Jogszabály Hírlevél / 2015.06.11/2.

A 79/2015. számú Magyar Közlönyben megjelent az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet, valamint az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet módosításáról szóló 17/2015. (VI. 9.) NGM rendelet. Hatályos: 2015.06.17-től. A rendelet kihirdetéskori állapota az alábbiakban olvasható.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 31. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 16. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a 2. § és az 1. melléklet tekintetében a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 9. és 10. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Hatályát veszti az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet Mellékletének „IDEGENFORGALOM” című fejezete.

2. § (1) Az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet (a továbbiakban: NFGM rendelet) 1. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) Ha a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény (a továbbiakban: Kszvmtv.) 6. §-a szerint meghatározott üzlet az általános zárvatartási időszakban nyitva tart, ezen időszak alatt e rendelet mellékletének 3. KISKERESKEDELEM (VENDÉGLÁTÁS) fejezetében foglalt táblázat 1., 4., 6., 11., 12. és 14. pontjában foglalt követelmények nem terjednek ki

a) az üzletben kereskedelmi tevékenységet folytató

aa) egyéni vállalkozóra,

ab) egyéni cég tagjára,

ac) gazdasági társaság legalább 1/5 tulajdoni résszel bíró természetes személy tagjára, valamint

b) a Kszvmtv. szerinti segítő családtagokra.”

(2) Az NFGM rendelet Melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

1. melléklet a 17/2015. (VI. 9.) NGM rendelethez

„Melléklet a 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelethez

1. ELEKTRONIKA, MŰSZERIPAR

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Vagyonvédelmi rendszerek telepítése, üzemeltetése, felügyelete*

Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő, Mechanikus vagyonvédelmi szerelő

Biztonságtechnikai szerelő, kezelő
Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

2.

Elektronikus vagyonvédelmi rendszerek telepítése, üzemeltetése*

Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

3.

Mechanikus vagyonvédelmi rendszerek telepítése, üzemeltetése*

Mechanikus vagyonvédelmi szerelő

Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

4.

Vagyonvédelmi rendszerek üzemeltetése*

Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő
Mechanikus vagyonvédelmi szerelő

Biztonságtechnikai-kezelő
Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

5.

Háztartási berendezések üzembe helyezése, karbantartása, javítása*

Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő

Háztartási gépszerelő
Háztartás-elektronikai műszerész

6.

Kötőipari gépek, varró- és szabászgépek karbantartása, javítása

Finommechanikai műszerész

Kötő- és varrógép műszerész

7.

Műholdvevő rendszerek, antennarendszerek telepítése, műszeres beállítása, karbantartása, javítása*

Távközlési technikus

Távközlési és informatikai hálózatszerelő

Távközlési üzemeltető

Távközlési kábelszerelő

Távközlési és informatikai hálózatszerelő

Távközlési műszerész

Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus

Antenna szerelő

 

Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszertechnikus
Műholdas és kábeltelevíziós vételtechnikai műszerész

8.

Műszerek, műszerjellegű gépek mechanikus egységeinek szét- és összeszerelése, a berendezések karbantartása, javítása, finommechanikai alkatrészek megmunkálása*

Finommechanikai műszerész

Elektromechanikai műszerész

Mechanikai műszerész

 

 

9.

Gyógyászatban alkalmazott elektronikus berendezések gyártása, üzembe helyezése, karbantartása, javítása*

Orvosi elektronikai technikus

Orvostechnikai elektroműszerész

 

Orvosi elektronikai technikus
Orvoselektronikai műszerész

10.

Mechanikai orvosi műszerek gyártása, karbantartása, javítása*

Finommechanikai műszerész

Orvosi műszerész

 

Finommechanikai műszerész

11.

Rádióadó- és -vevőberendezések, hangtechnikai eszközök (erősítő, mikrofon, hangszóró stb.) karbantartása, javítása*

Elektronikai műszerész

Szórakoztató elektronikai műszerész

 

Elektronikai műszerész Szórakoztatótechnikai műszerész
Rádió- és hangtechnikai műszerész

12.

Számítógépek, perifériáik összeszerelése, karbantartása, javítása*

Informatikai rendszergazda

Informatikai műszerész

Számítógép-szerelő, karbantartó

Informatikai hálózattelepítő és- üzemeltető

 

IT biztonság technikus

 

IT kereskedő

 

Számítógéprendszer-karbantartó

 

 

Webmester Számítógép szerelő, karbantartó
Számítástechnikai műszerész

13.

Szórakoztató elektronikai berendezések szerelése, üzembe helyezése, karbantartása, javítása*

Elektronikai műszerész

Szórakoztató elektronikai műszerész

 

Elektronikai műszerész Szórakoztatótechnikai műszerész
Szórakoztató elektronikai készülék szerelő

14.

Televízió- és videókészülékek szerelése, hangolása, beállítása, karbantartása, javítása*

Elektronikai műszerész

Szórakoztató elektronikai műszerész

Távközlési technikus

Elektronikai műszerész
Televízió- és videotechnikai műszerész

 

 

 

 

 

 

2. ENERGETIKAI BERENDEZÉS KEZELÉSE, SZERELÉSE, ÜZEMELTETÉSE

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

290 kW és az ezt meghaladó teljesítményű gáz- és olajtüzelő-berendezések kezelése*

Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő

Ipari gáz- és olajtüzelő-berendezés kezelő

2.

