A nap híre (2014.08.19) - A Bajai Halfőző Fesztiválon jártunk

A fogyasztóvédelmi hatóság az idegenforgalmi főszezonban nagy hangsúlyt fektet mind a hazai fogyasztók, mind a külföldi turisták által szívesen látogatott fesztiválokon történő ellenőrzésekre. Fő cél ugyanis, hogy ebben az időszakban lényegesen megnövekedett vendégforgalom számára is biztosított legyen az elvárható tisztességes kereskedői magatartás, elősegítve ezzel a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét, valamint a megfelelő tájékoztatáshoz való jogukat.

Ezen törekvés keretében a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége is képviseltette magát a 2014. július 10-13. között megrendezésre kerülő Bajai Halászléfőző Fesztiválon, ahol számos koncert, táncos fellépők, vásárosok és vidámpark biztosította a jó hangulatot. A kulturális és szórakoztató programok mellett július második szombatján megrendezett tömeges halászléfőzés garantálta valamennyi korosztály számára az önfeledt kikapcsolódást.

A négynaposra kinőtt rendezvényen programok sokasága várta a vendégeket, akik a gasztronómiai és színpadi élményeken túl megismerhették a kitelepült környékbéli, valamint az ország távolabbi részéről érkezett vállalkozások portékáit.

A Felügyelőség munkatársai körbejárva a kitelepült vállalkozásokat, próbavásárlással megkezdett ellenőrzéseket folytattak le, melyek során vizsgálták az idegenforgalmi vizsgálat szempontjainak teljesülését. Így különösen az árfeltüntetés és árfelszámítás helyességét, a kimért ételek és italok mennyiségét, valamint a nyugtaadási kötelezettség teljesülését.

Az ellenőrzés alá vont vállalkozások 25 százaléka kapcsán került sor intézkedést igénylő hiányosság megállapítására. A szűk mérés mellett az eljáró felügyelők találkoztak ugyanis hitelesítéssel nem rendelkező mérleg alkalmazásával, nyugtaadás elmulasztásával, továbbá a kereskedő adataira vonatkozó tájékoztatási kötelezettség elmulasztásával is. Pozitív eredményként könyvelhető el ugyanakkor, hogy az ellenőrzés alá vont további kiskereskedő működése, maradéktalanul megfelelt az alkalmi árusítás követelményeinek.


 

Share on Tumblr