ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001 (Projekt mikrosite)


 

 

 

 

 

ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001

A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése

Projekt microsite



2015. október 7.

Stratégiai Kabinet

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG

 

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y       

LEZÁRULT A FOGYASZTÓVÉDELMI INTÉZMÉNYRENDSZER FEJLESZTÉSÉT MEGVALÓSÍTÓ PROJEKT

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 350,00 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az ÁROP-1.2.24-2014 „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése” című konstrukció keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal konzorciumban, melyből a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezetfejlesztésén keresztül megvalósult az a cél, hogy a fogyasztóvédelem területén megteremtse, illetve javítsa az eredményes piacfelügyeleti, a tudatos fogyasztói magatartást erősítő, preventív kommunikációs tevékenységeket, és az ezeket megalapozó kutatási, elemzési, monitoring és értékelési tevékenységek megvalósításának szervezeti feltételeit.

A projekt során került kidolgozásra Magyarország V. középtávú fogyasztóvédelmi politikájának tervezete, melynek céljai többek között: a fogyasztói tudatosság és fogyasztóbarát vállalkozói magatartás elérése; az átlátható, kiszámítható, a fogyasztói jogok érvényesülését biztosító intézményi és szabályozási környezet kialakítása; valamint az eredményesebb fellépés a fogyasztás és kockázat szempontjából kiemelt területeken, a termékek és szolgáltatások piacának hatékony felügyeletén keresztül.

A fogyasztói tudatosság erősítéséhez, valamint a szervezet vizsgálati-elemzési képességének fejlesztéséhez kapcsolódó folyamatok felülvizsgálatával a használt módszerek továbbfejlesztésre, racionalizálásra kerültek. Ennek eredményeképpen létrejött például egy internetes kutató labor, mely a stratégiai célt jelentő online kereskedelem ellenőrzését segíti a továbbiakban. Létrehozásra került egy olyan minta-webáruház is, mely azoknak a vállalkozásoknak nyújt segítséget, melyek szeretnének tisztában lenni jogaikkal és kötelezettségeikkel az elektronikus kereskedelem területén, interaktív módon megismerve fogyasztói, vásárlói szemszögből is a rendelés, fogyasztói jogérvényesítés folyamatát.

Az NFH, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, és kormányhivatalok fogyasztóvédelmi egységeinél feladatot ellátó munkatársak a projekt keretében tartott oktatások során felkészültek az új típusú, korszerű fogyasztóvédelmi megközelítésű stratégiai és operatív szintű változások alkalmazására.

A fogyasztóvédelmi politika egységes és eredményes alkalmazása, valamint a fogyasztóvédelmi intézményrendszer társhatóságokat és társadalmi partnereket érintő szervezeti működési területei fejlesztése érdekében a projekt keretében társhatósági, panaszstatisztikai rendszer került létrehozásra a szervezetközi együttműködés fejlesztése, a hatékonyabb panaszkezelés érdekében.

Bővebb információ a projektről a www.fogyasztovedelem.kormany.hu oldalon olvasható. További információ kérhető: kapcsolat@nfh.hu.

A sajtóközlemény megjelent ezen a linken: http://www.nfh.hu/node/11083

 

 


Jogszabályi keretek összefoglalása a projekthez  >>> letölthető innen.


Mintawebáruházat indít a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság „Mintawebáruház” néven, egy egyedülálló és innovatív honlapot hozott létre azzal a céllal, hogy segítse a fogyasztókat és a vállalkozásokat az online kereskedelem jogszerű működésében, illetve a biztonságos online vásárlásban.

A hatóság nagy hangsúlyt fektet az online vásárlások biztonságának állami szintű felügyeletére, ellenőrzésére, illetve az online fogyasztói-, valamint kereskedői tudatosság fejlesztésére, növelésére.


ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001 pályázati
SAJTÓFIGYELÉS anyaga letölthető erről a linkről


Labor az online fogyasztói jogokért

Miközben az életünk jelentős része a virtuális térben zajlik, jellemzően óvatlanok és védtelenek vagyunk az interneten. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság uniós projektek tapasztalata alapján állította fel önálló internetes laboratóriumát, hogy felvehesse a harcot az online jogsértések ellen. A több mint 11.000 euróval támogatott SECIR projekt kockázatmentesebb online jövőt vetít előre.


A pénzügyi fogyasztóvédelem hazai szabályozása megelőzte az Uniós gyakorlatot

A pénzügyi fogyasztóvédelem magyar szabályozása sok tekintetben megelőzte az európai uniós gyakorlatot – mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a kutatásukat bemutató tanulmánykötet megállapításait ismertetve, a központ "Fogyasztóvédelemért a pénzügyi szektorban Magyarországon és az Európai Unióban" című konferenciáján szerdán Budapesten. A szigorúbb magyar szabályozásra példaként említette a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó szigorúbb előírásokat, a törlesztő részletek arányának meghatározását, a kamatmaximum beiktatását, a folyósítási díj maximalizálását, az egyoldalú szerződésmódosítás korlátozását. 