Ipari gáz- és olajtüzelő-berendezések, illetve azok szerelvényeinek szerelése, karbantartása, javítása

Gáz- és hőtermelőberendezés szerelő

Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész
Ipari gáz- és olajtüzelő-berendezés szerelő, javító, karbantartó

 

Ipari olaj- és gáztüzelő berendezés szerelője, üzembe helyezője

3.

Max. 1400 kW teljesítményű, illetve 2 t/h tömegáramú kazán (töltettől, tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) kezelése*

Kisteljesítményű kazán fűtő (max. 2 t/h)

Kis teljesítményű kazánfűtő

4.

Max. 7200 kW teljesítményű, illetve 12 t/h tömegáramú kazán (töltettől, tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) kezelése*

Kazánkezelő (2-12 tonna között)

Kazánfűtő

5.

Max. 21 MW teljesítményű, illetve 30 t/h tömegáramú kazán (töltettől, tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) és segédberendezéseinek kezelése*

Kazángépész (12 tonna felett)

Kazánkezelő

6.

21 MW-nál, illetve 30 t/h tömegáramúnál nagyobb kazán (töltettől, tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) és segédberendezéseinek kezelése

Kazángépész (12 tonna felett)

Kazángépész (12 tonna felett)

Erőművi kazángépész

Erőművi kazángépész
Kazángépész

7.

A legfeljebb II. kategóriába sorolt nyomástartó edények és az egyszerű nyomástartó edények kezelése (töltettől, nyomástól függetlenül)***, szakirányú végzettség esetén*

Nyomástartóberendezés-kezelő szaktanfolyami képzettség

Nyomástartóberendezés-kezelő szaktanfolyami képzettség

Kőolaji vegyipari rendszer üzemeltetője szaktanfolyami képzettség
Pébégáz töltetű nyomástartó berendezés kezelője szaktanfolyami végzettség

Nyomástartóberendezés-kezelő

Nyomástartó edény-gépész

Vegyipari technikus

 

8.

A III. és IV. kategóriába sorolt nyomástartó edények, edénycsoportok üzemben tartása, kezelése (mérettől, töltettől, nyomástól függetlenül)*

Nyomástartóedény-gépész

Kőolaji vegyipari rendszer üzemeltetője

Vegyipari technikus

Nyomástartóedény-gépész

 

 

 

 

9.

Nyomástartó berendezés és egyszerű nyomástartó edény vizsgálata***

Nyomástartóberendezés vizsgáló szaktanfolyami képzettség

-

10.

Veszélyes folyadékok és olvadékok tartályainak javítása és karbantartása***

Veszélyes folyadékok és olvadékok tartályait javító és karbantartó szaktanfolyami képzettség

-

11.

Veszélyes folyadékok és olvadékok tartályainak vizsgálata***

Veszélyes folyadékok és olvadékok tartályvizsgáló szaktanfolyami képzettség

-

12.

Tankállomás kezelése***

Tankállomás- és kútkezelő szaktanfolyami képzettség

 

13.

Veszélyes termékek szállításával kapcsolatos ADR előírásokból eredő feladatok végrehajtása, kötelezettségek ellenőrzése

Logisztikai ügyintéző

Veszélyesáru-ügyintéző

 

ADR ügyintéző

 

 

14.

Hőerőművek vízelőkészítőjének üzemeltetése

Létesítményi energetikus

Hőközpont és -hálózatkezelő

Erőművi kazángépész

Erőművi kazángépész

Kazángépész (12 tonna felett)

Villamosművi vízelőkészítő-gépész

 

 

15.

Pótvíz előállítása és biztosítása erőmű hőberendezései számára

Létesítményi energetikus

Hőközpont és -hálózatkezelő

Erőművi kazángépész

Kazángépész (12 tonna felett)

Erőművi kazángépész

 

Kazángépész (12 tonna felett)

 

 

 

 

3. KISKERESKEDELEM (VENDÉGLÁTÁS)

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Élelmiszerértékesítés zöldség és gyümölcs kivételével*

Élelmiszer, vegyiáru és gyógynövény eladó

Kereskedő

Boltvezető

Élelmiszer és vegyi áru eladó

Kereskedő

Élelmiszer és vegyi áru kereskedő

Eladó

 

 

 

 

 

 

 

2.

Hús- és hentesáru, hal értékesítése*

Kereskedő

Kereskedő

Élelmiszer-, vegyi áru és gyógynövény eladó

Élelmiszer- és vegyi áru eladó

Bolti hentes

Élelmiszer- és vegyi áru kereskedő

 

Baromfifeldolgozó

 

Halfeldolgozó

 

Bolti hentes

 

Húsipari termékgyártó

3.

Étrendkiegészítők, gyógynövények értékesítése*

Kereskedő

Kereskedő
Drogériakereskedő

Eladó
Élelmiszer-, vegyi áru és gyógynövény eladó
Boltvezető
Kereskedő
Gyógy- és fűszernövény-termesztő

Élelmiszer- és vegyi áru eladó

 

Élelmiszer és vegyi áru kereskedő

Gyógynövény-kereskedő

4.

