Kiemelt érdeklődés az Európai Fogyasztói Központ szakmai előadásain

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) 2015. február 24-én az Enterprise Europe Network Dél-alföldi irodájával, valamint a Bács-Kiskun és Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarákkal együttműködésben Kecskeméten és Szegeden szakmai előadásokat tartott vállalkozások részére.

A rendezvényeken több előadó mellett dr. Kriesch Attila, az EFK igazgatója „E-kereskedelem és fogyasztóvédelem - a jogszerű és fogyasztóbarát e-shop, gyakorlati kérdések és válaszok a vállalkozások részére, különösen tekintettel az új magyar szabályozásra, és a fogyasztók hibás termékekkel kapcsolatos szavatossági-jótállási igényeinek intézésére vonatkozó szabályok” címmel tartott előadást. Az előadások során az internetes kereskedelemben érintett vállalkozások képviselői az elektronikus kereskedelem sarkalatos kérdéseit, valamint a hibás termékekért való felelősség legfontosabb szabályait ismerhették meg, továbbá a jogszerű és fogyasztóbarát webshopok működtetésével kapcsolatos gyakorlati tanácsokat és tippeket is kaphattak.

Emellett a 2014. június 13-án hatályba lépett új európai és magyar szabályozás (a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet) alkalmazásának eddigi tapasztalatai, az új szabályozás legfontosabb újdonságai, változásai is kiemelt hangsúlyt kaptak, ezzel is segítve a vállalkozások jövőbeli jogkövető magatartását.

Az előadásokat követően konzultációra került sor, melynek során a résztvevő vállalkozások képviselői megoszthatták egymással tapasztalataikat, és kérdéseket tehettek fel az előadó részére a szabályok gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban.

A visszajelzések alapján a tartalmas előadásokat, továbbá a személyes konzultáció lehetőségét a vállalkozások hasznosnak értékelték. Összegzésként megállapítható, hogy egy-egy ilyen rendezvény nagyban hozzájárul a vállalkozások ismereteinek bővítéséhez és jogszerű működéséhez, és ily módon hosszabb távon a fogyasztói panaszok, jogviták számának csökkenéséhez is.

Az elektronikus kereskedelem szabályairól további hasznos információ a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és az Európai Fogyasztói Központ honlapján található:

http://magyarefk.hu/hu/hasznos-tudnivalok/internetes-vasarlas.html

http://www.magyarefk.hu/images/stories/pdf/kiadvanyok/hataron_atnyulo_online_vasarlasok.pdf  

http://www.nfh.hu/node/2704

 

 

Share on Tumblr