Eger is fogyasztóbarát település

Jelentősen csökkent a fogyasztóvédelmi panaszok száma a városban és egyre több a pozitív listás vállalkozás is – mondta Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár nemrégiben Egerben.

Habis László polgármester szerint Eger sokat fejlődött fogyasztóvédelmi szempontból, kiérdemelte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium elismerését. A polgármester hozzátette, a belváros rehabilitációja során kialakított akadálymentesített közterületek és az Eger Városkártya kedvezményei, plusz szolgáltatásai is az egriek elégedettségét növelő beruházások voltak.


 
Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy Eger kifogástalan pályázatot nyújtott be, a városban megfelelőnek értékelték a fogyasztók tájékoztatását és a terület szakemberei számos városi rendezvényre is kitelepülnek rendszeresen, segítik az érintetteket. Ez is oka lehet, hogy egyre kevesebb, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos panasz jellemző a városban. Az elismerés öt évre szól, de van lehetőség azt meghosszabbítani.

Share on Tumblr