Szakmai workshop Bosznia-Hercegovinában

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH) együttműködésben komoly hangsúlyt kíván fektetni a szomszédos és régióbeli országok társszervezeteivel folytatott szakmai együttműködések kialakítására, illetve elmélyítésére. Ennek érdekében a tárca a hatóság szakértőivel együttműködésben szakmai eszmecserével egybekötött bemutatkozó látogatásokat tervez tenni a hatóság meglévő és jövőben tervezett együttműködéseiben részes, főként szomszédos országbeli és nyugat-balkáni társszervezeteknél. 

E folyamat első lépéseként Bosznia-Hercegovina Piacfelügyeleti Ügynökségének invitálására két napos szakmai workshopon vett részt Szarajevóban a tárca és a hatóság képviselőiből álló delegáció. A meghívás apropója az Ügynökség és az NFH között 2013 áprilisában megkötött kétoldalú együttműködési megállapodás, melynek keretében tavaly júliusban Budapesten került sor kétoldalú találkozóra, ahol a felek kifejezték elkötelezettségüket a rendszeres konzultációk mellett. 

A szarajevói találkozó kiemelt témái a hatósági kommunikáció és piacfelügyeleti tapasztalatok átadása volt, tekintettel arra, hogy a bosnyák fél saját rendszerének fejlesztése céljából a magyar tapasztalatokat és gyakorlatokat is fel kívánja használni. 

A konzultáció első napján Dražan Primorac elnökhelyettes köszöntötte a delegáció tagjait, hangsúlyozta a felek közötti együttműködés fontosságát, és jelezte, hogy Bosznia Hercegovina piacfelügyeleti rendszerének fejlesztése során eddig is igyekeztek az európai előírásoknak megfelelő szabályozási környezetet kialakítani. Számos uniós támogatást élvező projekt kedvezményezettjeként jelentős fejlesztéseket tudtak véghezvinni kiemelt, német és egyesült királyságbeli partnerekkel, de emellett fontos szerepet kívánnak szánni a kétoldalú együttműködések, így különösen a magyarországi partnerségi reláció keretében implementálható gyakorlatoknak. 

Magyar részről Koszorús László helyettes államtitkár úr köszönte meg a bosnyák fél meghívását, és kifejezte elkötelezettségét az intenzív szakmai együttműködés és a nemzetközi partnerség mellett. A tárca számára fontos, hogy működőképes, érdemi párbeszéd valósuljon meg a szakmai partnerek között, hiszen hatékony és eredményes fogyasztóvédelem és piacfelügyelet az európai és szűkebb értelemben a térség kompetens hatóságainak kollaborációja mellett valósítható meg, a nemzetközi gyakorlatok megismerése és elsajátítása elősegíti a nemzeti szintű hatékonyabb feladatellátást is. Helyettes államtitkár úr ismertette a fogyasztóvédelem területén kormányzati szinten lezajlott változásokat, és kiemelte, hogy a jövőben nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a fogyasztók minél szélesebb körének megszólítására, a hatékony kommunikációra. A hatóságnál eddig megvalósult és a jövőben kormányzati és hatósági szinten tervezett kommunikációs fejlesztések pedig amellett, hogy a hazai fogyasztók érdekeit szolgálják, helyes gyakorlatként hasznosíthatóak a nemzetközi együttműködések keretében is.

Ezt követően a szakértők első nap a hatóság kommunikációs gyakorlatáról, a hatóság és a vállalkozások, illetve fogyasztók közötti kapcsolattartásról, az ügyfélszolgálati, weboldal és mobil applikációs fejlesztésekről, második nap pedig a piacfelügyeleti munka aktuális kérdéseiről folytattak eszmecserét. A találkozó zárásaként a magyar fél a bosnyák társhatóság eddigi eredményeinek elismerése mellett javaslatok fogalmazott meg a javasolt fejlesztési irányokat illetően. A felek egybehangzó véleménye szerint a szakmai megbeszélés rendkívül hasznosnak bizonyult, így azt a tárca bevonásával a jövőben is változatlan intenzitással kívánják folytatni, lehetőség szerint kiterjesztve azt regionális szakmai projektekre és EU-s támogatással megvalósítható twinning programokra továbbá szakmai tanulmányutakra.

A szarajevói workshopon résztvevő delegáció tagjai a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről Koszorús László helyettes államtitkár úr, Peller Péter titkárságvezető valamint Petró Ágnes stratégiai munkatárs, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság részéről dr. Szente István mb. főigazgató, dr. Aranyi Péter nemzetközi szakértő és Barkóczi Dalma kommunikációs szakértő voltak. 

 

 

Share on Tumblr