Alig ismerjük fogyasztói jogainkat

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Fogyasztói jogainkról indít tájékoztató kampányt az Európai Bizottság Magyarországon

Brüsszel, Budapest – 2015. június 19. - Annak ellenére, hogy mi magyarok több problémával szembesülünk, áruk vagy szolgáltatások vásárlása, illetve igénybevétele során, és gyakrabban vásárolunk megtévesztő reklámok hatására is, kevésbé ismerjük alapvető fogyasztói jogainkat, mint európai polgártársaink – állapítja meg a fogyasztói jogok ismeretét vizsgáló legutóbbi európai kutatás. Ezért indít jogainkkal kapcsolatos tájékozottságunk növelése céljából figyelemfelkeltő kampányt az Európai Bizottság Magyarországon és további 13 tagállamban. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal közösen megvalósított kampány célja a fogyasztók figyelmének felhívása egyebek mellett arra, hogy jogukban áll a hibás árukat megjavíttatni vagy kicseréltetni, joguk van az interneten vásárolt árukat 14 napon belül visszaküldeni, joguk van tisztességtelen kikötések nélküli szerződést kötni, illetve joguk van a hiteles és korrekt tájékoztatáshoz és reklámokhoz.

 

Az Eurobarométer – amely az Európai Bizottság Magyarországon 1002 fő megkérdezésével, a TNS Közvélemény- és Piackutató Intézet által elvégzett kutatása – szerint, annak ellenére, hogy a felmérést megelőző 12 hónapban a magyar fogyasztók 29%-ának volt jogos reklamációja áruk vagy szolgáltatások vásárlásakor vagy igénybe vételekor mi magyarok a 28 tagállamból a 24. helyen állunk fogyasztói jogaink megfelelő ismerete tekintetében.

Ezen kívül, a kutatás Magyarországra vonatkozó megállapításai a következők:

  • a fogyasztók 35%-a nem, vagy helytelenül tudja, hogy jogosult a telefonon, postán vagy interneten keresztül vásárolt termékeket egy megadott időn belül indoklás nélkül visszaküldeni, és a vételárat visszakapni,

  • a fogyasztók 49%-a nem, vagy helytelenül tudja, hogy a vásárlást követő 2 éven belül jogában áll a hibás árut díjmentesen megjavíttatni vagy kicseréltetni,

  • a fogyasztók 76%-a nem, vagy helytelenül tudja, hogy nem köteles a kéretlenül kapott termék árát kifizetni, még akkor sem, ha a termékeket nem küldi vissza.

A fogyasztói jogok ismeretének növelése érdekében az Európai Bizottság most egy tudatosságnövelő kampányt indított Magyarországon is. A kampány tizennégy tagállamban fut, köztük Görögországban, Spanyolországban, Cipruson, Portugáliában, Bulgáriában, Lettországban, Olaszországban, Lengyelországban, a Cseh Köztársaságban, Litvániában, Észtországban, Szlovéniában és hazánkban.

Věra Jourová, az Európai Unió jogérvényesülésért, fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztosa a következőket mondta: „Az uniós jogszabályoknak köszönhetően az európai fogyasztóknak erősebb jogaik vannak, és kiemelt védelmet élveznek az interneten történő vásárláskor, illetve online szolgáltatások igénybe vételekor. A legfrissebb felmérések azonban azt mutatják, hogy mindössze az európai fogyasztók 12%-a ismeri pontosan az alapvető jogait. Csak azok a fogyasztók látják hasznát a jogszabályoknak, akik ismerik jogaikat, és tudják, hogyan érvényesítsék azokat. Ezért indítottuk el ezt a tájékoztató kampányt, amellyel azt az üzenetet kívánjuk közvetíteni a fogyasztók felé, hogy szilárd és sérthetetlen jogok védik őket az internetes és a nem internetes vásárlásaik során egyaránt."

„A fogyasztói jogokról szóló legújabb irányelv új szabályokat vezetett be az egész Európai Unióban, köztük például a 14 napos „várakozási időszakot“. Ez a rendelkezés lehetővé teszi, hogy meggondoljuk magunkat az interneten megvásárolt termékkel kapcsolatban, legyen szó akár egy olyan táblagépről, amelyre jobb ajánlatot kapunk, vagy mondjuk egy olyan pulóverről, amelynek más a színárnyalata, mint amit vártunk. Ebben az esetben a vásárlást vagy a kézbesítést követő két héten belül a kereskedőnek kérdés nélkül vissza kell vennie az árut és pénzvisszafizetésre vagyunk jogosultak” – mondta Dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója Budapesten, a tudatosságnövelő kampány indításakor.