Kozmetikai termék, háztartási-vegyi cikk értékesítése*

Eladó
Élelmiszer-, vegyi áru és gyógynövény eladó

Kereskedő

Boltvezető

Élelmiszer- és vegyi áru eladó

Kereskedő

Élelmiszer- és vegyi áru kereskedő

5.

Jármű, járműalkatrész értékesítése*

Kereskedő

Autó- és motorkerékpár-kereskedő

Eladó

Autó- és motorkerékpár-eladó, kölcsönző

Műszakicikk-eladó

Járműalkatrész-kereskedő

 

Járműalkatrész-eladó

6.

Kertészeti cikk értékesítése*

Eladó
Élelmiszer-, vegyi áru és gyógynövény eladó
Műszakicikk-eladó
Boltvezető
Kereskedő

Agrokémiai és növényvédelmi kereskedő
Kertészeti gazdabolti eladó

Virágbolti eladó

Virágkötő és virágkereskedő

Kertész

7.

Gépek, gépi berendezések, épületgépészeti berendezések, villamossági cikkek értékesítése*

Eladó
Műszakicikk-eladó
Boltvezető
Kereskedő

Műszaki cikk kereskedő

 

Épületgépészeti anyag-és alkatrészeladó

 

Gépészeti anyag- és alkatrészeladó

 

Villamossági anyag- és alkatrészeladó

Épületgépészeti anyag- és alkatrész-kereskedő

 

Villamossági anyag- és alkatrész-kereskedő

 

Kazetta- és lemezeladó, kölcsönző

8.

Építőanyagok értékesítése*

Műszakicikk-eladó

Telepi építőanyag-eladó
Tüzelő- és építőanyag kereskedő

Boltvezető, kereskedő

 

Építőanyag-kereskedő

 

9.

Üzemanyag, gázpalack értékesítése*

Töltőállomáskezelő

Töltőállomáskezelő és eladó

 

PB-cseretelep-kezelő

Gázcseretelep-kezelő

10.

Sportszer, játék értékesítése*

Eladó

Kultúrcikk-kereskedő

Boltvezető

Kereskedő

 

Sportszer- és játékkereskedő,
Kultúrcikk kereskedő

11.

Óra, ékszer értékesítése*

Boltvezető

Kereskedő

Kultúrcikk-kereskedő

Becsüs

Óra-ékszer és díszműáru eladó

Ékszerbecsüs

Drágakő-meghatározó

 

Ékszerbecsüs
Becsüs (ékszer szakirány)
Becsüs

12.

Fotócikk értékesítése *

Fotógráfus és fotótermék-kereskedő

Látszerész és fotócikk-kereskedő

Fényképész és fotótermék kereskedő
Látszerész és fotócikk kereskedő

13.

Optikai cikkek értékesítése, szemüveg készítése és javítása*

Látszerész és fotócikk kereskedő

-

14.

Kedvtelésből tartott állatok, és állateledel értékesítése*

Hobbiállat-tenyésztő és -forgalmazó

Kereskedő-boltvezető

 

15.

Zálogházi, aukciós tevékenység, régiségek, műtárgyak értékesítése*

Ékszerbecsüs

Drágakő-meghatározó

Bútor- és szőnyegbecsüs

Bútor- és szőnyegbecsüs

Ékszerbecsüs

Ékszerbecsüs

Festménybecsüs

Festménybecsüs

Műtárgybecsüs

Műtárgybecsüs

 

Régiségkereskedő

16.

Hulladékkereskedelem*

Hulladékfelvásároló és hulladéktelep-kezelő

Hulladékfelvásárló
Hulladékgyűjtő

17.

Meleg és hideg ételek, italok készítése (kivétel: külön jogszabályban meghatározott Büfétermékek elkészítése)* - az üzemelés teljes időtartama alatt jelen kell lennie egy szakképesítéssel rendelkező, azonnali intézkedésre feljogosított, felelős személynek *

Szakács

Szakács

Vendéglátás-szervező, vendéglős

Cukrász

Diétás szakács

 

Vendéglős

 

Cukrász

 

Étkezdés

 

Mixer

18.

Meleg és hideg ételek, cukrászati készítmények, sütemények, fagylalt, italok kiszolgálása (kivétel: külön jogszabályban meghatározott Büfétermékek forgalmazása)* - az üzemelés teljes időtartama alatt jelen kell lennie egy szakképesítéssel rendelkező, azonnali intézkedésre feljogosított, felelős személynek

Vendéglátás-szervező, vendéglős

Vendéglős

Vendéglátó eladó

Vendéglátó-eladó

Pincér

Pincér

 

Étkezdés

 

Gyorséttermi és ételeladó

 

Mixer

19.

Cukrászati készítmények, sütemények, fagylalt készítése* - az üzemelés teljes időtartama alatt jelen kell lennie egy szakképesítéssel rendelkező, azonnali intézkedésre feljogosított, felelős személynek

Cukrász

Cukrász

Édesipari termékgyártó

Édesipari termékgyártó

Pék

Cukorkagyártó

Mézeskalács-készítő

Csokoládétermék-gyártó

 

Kávé- és pótkávégyártó

 

Keksz- és ostyagyártó

 

Pék-cukrász

 

 

 

Mézeskalács-készítő

 

 

 

 

4.1. BŐRIPAR

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Bőr- és cipőipari termékek alkatrészeinek szabása*

Bőrfeldolgozóipari technikus
Bőrdíszműves
Cipőkészítő
Cipőfelsőrész készítő
Cipőgyártó
Ortopédiai cipész

Cipész, cipőkészítő, cipőjavító
Bőripari szabász

 

 

 

2.

