A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársainak látogatása a wilsteri fogyasztóvédelmi mintaiskolában

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kiemelt célkitűzése, hogy a jövő fogyasztóihoz, a gyermekekhez minél több olyan fogyasztóvédelmi ismeretet juttasson el, melyek segítenek a tudatos fogyasztói döntések meghozatalában a vásárlások és egyéb tevékenységek végzése során.

Az ismeretterjesztés hatékony és jól bevált módszereinek megismerése érdekében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság két képviselője a németországi Wilsterben működő alapítványi iskolába látogatott, ahol 2009 óta oktatnak fogyasztóvédelmi ismereteket 5-10. osztályos diákoknak.

Verbraucher Schule diákjai

A 2015. május 7-8. közötti wilsteri látogatás alkalmával a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság képviselői fogyasztóvédelmi órákon vettek részt, így személyesen is megtapasztalhatták, hogy a wilsteri tanárok kiemelt figyelmet szentelnek a vásárlással, a fogyasztással, a fogyasztói jogokkal, az egészséges táplálkozással, valamint a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ismeretek gyakorlati megközelítésű átadására.

NFH munkatársai Wilsterben

Különleges és ritka alkalom volt látni azt az internetes programot, melynek a segítségével a diákok saját maguk készítették el egy képzeletbeli nyári strandszezon üzleti tervét, majd az első év sikereinek és kudarcainak tapasztalatait levonva a második üzleti évet is megtervezték. A tanulóknak többek között olyan kérdésekben kellett dönteniük, hogy hány szörfdeszkát vásároljanak, hány alkalmazottat vegyenek fel, és a látogatók várható száma alapján érdemes-e büfét üzemeltetni?  Továbbá jó volt látni az iskola tankonyhájában serénykedő diákokat, akik miután arról tanultak, hogy melyik zöldségnek mikor van szezonja, és miért érdemesebb a szezonális zöldségeket választani, a boltban kapható termékeket hasonlították össze a saját maguk által készítettel.

A wilsteri tanárok és diákok nyitottságának és önzetlen segítőkészségének köszönhetően a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság képviselői számos hasznos ismerettel és tapasztalattal gazdagodhattak, melyekből a magyar gyermekek is profitálhatnak majd.

Share on Tumblr