Kihelyezett fogyasztóvédelmi tanácsadást tartottak a nyolcadik Nógrádi Megyenapon

A Nógrád Megyei Önkormányzat által szervezett „Nógrádi Megyenap” immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre Szécsényben 2014.09.20-án, ahol külön információs ponttal jelen volt a Nógrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége is.

A tudatos fogyasztói magatartás kialakítása és erősítése érdekében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségek is – az elmúlt évek gyakorlatához igazodva – számos sajtómegjelenéssel, előadással, információs kiadványok megjelentetésével, nyílt napok tartásával és más csatornákon keresztül próbálja elősegíteni a fogyasztóvédelmi ismeretek széleskörű elterjedését. A Nógrádi Megyenapon ebből a célból tartott kihelyezett tanácsadást a Nógrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége.

A rendezvényen történt megjelenés másik jelentős célja volt, hogy a Szécsény városában működő vállalkozások – akiknek szándékukban áll jogkövető tevékenységükkel minél inkább megfelelni a vásárlói igényeknek – szakszerű tájékoztatást kapjanak a rájuk vonatkozó jogszabályi előírások gyakorlatban történő alkalmazásáról. A Felügyelőség örömmel tett eleget ezeknek a feladatoknak.

A hatóságnak feltett szándéka volt, hogy mind a fogyasztókat, mind a vállalkozókat ezen a nem szokványos módon szólítsa meg, így erősítve szolgáltatói oldalát. A felállított információs pont nagy népszerűségnek örvendett, és a Felügyelőség munkatársai bíznak abban, hogy ezzel is sikerült hozzájárulniuk a fogyasztói érdekek érvényesülését támogató, vásárló-orientált kereskedelmi magatartás alapjainak lefektetéséhez, és a tudatos fogyasztói magatartás kialakításához.

Címkék: 
Share on Tumblr