Diákok mérték össze fogyasztóvédelmi ismereteiket

A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően ebben a tanévben is meghirdette az „Országos Fogyasztóvédelmi Sulipárbajt” a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával. A rendezők a versenyre háromfős csapatok jelentkezését várták. A kampány során hat forduló került lebonyolításra a különböző fogyasztóvédelmi tárgyú témakörökben (jótállás-szavatosság, internetes vásárlás, termékbemutatók, panaszügyintézés, alapvető pénzügyi ismeretek, békéltető testületek).

A döntő helyszínéül a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság székháza szolgált, amely során a legjobb teljesítményt elért 6 csapat versenget egymással.

A diákok versengését szakértő zsűri pontozta, amelynek tagjai voltak Koszorús László helyettes államtitkár úr, dr. Szente István megbízott főigazgató úr és Boldizs József fogyasztóvédelmi főreferens úr. A döntő szervezését és lebonyolítását dr. Kispál Edit, a FEOSZ kommunikációs vezetője koordinálta.

A megnyitó során Koszorús László helyettes államtitkár úr elmondta, hogy kiemelten fontos a fiatalok fogyasztóvédelmi oktatása és tudatosságának növelése, hiszen ezen generáció sokkal fogékonyabb az új információk befogadására. Ennek okán is kérte a résztvevőket, hogy a verseny során megszerzett ismereteiket minél szélesebb körben osszák meg társaikkal, barátaikkal és családtagjaikkal. Elismeréssel szólt továbbá a civil szervezet ezirányú kezdeményezéseiről, melyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatott.

Dr. Szente István megbízott főigazgató úr köszöntőjében kiemelte, hogy nagy öröm a Hatóság számára az, hogy a verseny döntőjének otthont adhatott, és hogy egyre több fiatal mutat érdeklődést a fogyasztóvédelem iránt.

A megmérettetést – az izgalmas és szoros versenyt követően – a Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskola csapata nyerte. Második helyezést ért el a  Pápai Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium, illetve 3. lett a pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola csapata.

----------

A díjazottaknak és a résztvevőknek ezúton is gratulálunk!

 

 

 

 

Share on Tumblr