Bőrdíszmű- és cipőfelsőrész- alkatrészek varrása*

Bőrdíszműves

Cipőfelsőrész készítő

Cipőkészítő
Cipőfelsőrész készítő
Cipőgyártó
Ortopédiai cipész

Bőripari varrómunkás (tűző)

3.

Cipő alsó alkatrészek gépi megmunkálása*

Cipőkészítő
Cipőgyártó
Ortopédiai cipész

Cipőösszeállító
Cipőipari gépkezelő

4.

Meghibásodott lábbelik javítása*

Cipőkészítő
Cipőgyártó

Cipész, Cipőkészítő, Cipőjavító

Ortopédiai cipész

Cipőösszeállító

Bőrfeldolgozó-ipari technikus

Bőrfeldolgozó-ipari technikus

5.

Szíjgyártó és nyerges termékek, szíjak, idomító felszerelések készítése, javítása*


Szíjgyártó és nyerges

Szíjgyártó és nyerges
Szíjgyártó

 

 

6.

Tartósított szőrmés bőrök kikészítése, készítése*

 

Tímár, bőrkikészítő

Bőrfeldolgozó-ipari technikus

Szőrmeipari megmunkáló, Szőrmefestő
Szőrmekikészítő

7.

Lábbelik készítése gépi műveletekkel*

Cipőkészítő

Cipész, cipőkészítő, Cipőjavító

Ortopédiai cipész

Cipőfelsőrész készítő

Cipőfelsőrész készítő

Cipőgyártó

 

Cipőösszeállító
Cipőgyártó

 

8.

Kiegészítők készítése szőrmés bőrből*

Bőrdíszműves
Bőrtárgy készítő
Bőrfeldolgozó-ipari technikus

Szűcs, szőrme és bőrkonfekcionáló

9.

Táskák, apróáruk, bőröndök készítése*

Bőrdíszműves

Bőrdíszműves

10.

Lábbelik készítése kézi műveletekkel*

Cipőkészítő
Ortopédiai cipész

Cipész, Cipőkészítő,

Cipőjavító

Cipőfelsőrész készítő

Cipőfelsőrész készítő

Cipőgyártó

Cipőösszeállító

 

 

 

 

11.

Utcai, sport- és védőkesztyűk készítése, bőr felhasználásával*

Bőrdíszműves
Kesztyűs

Kesztyűs

12.

Tartósított bőrök cserzése, kikészítése*

Bőrfeldolgozó-ipari technikus

Tímár, bőrkikészítő

 

Szőrmeipari megmunkáló, szőrmefestő

13.

Cipőfelsőrész alkatrészek szabása, előkészítése és összeszerelése*

Cipőkészítő
Ortopédiai cipész

Cipőfelsőrész-készítő

Cipőfelsőrész készítő

Cipész, Cipőkészítő,

 

Cipőjavító

14.

Bőrdíszműipari tárgyak tervezése, szabásmintáinak készítése*

Bőrdíszműves
Bőrfeldolgozó-ipari technikus

Bőrdíszműipari mintakészítő

 

15.

Cipőipari termékek tervezése, minták elkészítése*

Cipőkészítő

Cipőfelsőrész készítő

Cipőgyártó

Ortopédiai cipész

Cipész, cipőkészítő, cipőjavító

Bőrfeldolgozóipari technikus

Bőrfeldolgozó-ipari technikus
Cipőipari mintakészítő

16.

Kesztyűipar területén szükséges alapvető minták elkészítése**

Bőrdíszműves
Kesztyűs

Kesztyűs
Kesztyűipari mintakészítő

17.

Felsőruházat készítése bőrből*

Női szabó

Bőrruha-készítő, -javító

Férfiszabó

 

 

 

 

4.2. FAIPAR

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Fényezési, pácolási eljárások végzése, lakkszóró-, lakköntőgépek kezelése*

Asztalos

Bútorasztalos

Műbútorasztalos

Fa- és bútoripari gépkezelő

 

Műbútorasztalos
Asztalosipari felületkezelő

2.

Mobil és beépített bútorok, mozgó alkatrészek, falburkolatok, válaszfalak, nyílászáró szerkezetek szerelése, javítása, cseréje*

Asztalos

Bútorasztalos

Asztalosipari szerelő

Asztalosipari szerelő

3.

Famegmunkáló gépeken faipari termékek előállítása*

Asztalos

Bútorasztalos

Faipari gépkezelő

Fa- és bútoripari gépkezelő

Famegmunkáló

Faipari gépmunkás

 

Faesztergályos

 

Fatermékgyártó

4.

Faaljzatok, alapépítmények készítése*

Asztalos

Épületasztalos

Famegmunkáló

Famegmunkáló
Fapadlózó és -burkoló

 

 

5.

