Torkoskodjunk okosan!

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Február 19-én az ország sok étterme különleges akciókkal csábítja a vendégeit. Az évek óta nagy sikerrel futó, idén 10. alkalommal megtartandó “Torkos csütörtökön” féláron lehet fogyasztani a programhoz csatlakozott helyeken.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szeretné felhívni az esemény iránt érdeklődők figyelmét néhány olyan aspektusra, amire érdemes odafigyelni az akcióban való részvétel kapcsán.

Ha a vendéglátás során olyan kereskedői magatartást tapasztalnak, mely a meghirdetett akció feltételeivel ellentétes, valamint megtévesztette Önöket a részvétel kapcsán, úgy elsősorban azt javasoljuk, hogy a helyszínen jelezzék problémájukat. Ha azt azonnal nem rendezik, úgy a vendéglátó egységben található Vásárlók könyvébe jegyezzék be panaszukat. Erre a vállalkozásnak 30 napon belül, írásban, érdemben kell válaszolnia. Amennyiben ezt megszegi, a panaszkezelés megsértése miatt fogyasztóvédelmi eljárás kezdeményezhető ellenük.

Ha megtévesztő, tisztességtelen módon jártak el Önökkel szemben (pl. csak korlátozott tartalmú étlap állt rendelkezésre; az italok nem voltak féláron; többféle árfeltüntetést tapasztaltak; vagy ellenkezőleg, semmilyen információt nem kaptak az árakról; az étlapon nem szerepelt felszolgállási díj, annak ellenére azt felszámították), úgy az Önök lakóhelye, vagy a vállalkozás székhelye szerint illetékes területi fogyasztóvédelmi felügyelőséghez élhetnek panaszbejelentéssel.

Amennyiben fogyasztásukról nem, vagy csak hiányos tartalmú számlát kaptak, úgy bejelentéssel élhetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé.

Javasoljuk továbbá, hogy a Magyar Turizmus Zrt., mint szervező felé jelezzék az akció feltételeit megszegő szabálytalan magatartást.
 


Milyen problémákkal találkozhatnak a fogyasztók?

  • Az 50 százalékos kedvezményt a számla végösszegéből adják az éttermek, az akció részvételi feltételei szerint, így nem csak az ételek, hanem az italok is beletartoznak. Ha az étterem az italokat ennek ellenére kizárja a kedvezményből, megszegi a részvétel feltételeit. Foglalás előtt érdemes erről előre tájékozódni.

  • Előfordulhat, hogy egy étterem nem kínál félárú kedvezményt az étlapján szereplő valamennyi ételre, hanem például kifejezetten csak egy menüre, vagy meghatározott ételre ad kedvezményt, vagy akár a szokásos étlap helyett egy szűkebb tartalmú étlapot kínál a vendégeknek. Az akció feltételei szerint azonban a Torkos Csütörtök hetén és az azt megelőző héten használt  a la carte étlap és itallap választékának és árainak teljes körű megtartása mellett kell választási lehetőséget biztosítani a teljes 'a la carte' kínálatból. Külön erre az alkalomra készített, úgynevezett „Torkos Csütörtök", azaz szűkített menüsorral az akcióban részt venni nem lehet.

  • Előfordulhat, hogy az akcióra való hivatkozással nem fogadnak el reklamációt az étteremben. Ez azonban nem szabályszerű, a fogyasztónak minden körülmények között joga van minőségi kifogással, panaszbejelentéssel élnie, ennek megtagadása a fogyasztók alapvető jogainak korlátozását jelenti. Ha a helyszínen található vásárlók könyvébe bejegyzi panaszát, azt a hatóság eljárása során ellenőrizheti, hogy a válaszadás megfelelő határidőben történt-e, kapott-e érdemi választ a panaszos.

 

Mire figyeljenek előzetesen?

 

  • Mindenképpen érdemes a kiválasztott étteremben előzetesen időpontot, és asztalt foglalnia, figyelemmel az ilyenkor jelentkező felfokozott érdeklődésre.

  • Amennyiben a vállalkozás más napokon lehetővé teszi a bankkártyás, valamint a SZÉP kártyás fizetési módot, úgy a Torkos Csütörtök alkalmával is biztosítania kell ezt, a részvételi feltételek szerint. Érdemes tehát előre tájékozódni arról, hogy a vendéglátó egységben elfogadnak-e bankkártyát, illetve SZÉP kártyát.

  • Az akció népszerűsége miatt készüljön fel arra, hogy előfordulhat, hogy egy asztaltársasághoz ültetnek idegeneket a jobb helykihasználás érdekében. Csak akkor foglaljon helyet, ha ezen körülménnyel is meg tud barátkozni.

  • A nagyszámú vendégsereg miatt a vállalkozások technikai, szervezési korlátozásokat vezethetnek be, például előfordulhat, hogy csak meghatározott időtartamig tartózkodhat az akció alkalmával az egységben. Lehetséges tehát, hogy másfél-két órát biztosítanak a megrendeléstől a távozásig a vendég részére. Foglaláskor érdemes erre is rákérdezni.

  • A jobb kiszolgálás érdekében előfordulhat, hogy már a telefonos, vagy írásos időpont foglaláskor rákérdeznek arra, hogy mit szeretnének fogyasztani.

  • A Torkos Csütörtök kedvezmény csak helyben fogyasztásra vonatkozik. Elvitel esetén az éttermeknek nem kell kedvezményt adniuk, de természetesen pozitív irányba ettől eltérhetnek. 

 

Általánosságban nem jellemző, hogy a fogyasztóvédelmi hatósághoz az akcióval kapcsolatos panaszok érkeznének, ezért remélhetőleg idén is minden résztvevő számára kielégítő módon zajlik le a Torkos Csütörtök rendezvény.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság természetesen nem csak panaszok alapján, hanem hivatalból is vizsgálódik minden évben a vendéglátóipari egységekben. A felügyelőségek munkatársai próbavásárlásokat is végeznek, amelyek segítségével ellenőrzik többek között:

- az árfeltüntetés és az árfelszámítás helyességét,

- a külső és belső ártájékoztatás egyezőségét,

- az űrtartalomra vagy tömegre értékesített termékek mennyiségi megfelelőségét,

- a mérőeszközök hitelességét és a mérések megfelelőségét,

- a felszolgálási díjra vonatkozó szabályoknak való megfelelést,

- a termékek forgalmazásával közvetlen összefüggésben nyújtott szolgáltatásáért való külön díj felszámításának szabályszerűségét,

- a nyugta-, illetve számlaadási kötelezettség teljesítését egyaránt.

 

További információ:

 

Kiss Anita

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Szóvivő

1088 Budapest, József krt 6.

06/1- 4594-804

06/30-315-4040

 

 

 

 

Share on Tumblr