Éppen ezért a kampány célja a magyar fogyasztók figyelmének felhívása a következő tényekre:

  • jogunk van a hibás árukat megjavíttatni vagy kicseréltetni,

  • jogunk van az interneten vásárolt árukat 14 napon belül visszaküldeni,

  • jogunk van tisztességtelen kikötések nélküli szerződést kötni,

  • jogunk van hiteles és korrekt tájékoztatáshoz és reklámokhoz,

  • és végül, de nem utolsó sorban, jogunk van az Európai Fogyasztói Központok ingyenes segítségének igénybevételére a külföldi kereskedőkkel kapcsolatosan felmerült problémák kezelése érdekében.

A magyar fogyasztók a bevásárló központokban és a közösségi médiában is találkozhatnak már olyan hirdetésekkel, amelyek a jogaikra hívják fel figyelmüket. A kampány promóciós anyagai magyar nyelven az alábbi hivatkozáson keresztül érhetőek el:

http://europa.eu/youreurope/promo-consumers/site-description/index_en.htm

A tudatosságnövelő kampány a fogyasztók mellett a kereskedőknek is szól és számukra is hasznos információkat kíván átadni. Ez azért is kiemelten fontos, mert a magyar fogyasztók 64%-a először a kereskedőkhöz fordul reklamációval; emiatt pedig számukra is fontos a fogyasztói jogok ismerete, annak érdekében, hogy segíthessenek ügyfeleiknek és hosszú ideig élvezhessék bizalmukat. A kereskedőknek szóló, magyar nyelvű tájékoztató kiadvány az alábbi hivatkozáson keresztül érhető el: http://ec.europa.eu/justice/consumer-marketing/files/traderleaflet_hu.pdf

 

További információ:

 

Piskóti Attila / Kiss Zsuzsanna

Kiss Anita

Premier Kommunikációs Iroda

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

Tel.: 36-1-483-1860   

Tel.: 36 30 315 4040

E-mail: sajto@premiercom.hu

E-mail: kapcsolat@nfh.hu

 

 

Bubenheimer Felix

 

Európai Bizottság Magyarországi Képviselete

 

Tel.: +36 1 209 9775

 

E-mail: Felix.BUBENHEIMER@ec.europa.eu

 

 

----------------------------------------------------

A fogyasztói jogokkal kapcsolatos tudatosságnövelő kampányt 2014 nyarán, az új fogyasztói jogokról szóló irányelv (lásd IP/14/655) hatályba lépésekor indították útjára. A kezdeményezés azonban nem csak a fogyasztói jogokról szóló irányelvből eredő jogokkal, hanem az európai uniós fogyasztói jogszabályok más fontos elemeiből, például a tisztességtelen szerződési feltételekről, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról, vagy az értékesítésről és a jótállásról szóló irányelvből eredő jogokkal is foglalkozik. A fogyasztói jogokról szóló új irányelv szabályai azonban elsősorban az európai uniós fogyasztók jogait erősítettek, különösen az internetes vásárlások esetében.

További háttérinformációk a fogyasztói jogok magyarországi ismeretéről

Fogyasztói jogaink ismerete talán soha nem volt még fontosabb, mint napjainkban. Szakértők szerint naponta átlagosan legalább 3-4-szer vásárolunk valamit, ami azt jelenti, hogy évente legkevesebb 1.500 fogyasztói döntést hozunk.

Vásárlásaink száma pedig folyamatosan növekszik, mivel nemcsak egyre nagyobb számú kiskereskedelmi egységben van lehetőségünk vásárolni, de egyre több árut és szolgáltatást vásárolunk interneten, telefonon vagy postai kézbesítéssel. Vásárlásaink növekvő számával párhuzamosan pedig egyre több olyan esettel találkozunk, amikor fogyasztói jogainkat kell gyakorolnunk.

Az Eurobarométer felmérés azt mutatja, hogy a felmérést megelőző 12 hónapban a magyar fogyasztók 29%-ának volt jogos reklamációja áruk vagy szolgáltatások vásárlásakor vagy igénybe vételekor. A felmérés magyar válaszadóinak 15%-a tapasztalta például a megrendelt áruk késedelmes kiszállítását, 6% számolt be arról, hogy az árut nem kézbesítették, 3% pedig arról panaszkodott, hogy az interneten vásárolt külföldi áruk nem érhetőek el.

Mivel egyre gyakrabban vásárolunk, sajnos egyre inkább ki vagyunk téve a megtévesztő vagy csalárd reklámoknak is. Ez lehet az oka annak, hogy a megkérdezett magyar fogyasztók mintegy 64%-a válaszolta azt, hogy találkozott már félrevezető vagy megtévesztő reklámmal. Ez 17%-os növekedés az egy évvel korábbi értékhez képest, ami a 4. legmagasabb előfordulási arány az Európai Unióban. A felmérésben megkérdezettek 22%-a vásárolt is valamit később megtévesztőnek bizonyult reklámok alapján.

 

További információ:

 

Share on Tumblr