Faipari tömegcikkek készítése*

Asztalos

Bútorasztalos

Faipari gépkezelő

Faesztergályos

Famegmunkáló

Fatermékgyártó
Fatömegcikk- és -eszközgyártó

6.

Bútorok, nyílászárók, burkolatok, belsőépítészeti munkák készítése*

Asztalos

Bútorasztalos
Asztalos

7.

Fából készült szerszámok, szerszámnyelvek és különböző faeszközök készítése, javítása

Kádár, bognár

Bognár

8.

Fából és műanyagból különféle hajótestek, felszerelések, berendezések készítése, karbantartása, javítása

Kishajóépítő, -karbantartó

Csónaképítő

9.

Fából, ipari, lakberendezési, iparművészeti, háztartási cikkek, dísztárgyak és egyéb esztergályozással előállítható cikkek készítése*

Asztalos

Bútorasztalos

Faipari gépkezelő

Faesztergályos

10.

Fából készült hordók, edények, eszközök előállítása, javítása kézi munkával

Kádár, bognár

Kádár

11.

Bútorok javítása, újrakárpitozása, járművek ülőbútorainak készítése, épületek belső terének kárpitozása*

Kárpitos

Kárpitos

 

Bútorkárpitos

 

Járműkárpitos

12.

Műbútornak minősülő berendezések készítése, helyreállítása

Műbútorasztalos

Műbútorasztalos
Műbútorasztalos és restaurátor

 

 

 

 

4.3. NYOMDAIPAR

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Szitanyomtatással és filmnyomással kapcsolatos teendők ellátása**

Nyomdaipari gépmester

Szita-, tampon- és filmnyomó
Szitanyomó, filmnyomó

2.

Kisofszetnyomógépek kezelése*

Nyomdaipari gépmester

Nyomdai gépkezelő
Kisofszetgép-kezelő

3.

Kivágógépek kezelése, karbantartása*

Könyvkötő és nyomtatvány-feldolgozó

Könyvkötő

Nyomdaipari gépmester

Nyomtatványfeldolgozó

 

Kivágógép-kezelő

4.

Mélynyomógépek üzemeltetésében való közreműködés*

Nyomdaipari gépmester

Nyomdai gépkezelő
Mélynyomó segédgépmester

5.

Ofszet-, flexo-, magasnyomógépek segédgépmesteri teendőinek ellátása*

Nyomdaipari gépmester

Gyorsnyomdai gépkezelő

 

Nyomdai kezelő
Segédgépmester

6.

Digitális nyomógépek kezelése

Nyomdaipari gépmester

Nyomdaipari technikus

 

7.

Gyártáselőkészítő, kalkulátor

Kiadványszerkesztő

Nyomdaipari technikus

-

8.

Korrektor, revizor

Korrektor

-

9.

Könyvkötészeti termékek előállítása kézi, gépi műveletekkel*

Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó
Kézi könyvkötő

Könyvkötő

10.

Nyomtatványoldalak kialakítása szedési, tördelési, tipográfiai szabályok figyelembevételével*

Kiadványszerkesztő

Kiadványszerkesztő
Szövegfeldolgozó

11.

Tekercsnyomógépek üzemeltetése*

Nyomdaipari gépmester

Nyomdai gépmester
Tekercsnyomó gépmester

12.

Nyomóforma készítése

Nyomdaipari technikus

Kiadványszerkesztő

Nyomdaipari gépmester

Nyomdaipari technikus

Nyomóforma készítő

13.

Könyvkötészeti termékek, nyomtatványok gépi feldolgozása*

Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó

Nyomtatványfeldolgozó
Nagyüzemi könyvgyártó

 

Könyvkötő

14.

Nyomdai eredetik feldolgozása*

Kiadványszerkesztő

Kiadványszerkesztő
Képfeldolgozó

Nyomdaipari technikus

Nyomdaipari technikus

15.

Ívnyomógépek üzemeltetése*

Nyomdaipari gépmester

Nyomdai gépmester
Ívnyomó gépmester

 

 

 

 

4.4. RUHAIPAR

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Férfiruha-készítés**

Férfiszabó

Férfiszabó
Férfiruha-készítő

Ruhaipari technikus

2.

Fehérnemű-készítés**

Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító

Fehérnemű készítő
Kötőipari konfekciós

3.

Nőiruha-készítés**

Női szabó

Női szabó
Nőiruha-készítő

Ruhaipari technikus

4.

Gyermekruha-készítés**

Női szabó

Csecsemő- és gyermekruha-készítő

Férfiszabó

Gyermekruha-készítő

Ruhaipari technikus

 

5.

Szériázás*

Ruhaipari technikus

Ruhaipari technikus

Férfiszabó

Csecsemő- és gyermekruha-készítő

Női szabó

Férfiszabó
Szériázó

 

Női szabó

6.

Ruhadarabok kiszabása**

Női szabó

Szabász

Férfiszabó

Konfekcióipari szabász

Ruhaipari technikus

Csecsemő- és gyermekruha-készítő

 

Férfiszabó

 

Női szabó

 

Ruhaipari technikus

 

 

 

 

4.5. TEXTILIPAR

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Fonás, zsinórfonás*

Fonó

Zsinórfonatoló

2.

Kötés*

Textilanyaggyártó
Kötő

Kötő

3.

