Alapozókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

S A J T Ó K Ö Z  L E M É N Y

Alapozókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A sminkelés alapvető kellékei ezek a termékek, melyek közül számos típusú, árnyalatú és állagú (folyékony, hab, krém) kapható a boltokban. A vizsgálaton valamennyi termék megfelelt. 

Az alapozók egyik tipikus tulajdonsága, hogy tartósan érintkeznek a bőrrel, a termékek jelölése szerint léteznek 24- vagy akár 48 órán át használható alapozók is.  Ha ezekbe a termékekbe a gyártás során, vagy valamilyen más módon baktérium, vagy gomba kerül, az számos bőrproblémát, esetleg fertőzéses gyulladást okozhat. Az egyik legfontosabb szabály, hogy ezekben a kozmetikai termékekben nem lehet kimutatható úgynevezett Enterobaktérium, szulfitredukáló Clostridium, Staphylococcus aureus és Pseudomonas aeruginosa, továbbá az összes élő mikrobák száma nem haladhatja meg a határértéket. (103/g mennyiséget, illetve penészszám esetén a 102/g).

A fogyasztóvédelmi hatóság összesen 19-féle alapozó mikrobiológiai vizsgálatát végezte el. A vizsgálatok szerint valamennyi termék megfelelőnek bizonyult, szennyező anyag egyik termékben sem volt kimutatható.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ugyanakkor azt javasolja, hogy elsősorban a védőcsomagolásban (lezárt fóliaburok, stb.) kapható termékeket vásároljunk. Azok a termékek, amelyeket már a boltban felnyitnak, esetleg tesztelésre használnak, szennyezettek lehetnek.

 

A vizsgált termékek listája itt olvasható:

http://www.nfh.hu/sites/default/files/alapozok.pdf

 

A vizsgálatról készült videó pedig itt található:

https://youtu.be/dVd30-LZwH4

 

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

 

 

Share on Tumblr