A legjobb vállalkozó a tájékozott vállalkozó

A nyári idegenforgalmi szezon kezdete előtt a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete a „KISOSZ” is fórumot szervezett az érdeklődő vállalkozások részére, melyen a Somogy Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi, munkaügyi továbbá a népegészségügyi és élelmiszerlánc-biztonsági területtel foglalkozó kollégái vettek részt.

A kamara által Kaposváron szervezett fórum fő témája a nyári idegenforgalmi időszakban várható hatósági ellenőrzések főbb irányainak, a korábbi években tapasztalt, gyakrabban előforduló hiányosságoknak, valamint a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény rendelkezéseinek ismertetése volt.

A már hagyományosan megrendezésre került balatonszárszói fórumon részt vettek még a NAV Somogy Megyei Igazgatóságának munkatársai is, így a jelenlévők komplex tájékoztatást kaptak az ellenőrző hatóságok által kiemelt témakörökről, esetleges jogszabályi változásokról.

Mivel a jelentős idegenforgalmi szezont lebonyolító Balaton-parton működő kereskedelmi tevékenységekre is vonatkozik a vasárnapi munkavégzés tilalma, ezért azonnali konzultáció keretében tisztázásra került a törvényben megfogalmazott kivételek (pl. kulturális tevékenységet és fürdőszolgáltatást kiszolgáló kereskedelmi tevékenységek) alkalmazhatósága, valamint a 200 négyzetméter alatti árusítótérrel rendelkező üzletekre vonatkozó különös jogszabályi rendelkezések feltételrendszere.

 

 

Share on Tumblr