Kötöttáru-készítés*

Textilanyag gyártó
Kötő
Fehérnemű készítő és kötöttáru összeállító

Kötő
Kötöttáru-készítő

4.

Nemszőtt-kelme készítése

Nemszőtt-termék gyártó

Nemszőtt-termék gyártó

5.

Szövés*

Textilanyaggyártó
Szövő

Szövő

 

 

 

 

5. MŰSZAKI BIZTONSÁG

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

PB lefejtő és töltőberendezések kezelése, palackok töltése és lefejtése***

Töltőállomás-kezelő

Nyomástartóedény-gépész

Propán-bután-gáz-lefejtő és töltőberendezés kezelő szaktanfolyami képzettség

2.

Robbanásbiztos berendezések kezelése*

Robbanásbiztos berendezés kezelője

 

3.

Robbanásbiztos berendezések karbantartása javítása, szerelése és üzembehelyezése***

Robbanásbiztos berendezés karbantartói és üzembehelyezői szaktanfolyami képzettség

Robbanásbiztonság-technikai tanfolyami képzés szaktanfolyami képzettség

4.

Robbanásbiztos berendezések tervezése,karbantartóinak és javítóinak műszaki vezetője***

Robbanásbiztos műszaki vezetői szaktanfolyami végzettség

Robbanásbiztos műszaki vezetői szaktanfolyami képzettség

5.

Építési anyagelőkészítő gépek kezelése

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)

Építési anyagelőkészítő gép kezelője

Építőgép-kezelő és -karbantartó,
Könnyűgépkezelő,
Nehézgépkezelő

6.

Emelőgépek kezelése (kivéve targoncák)

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)

Emelőgépkezelő Könnyűgépkezelő,
Nehézgépkezelő

7.

Energiaátalakító-berendezések kezelése

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)

Energiaátalakító-berendezés kezelője

Könnyűgépkezelő

8.

Földmunka-, rakodó- és szállítógépek kezelése

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)

Földmunkagép-kezelő

Nehézgépkezelő

9.

Targoncavezetés

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)

Targoncavezető Könnyűgépkezelő

10.

Útépítőgépek kezelése

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)

Útépítőgép-kezelő

Nehézgépkezelő

11.

Alapozás, közmű- és fenntartási gépek kezelése

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)

-

12.

Emelőgép-ügyintézői tevékenység végzése

Emelőgép-ügyintéző

Emelőgép-ügyintéző

13.

Gázüzemű emelőtargonca, rakodógép, mezőgazdasági és erdészeti traktor, közúti járműnek nem minősülő kerekes jármű gáz-üzemanyag-ellátó berendezésének beszerelése, beszabályozása, hibás berendezés javítása

Gázautószerelő

Autószerelő

Gázautószerelő

 

14.

Fémhegesztő munkák végzése meghatározott eljárással (gáz, ív, fogyóelektródás ív stb.)*

Hegesztő

Hegesztő

Bevontelektródás kézi ívhegesztő

Bevontelektródás hegesztő

Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő

Egyéb eljárás szerinti hegesztő

Gázhegesztő

Fogyóelektródás hegesztő

 

Gázhegesztő

 

Hegesztő-vágó gép kezelője

 

Volframelektródás hegesztő

15.

Műanyaghegesztő munkák végzése meghatározott eljárással (tompa, tokos, elektrofúziós stb.)*

Műanyaghegesztő

Műanyag hegesztő, hőformázó

 

16.

Polgári pirotechnikai termékek gyártásának irányítása, működtetése*

Pirotechnikus

Pirotechnikus (terméküzemeltető szakirány)

 

 

 

 

6.1. FÉMMEGMUNKÁLÁS, KOHÁSZAT

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Fémmegmunkálás*

Gépi forgácsoló

Esztergályos

CNC gépkezelő

Gépi forgácsoló
Fémforgácsoló

Szerszámkészítő

Fogazó
Gyalus-vésős

 

CNC-forgácsoló
NC-, CNC-gépkezelő

 

Szerszámkészítő
Szerszámélező

 

Szikraforgácsoló

 

Fémnyomó

 

Fémipari megmunkálógépsor és berendezés üzemeltető

 

Köszörűs

 

Fűrészipari szerszámélező

 

Marós

2.

Ipari gép, berendezés javítása *

 

Géplakatos

Ipari gépész

Építő- és szállítógép-szerelő

Finommechanikai műszerész

Finommechanikai műszerész

 

Finommechanikai gépkarbantartó, gépbeállító

3.

Fémszerkezet gyártása*

Épület- és szerkezetlakatos

Szerkezetlakatos

4.

Szerszámgyártás*

Szerszámkészítő

-

5.

Fémöntés, formázó anyagok, öntőszerszámok, gépi berendezések használata*

Olvasztár és öntő

Öntő

Kohászati technikus

Öntőtechnikus

 

 

 

 

6.2. GÉPSZERELÉS, -KEZELÉS

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Vízvezeték- és vízkészülék szerelés*

Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő

Vízvezeték- és vízkészülék szerelő
Vízvezeték- és központifűtés-szerelő

2.

Központifűtés- és csőhálózat-szerelés*

Központi fűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

Központifűtés- és csőhálózat-szerelő

Csőhálózat-szerelő

Vízvezeték- és központifűtés-szerelő

3.

