A fogyasztóvédelmi laborok is megnyíltak a Magyar Tudomány Ünnepén

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) háttérintézményei több izgalmas szakmai programmal járultak hozzá a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében 2014. november 3. és 30. között megvalósuló Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat sikeréhez.

A Magyar Tudomány Ünnepén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt. Az eseményen Koszorús László, az NFM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói előtt ismertette a fogyasztóvédelem előtt álló legjelentősebb kihívásokat. A helyettes államtitkár külön kitért a Magyarországon is egyre népszerűbb online kereskedelem, interneten történő vásárlás kockázataira.

Az egyetemisták kérdéseit megválaszolva Fülöp Zsuzsával, az NFH szóvivőjével együtt hívták fel a fiatalok figyelmét a termékek címkéjének figyelmes elolvasására. Elmondták, hogy panasz esetén mindenképpen érdemes az észrevételeket beírni a Vásárlók Könyvébe, és a vizsgálat indítására jogosult hatóságnál bejelentést tenni a kereskedő mulasztásáról, szándékosnak vélt károkozásáról.

Az NFH a vásárlók tudatosabbá válása, a fogyasztók és a vállalkozások hatékonyabb tájékoztatása érdekében megújította weboldalát (www.nfh.gov.hu), és intenzívebben kommunikál közösségi oldalán is. A tájékoztatás után az érdeklődők megfigyelhették, hogyan zajlik az egyes termékek bevizsgálása a Mechanikai és Villamos Laboratóriumban és az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumban.

 

Share on Tumblr