Így dolgozik együtt hatóság és egyesület a fogyasztók érdekében

Együttműködési megállapodást írtak alá a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) képviselői. A hatóság és az egyesület olyan kötelezettségekre tett vállalást, melyekkel elősegítik a fogyasztók alapvető jogainak hatékonyabb biztosítását. Úgymint, az információhoz való hozzáférést, vagy az oktatáshoz való jogot azokról a készségekről és jogosultságokról, melyek tudatában a fogyasztók a megfelelő döntéseket tudják meghozni mind a hétköznapi bevásárlásaik, mind a nagyobb volumenű elhatározások, mint egy autó, vagy lakásvásárlás során.


A lakossági fogyasztók érdekvédelmének biztosítása érdekében megújította együttműködési megállapodását az NFH és a MEKH

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiemelt célja, hogy a növelje mindkét Hatóság jogszabályokban meghatározott feladatai végrehajtásának és intézkedései érvényesítésének hatékonyságát. Ennek érdekében dr. Szente István, az NFH mb. főigazgatója, és dr. Dorkota Lajos, az MEKH elnöke, szeptember végén megújította a legutóbbi, 2013-ban kötött együttműködési megállapodását.


Együtt a fogyasztói jogok biztosításáért: NFH-FÉBÉSZ együttműködési megállapodás

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság mb. főigazgatója, dr. Szente István és a Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ) elnöke, dr. Baran Alexandra 2015. szeptember 15-én megújította a felek 2012-ben kötött együttműködési megállapodását.  A megállapodással elérni kívánt cél a fogyasztói jogok magas szintű biztosítása, a kereskedelmi és szolgáltatói piacok fogyasztóbarát működése, a piaci viszonyok átláthatósága, a tisztességes verseny fenntartása, illetve a fogyasztói bizalom erősítése.


Szavatosság, jótállás és panaszkezelés – rendezvény Békéscsabán

„Szavatosság, jótállás és panaszkezelés a 2014. évi jogszabályváltozások tükrében” címmel jelentős érdeklődés mellett tartottak előadást a Békés Megyei Kormányhivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei Békéscsabán.

2014-ben jelentős jogszabályváltozás történt, így többek között a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet is módosult, ami a kötelező jótállás hatálya alá tartozó termékek körét szabályozza. A rendelet melléklete felsorolja az érintett termékek körét, ami az elmúlt évben bővült a korábbi szabályozáshoz képest. Például nem csak a közlekedési eszközök, hanem azok tartozékai, illetve alkatrészei is 10 ezer forint vételár felett a kötelező jótállás hatálya alá tartoznak. >>> http://www.nfh.hu/node/8629


Szépkorúaknak szóló partnerségi fórum Zala megyében

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Zala Megyei Kormányhivatal és az Idősügyi Tanács szervezésében került megrendezésre a Zala Megyei Kormányhivatal épületében július végén azon Partnerségi Fórum, ahol a jelenlévők megismerhették a közelmúltban lefolytatott fogyasztóvédelmi tárgyú közvélemény kutatás eredményeit, illetve aktuális fogyasztóvédelmi témakörökben hallgathattak meg előadásokat. >>> http://www.nfh.hu/node/8628


Bonyhádi nyílt nap fogyasztóvédelmi szakemberekkel  >>> Laboratóriumi nyílt napot tartott a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a Tolna Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya (továbbiakban: elsőfokú hatóság) az NFH-val és a Zöldtárs Alapítvánnyal közösen.


Fogyasztóvédelmi előadás a Sajószentpéteri Idősek Otthonában

„Időskorúak kihasználása a kereskedelemben” címmel tartottak fogyasztóvédelmi tájékoztató előadást a közelmúltban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság fogyasztóvédelmi szakemberei. A rendezvény célja a fogyasztói tudatosság növelése, hogy jogainkkal kapcsolatban minél tájékozottabbak legyünk.


Az ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001 pályázat keretében elkészült kisfilm a 2015-ben elvégzett közvélemény-kutatás kapcsán. >>>
https://youtu.be/ImennyRxKMQ

 


Ismerje meg fogyasztói jogait!

Fogyasztóvédelmi közvéleménykutatás során hazánkban 1200 embert kérdeztek meg arról, hogy mennyire vannak tisztában fogyasztói jogaikkal. A kutatás alapján Magyarország az EU 28 tagállamából a 24. helyen áll a rangsorban.  Ezért indít jogainkkal kapcsolatos tájékozottságunk növelése céljából figyelemfelkeltő kampányt az Európai Bizottság Magyarországon és további 13 tagállamban.