Hűtő- és klímaberendezés-szerelés, karbantartás*

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő

Hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó

Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő

Szellőző- és klímaberendezés szerelő

 

Ipari és kereskedelmi hűtőgép szerelő

 

Hűtőgépkezelő

4.

Felvonószerelés

Felvonószerelő

Felvonószerelő

5.

Kerékpár, mozgássérültkocsi szerelése*

Kerékpárszerelő

Kerékpárszerelő

6.

Kompresszorok, légtartályok, szivattyúk üzemeltetése, kivéve a fluidumbányászati és szállítóvezetékek berendezéseit

Hűtéstechnikai berendezés üzemeltető

Kompresszorkezelő
Kompresszor-, légtartály- és szivattyúkezelő

7.

Motorkerékpár, -alkatrész javítása*

Motorkerékpár-szerelő

Motorkerékpárszerelő

 

 

 

 

7. NEM FIZIKAI FOGLALKOZÁS

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Gépipari minőség-ellenőrzés (rögzített minőségi kritériumok ellenőrzése, eltérések dokumentálása, javító intézkedések kezdeményezése)

Gépipari minőségellenőr

Minőségellenőr

2.

Építőanyag-ipari minőségellenőrzés (rögzített minőségi kritériumok ellenőrzése, eltérések dokumentálása, javító intézkedések kezdeményezése)

Építőanyag-ipari minőségellenőr

Minőségellenőr

3.

Közraktár vezetője

Közgazdasági, állam- és jogtudományi, agrártudományi egyetemi vagy főiskolai végzettség

Közgazdasági, állam- és jogtudományi, agrártudományi egyetemi vagy főiskolai végzettség

 

 

 

 

8. SZOLGÁLTATÓIPAR

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Aktuális divatirányzatnak, alkalomnak megfelelő frizura és hajszín készítése

Fodrász

Fodrász

2.

Az egészséges test és bőr kozmetikai célú kezelése, ápolása, masszírozása, szépséghibáinak megszüntetése. Elektromos kezelések, szőrtelenítés, tartós make-up (tetoválás)

Kozmetikus

Kozmetikus

3.

Kézápolás és műkörömépítés

Kézápoló és műkörömépítő

Kéz- és lábápoló, műkörömépítő

4.

Lábápolás

Lábápoló

Kéz- és lábápoló, műkörömépítő

5.

Lábon kialakult elváltozások speciális pedikűrös kezelése, a láb állapotának rehabilitálása

Speciális lábápoló

-

6.

Fénykép- és videófelvételek készítése kidolgozása és fotótermékek értékesítése*

Fotográfus és fotótermék-kereskedő

Fényképész és fotótermék- kereskedő
Fényképész

7.

Időmérő eszközök javítása, új órák értékesítése*

Órás

Órás

8.

Üveg, valamint műanyag alapanyagokból szemüveglencsék készítése*

Optikai üvegcsiszoló

Optikai üvegcsiszoló

9.

Nemesfémből készült ékszerek, használati tárgyak készítése, díszítése, javítása*

 

Ötvös

 

Aranyműves

 

Cizellőr

Ötvös, fémműves

Drágakőfoglaló

 

Ezüstműves

 

Fémműves

 

Lánckészítő

10.

Vegytisztítás, textiltisztítás*

Textiltisztító és textilszínező

Vegytisztító, kelmefestő, mosodás

 

 

 

 

9. VEGYIPAR

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Galvanizálás*

Galvanizáló

Galvanizáló

2.

Gumigyártás, gumifeldolgozás*

Abroncsgyártó

 

Formacikk-gyártó
Gumiipari technikus

Gumigyártó és -feldolgozó

Ipari gumitermék előállító

 

3.

Műanyagfeldolgozás*

Műanyagfeldolgozó

Műanyag-feldolgozó

Fröccsöntő

Egyéb műanyagtermék gyártó

Műanyag hegesztő

Fröccsöntőgép-kezelő

Műanyagfeldolgozó technikus

Hőre keményedő műanyagok feldolgozója

 

Műanyag hegesztő, hőformázó

 

Műanyagextruder-kezelő

4.

Kőolaj-feldolgozás*

Fluidumkitermelő
Fluidumkitermelő technikus

Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője
Kőolaj-feldolgozó

5.

Fotóanyaggyártás*

Vegyipari technikus

Fotóanyaggyártó

6.

Lakk- és festékgyártás*

Vegyipari technikus

Lakk- és festékgyártó

7.

Szénsavtermelés és -feldolgozás

 

Szikvíz- és szénsav üdítőital-készítő

Üdítőital-ipari termékgyártó

Szikvízgyártó
Szénsavtermelő és - feldolgozó

 

Üdítőital- és ásványvízgyyártó

8.

Biolaboráns tevékenység*

Biotechnológus technikus

Biolaboráns

9.

Gyógyszerhatóanyag-gyártás*

Gyógyszerkészítmény gyártó

Gyógyszer-készítménygyártó
Gyógyszerhatóanyag-gyártó

Gyógyszeripari laboratóriumi technikus

Gyógyszeripari laboratóriumi technikus

 

Farmakológus

 

Farmakológus szakasszisztens

10.

