A nap híre - (2014.09.15) - Szakmai egyeztető megbeszélés Tolna megyében

2014. szeptember 9-én dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott úrnál látogatást tett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság képviseletében Csákiné Dr. Gyuris Krisztina főigazgató-helyettes és Szabó Péter főosztályvezető, valamint Foltin Gyula a Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője.

Főigazgató-helyettes asszony átfogó képet adott a szervezet elmúlt 4 évének szakmai munkájáról, különös figyelemmel az innovatív kezdeményezésekre, így többek között a pozitív listára, Fogyasztóbarát emblémára, Nemzeti Fogyasztói Termékkosárra, az Okoskosár és Okosotthon interaktív felületekre is. Megemlítette az Okosbolt társasjáték elkészítését, a fogyasztóvédelmi blogot, az okostelefon-alkalmazást és a hatóság Twitter és Facebook oldalát is. A piacfelügyelet területén elért eredmények közül kiemelte, hogy 2012-ben és 2013-ban is Magyarország végzett az élen az Európai Unió tagállamai között a nem biztonságos termékek felkutatásában. Kiemelte, hogy a közszolgáltatások és a rezsicsökkentés végrehajtásával kapcsolatban számos új hatáskört kapott a szervezet.

Szabó Péter az NFH piacfelügyeleti főosztályának vezetője kiemelte, hogy a megyei felügyelőségek áldozatos munkája nélkül az európai viszonylatban is kimagasló eredményeket nem sikerült volna elérni. Foltin Gyula a fogyasztóvédelem szervezeti rendszerének és tevékenységének átalakulásáról és annak megyei vonatkozásáról tartott tájékoztatót.

Dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott egyetértett a résztvevőkkel abban, hogy a hatóság 2010-ben bekövetkezett szemlélet váltására szükség volt, a színvonalas hatósági munka fenntartása mellett a hangsúlyt a továbbiakban is a prevencióra, valamint a kulturált és ügyfélközpontú ügyintézésre kell helyezni.

Share on Tumblr