Kétnapos nemzetközi konferencia a fogyasztói tudatosság témakörében

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2015. június 18-19. között nemzetközi konferenciát szervezett „A tudatos fogyasztás jelene és jövője - lehetőségek és kihívások a fogyasztóvédelem területén” címmel. >>>  http://www.nfh.hu/node/8445


Európai Uniós fejlesztés kapcsán közös panaszstatisztikai rendszer kidolgozása a cél a fogyasztóvédelmi szakterület terén

A fogyasztóvédelem területén működő állami és társadalmi szervezetek mindegyike végez a saját működési területén ügyfélszolgálati tevékenységet. Azonban ezen panaszok, kérelmek, beadványok, megkeresések tartama alapján levont következtetések ritkán találkoznak egymással, így összevetésük – például egy egységes országos panasztérkép létrehozásának céljából- nehézségbe ütközik. Figyelemmel arra, hogy míg az egyes állami intézmények panaszkezelési folyamata jogszabályban rögzített rendszerben zajlik, addig a civil szervezetek és a békéltető testületek vonatkozásában számos átfedés feltételezhető. A fentiek okán időszerűvé vált a panaszok és egyéb beadványok azonos platformon való áttekintés lehetőségének megteremtése.

A célnak megfelelően az Államreform Operatív Program keretében megvalósuló „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése” című kiemelt projekt keretében egységes panaszstatisztikai rendszer kidolgozása van folyamatban. A feladat megvalósítása érdekében 2015. május 14-én kiemelt fontosságú, alappilléreket lefektető kerekasztal megbeszélésre került sor a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) konzorciumi partnersége keretében a pályázat kedvezményezettje, az Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) képviselőjének részvételével, valamint a fogyasztói panaszkezeléssel érintett szervezetekkel, azaz piacfelügyeleti hatóságokkal, kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeivel, békéltető testületekkel, valamint fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületekkel.  >>>  http://www.nfh.hu/node/8342


MEGHÍVÓ

ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001

A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése

Fogyasztói Lakossági Fórum

 

Tisztelt Állampolgár!

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság lakossági fórumot hirdet. A fórum célja, hogy a lakosság véleményét is megismerje a szakterület, és a jövőben minél hatékonyabban reagáljon az elvárt igényekre.

A rendezvényen megismerheti a fogyasztóvédelemről felmért közvélemény kutatás legfrissebb eredményeit, és alkalom nyílik a szakterület és a fogyasztók közötti közvetlen eszmecserére, érdekegyeztetésre.

Tisztelettel meghívjuk, vegyen részt az NFH első Lakossági Fórum rendezvényén, melyen ismertetésre kerül a közelmúltban elvégzett fogyasztóvédelmi tárgyú reprezentatív közvélemény-kutatás eredménye, s Önnek is lehetősége lesz véleményével, javaslataival a jövő fogyasztóvédelméhez hozzájárulni.

Helyszín: NFH székháza, 1088 Budapest, József krt. 6. II. emeleti Előadóterem
Időpont: 2015. május 20. 1100 - 1600

A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezéseket csak korlátozott számban tudunk fogadni. Regisztráció és további információ: kapcsolat@nfh.hu. A meghívó letölthető PDF formátumban innen.

Budapest, 2015. május 12.

-------------------------------------------

Program

ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001

A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése

Fogyasztói Lakossági Fórum

 

11:00 – 11:30

Regisztráció

 

11:30 – 11:40

Megnyitót mond Dr. Szente István a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság mb. főigazgatója

 

 

11:40 – 13:00

Az elkészült közvélemény kutatás bemutatása, eredményeinek ismertetése. A kutatás közös kiértékelése, problémák, kérdések megvitatása.

 

Főbb témák:

  • Vásárlási szokások
  • A fogyasztóvédelemre való igény
  • Leggyakoribb fogyasztói problémáink

 

13:00 – 13:45

Ebédszünet és kávé

 

 

13:45 – 15:00   

 

A kiértékelés és véleményformálás folytatása.

 

Főbb témák:

  • Panaszkodási szokások
  • Termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos tapasztalatok
  • Vélt és valós fogyasztói tudatosság
  • A vállalkozói oldal véleménye

 

 

15:00 – 16:00

Egységes vélemény kialakítása, konklúziók levonása, stratégiai célok és módszerek megfogalmazásához szükséges lakossági információk gyűjtése.

 

16:00

Rendezvényzárás

 

A rendezvény az ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001 azonosító számú, „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése” című EU finanszírozású projekt keretében valósul meg. A rendezvény során, tekintettel annak EU finanszírozására, kép-és hangfelvétel készül. Amennyiben nem járul hozzá, hogy az Önről készült felvételek a projekt dokumentációhoz felhasználásra kerüljenek, kérjük, hogy azt az alábbi e-mail címen jelezze.