Gyógyszer- és tápszerkészítés*

 

Gyógyszeripari laboratóriumi technikus

Gyógyszerkészítmény gyártó

Gyógyszer- és tápszerkészítő

Gyógyszeripari laboratóriumi technikus

Farmakológus

 

Farmakológus szakasszisztens

11.

Vegyianyaggyártó*

Vegyianyaggyártó

Vegyianyaggyártó

12.

Növényvédőszer-gyártás*

Vegyipari technikus

Növényvédőszer-gyártó

13.

Drogok és toxikus anyagok előállítása, vizsgálata*

Drog- és toxikológiai technikus

Drog- és toxikológiai technikus

 

Drog- és toxikológiai laboratóriumi technikus

14.

Laboratóriumi műveletek végzése*

Általános laboráns

Vegyészlaboráns

15.

Textilfestés és -kikészítés*

Textiltisztító és textilszínező

Textilszínező és -kikészítő
Textilfestő és -kikészítő

16.

Kozmetikumok előállítása*

Vegyipari technikus

Kozmetikai termékgyártó

17.

Robbanóanyagok szállítása

Pirotechnikus

Robbanóanyag-szállítmány kísérő

Pirotechnikus-raktárkezelő szakirány

 

18.

Biológiai termékek előállítása*

Biotechnikus technológus

Ipari biológiai termékgyártó

19.

Gyógynövényipari termékek előállítása*

Drog- és toxikológiai technikus

Gyógynövényipari technikus

 

 

 

 

10. VILLAMOSENERGIA IPAR

 

 

 

A) Tevékenység

B) Választható szakképesítések
(a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)

C) Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés

1.

Villamos gépek és készülékek karbantartása, üzemeltetése, telepítése

 

Elektrolakatos és villamossági szerelő

Elektromos gép- és készülékszerelő

Elektromos gép és készülék szerelő

Villamosgép és -készülék üzemeltető

Villamosgép és készülék üzemeltető

 

Háztartási gépgyártó

2.

Épületek erősáramú és gyengeáramú áramköreinek kivitelezése, javítása, karbantartása

Villanyszerelő

Villanyszerelő

Elektronikai technikus

Elektrotechnikai technikus

Erősáramú elektrotechnikus

Erősáramú elektrotechnikus

3.

Kis- és nagyfeszültségű villamos hálózatok* tartószerkezeteinek szerelése, kábelfektetés, kábelek szerelésre való előkészítése

Villamoselosztóhálózat -szerelő, -üzemeltető

Villamoshálózat -szerelő, -üzemeltető
Áramszolgáltatói hálózatszerelő

Villamos távvezeték építő, üzemeltető

Villamos távvezeték építő és karbantartó

 

Villamos hálózat és alállomás üzemeltető

4.

Fogyasztásmérők javítása, szabályozása, hitelesítése

Villanyszerelő

Villamoshálózat-szerelő, -üzemeltető
Villamosművi fogyasztásmérő-javító, -szabályozó

5.

Lakó- és kommunális épületek, ipari létesítmények érintésvédelmi vizsgálata

Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló

Érintésvédelmi, erősáramú berendezés szabványossági felülvizsgáló
Villámvédelem felülvizsgálója

6.

Erősáramú berendezések felülvizsgálása, minősítő nyilatkozat megtétele

Erősáramú berendezések felülvizsgálója

Erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálója

7.

Lakó-, kommunális és ipari létesítmények villámvédelmi berendezésének felülvizsgálata

Villámvédelmi felülvizsgáló

Villámvédelmi felülvizsgáló

8.

Nagy-, közép- és kisfeszültségű villamos berendezéseken feszültség alatti munkavégzés

Kisfeszültségű csatlakozó- és közvilágítási FAM szerelő
Középfeszültségű FAM szerelő
Kisfeszültségű FAM kábelszerelő
Kisfeszültségű szabadvezeték hálózati FAM szerelő

FAM-szerelő (feszültség megjelölésével)

9.

Közép- és kisfeszültségű kábelhálózatok szerelése, javítása

Középfeszültségű kábelszerelő
Kisfeszültségű kábelszerelő

Kábelszerelő (a feszültségszint megjelölésével)
Kábelszerelő

10.

Üzemi mérő-vezérlő és szabályozó berendezéseken feszültség alatti munkavégzés

Szakszolgálati FAM szerelő

Szakszolgálati szerelő

11.

Villamos gépek és kisfeszültségű berendezések kezelése villamosműben

Villamos gép és -készülék üzemeltető

Villamosgép- és -berendezéskezelő

12.

Nagy-, közép- és kisfeszültségű távvezetékek szerelése

Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető

Villamoshálózat-szerelő, -üzemeltető

Villamos távvezeték építő, üzemeltető

Villamos-távvezeték építő, szerelő, karbantartó

13.

Villamosművek villamos berendezésének kezelése

Villamos hálózat kezelő Villamos alállomás kezelő

Villamos hálózat és alállomás üzemeltető
Villamosmű kezelő

14.

Villamosművi berendezések, állomások szerelése

Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető

Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető

Villamoshálózat-szerelő, -üzemeltető
Villamosművikészülék-szerelő

Villamoshálózatszerelő

 

 

 

 

Share on Tumblr