A nap híre (2014.10.17) - Valamely légi járat tényleges érkezésének időpontja az az időpont, amikor legalább a repülőgép egyik ajtaja kinyílik

Az Európai Unió Bírósága nemrégiben sajtóközleményben tette nyilvánossá az egyik ausztriai légitársaság ügyében hozott, elvi állásfoglalás jelentőségű ítéletét. A Germanwings légitársaság Salzburgból (Ausztria) Köln/Bonnba (Németország) tartó járatának késése lehetővé tette, hogy a Bíróság pontosan meghatározza, mely időpont felel meg a repülőgép tényleges érkezési időpontjának.

A Bíróság kimondta, hogy valamely légi járat tényleges érkezésének időpontja az az időpont, amikor legalább a repülőgép egyik ajtaja kinyílik.  A megérkezés időpontja a kapható kártérítés miatt elsőrendű szempont.

A Bíróság kiemelte, hogy a repülés ideje alatt az utasok a légi szállító utasításai mellett és ellenőrzése alatt zárt térbe vannak bezárva, miközben technikai és biztonsági okokból a külvilággal való kapcsolattartásra vonatkozó lehetőségeik jelentősen korlátozottak.

E körülmények között az utasok nem intézhetik folyamatosan személyes, családi, szociális vagy üzleti ügyeiket. Noha az ilyen kellemetlenségeket elkerülhetetlennek kell tekinteni mindaddig, amíg a repülés nem haladja meg a tervezett időtartamot, ez nem így van késés esetén, különös tekintettel arra, hogy az utasok az „elveszett időt" nem használhatják azon célok elérésére, amelyek miatt éppen ezt a járatot választották.

Ebből következik, hogy a „tényleges érkezési időpont" fogalma alatt azt az időpontot kell érteni, amikor az ilyen kényszerhelyzet véget ér. Márpedig valamely légi járat utasainak helyzete nem változik lényegesen sem akkor, amikor a repülőgép kerekei a leszállópályán földet érnek, sem pedig akkor, amikor a repülőgép eléri állóhelyét, mivel az utasok abban a zárt térben, ahol tartózkodnak, továbbra is különböző kényszereknek vannak alávetve. Az utasok csak akkor nincsenek már e kényszereknek alávetve, és főszabály szerint csak akkor folytathatják újból szokásos tevékenységeiket, amikor engedélyezik, hogy az utasok elhagyják a gépet, és e célból utasítást adnak a repülőgép ajtajainak kinyitására.

A Bíróság kimondta, hogy a légi járat utasai által elszenvedett késés nagyságának meghatározásakor használt „érkezési időpont" annak az időpontnak felel meg, amikor legalább a repülőgép egyik ajtaja kinyílik, és e pillanatban az utasok már elhagyhatják a gépet.

Címkék: 
Share on Tumblr