A rendezvénnyel kapcsolatos további információk:

kapcsolat@nfh.hu


Uniós támogatással fejlesztik a fogyasztóvédelmi rendszert (Nyitó sajtótájékoztató)

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) konzorciumban 350 millió forint uniós támogatással fejleszti a fogyasztóvédelmi rendszert a 2007-2013-as időszak forrásaiból az Állam Reform Operatív Program (ÁROP) keretében.

A projekt indítását bejelentő szerdai sajtótájékoztatón Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy Magyarországon a fogyasztóvédelem megújult, a különböző törvényi szabályozásokkal pedig folyamatosan erősödik a fogyasztók védelme.  >>>  http://www.nfh.hu/node/8338


Megkezdődött a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése

2015.05.20.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Megkezdődött a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése az államreform operatív program (ÁROP) 1.2.24-2014-2014-0001 számú kiemelt projektje keretében

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 350 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Államreform Operatív Program keretében megvalósuló „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése”című kiemelt projekt keretében. A megvalósításban a hatóság konzorciumi partnere a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az Európai Uniós támogatás segítségével elérendő cél, hogy növekedjen a közigazgatás teljesítménye, és a közigazgatás ezáltal hozzájáruljon az ország társadalmi és gazdasági versenyképességének javításához.

A kitűzött célokat 4 munkacsomag megvalósításán keresztül kívánja a hatóság elérni:

  • Stratégiai irányítás folyamatának fejlesztése.

  • A fogyasztói tudatosság erősítéséhez, valamint a szervezet vizsgálati-elemzési képességének fejlesztéséhez kapcsolódó folyamatok felülvizsgálata, fejlesztése, ideértve a folyamatok során használt módszerek fejlesztését is.

  • A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelemért felelős szervezeti egységeinek felkészítése az új típusú korszerű fogyasztóvédelmi megközelítés stratégiai és operatív szintű alkalmazására.

  • A fogyasztóvédelmi politika egységes és eredményes alkalmazása, valamint a fogyasztóvédelmi intézményrendszer társhatóságokat és társadalmi partnereket érintő szervezeti működési területei fejlesztése érdekében a szervezetközi együttműködés fejlesztése.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

 


 

Projekt azonosítószáma: ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001

Projekt címe: „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése”

 

Főkedvezményezett: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Konzorciumi partner: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

 

A projekt a fogyasztói bizalom erősítése érdekében a fogyasztóvédelem működésének eredményességét javítja a stratégiai irányítás, a folyamatok fejlesztése, felülvizsgálata, a munkatársak kompetenciáinak fejlesztése, valamint a szervezeti együttműködés fejlesztése és az ezen elemeket támogató informatikai megoldások bevezetése révén.

A projekt egyik fő pillére a fogyasztóvédelmi politika kialakítása, melynek általános célja, hogy egy tartósan a fogyasztói bizalom növelését célzó átfogó stratégia keretében, fenntartható magas szintű fogyasztóvédelmet biztosítson, megfelelő eszközöket adjon a fogyasztók kezébe és a fogyasztókat helyezze a középpontba. A hatékonyabb fogyasztóvédelem, a fogyasztók jogérvényesítési képességének és tudatosságának növelése, illetve a vállalkozások bevonásával zajló együttes célrendszer megvalósítása elengedhetetlenül feltételezi az állami fogyasztóvédelmi politikán túlmenően további szereplők aktív részvételét a rendszerben.

A projekt közvetlen céljai:

  • Stratégiai irányítás folyamatainak fejlesztése;
  • Új fogyasztóvédelmi stratégia;
  • Közvélemény-kutatások, felmérések;
  •  Fogyasztóvédelmi konzultáció;
  • Módszertanok és kapcsolódó eszköztárak;
  • Információs és döntéshozatali módszerek;
  • Szakmai és támogató folyamatok felülvizsgálata:
    • Folyamatok felülvizsgálata és fejlesztése és operatív módszertanok, eszközök, sablonok felülvizsgálata
  • Hatáskör-és feladatanalízis
  • Díjak, bírságok felülvizsgálata
  • Képzés, kompetenciafejlesztés:
  • átfogó kompetenciafejlesztés
  • Képzési stratégia
  • Képzés, valamint nem formális szakmai és/vagy kompetenciafejlesztő alkalmak
  • Országos szintű tudásmegosztó rendezvények, tanulmányutak szervezése
  • Szervezeti együttműködés fejlesztése:
    • belső konferenciák, együttműködési fórumok, rendezvények
  • Kollaborációs és tudásmenedzsment informatikai megoldás
  • Partnerségi együttműködés

 

Pénzügyi Források:

Összköltségvetés: 350 000 000 Ft; 100%-os támogatás

 

Projekt időbeli adatai:

Projekt kezdete:                                  2015.01.01.

Projekt vége:                                       2015.09.30.

 



 

 

Share on Tumblr