Érdeklődtek a ruházati üzletek az NFH konzultációs napján

Június 23-án több mint 30 ismert vállalkozás, mintegy 50 képviselője vett részt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakmai konzultációs napján. A hatóság fogyasztóvédelmi szabályozás témakörében tartott előadásokat a ruházati cikkeket – textil termékeket és a lábbeliket – értékesítőknek.

Az idei évben az NFH konzultációs rendezvény sorozatot indított. Ennek célja, hogy a különböző kereskedelmi, illetve szolgáltató szakmák képviselői naprakész tájékoztatást kapjanak az őket érintő jogszabályi előírásokról, a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési gyakorlatáról.

A fogyasztóvédelem erősítése ugyanis nem valósítható meg a vállalkozások ilyen irányú, tevőleges magatartása nélkül. Fontos, hogy a cégek ne úgy tekintsenek a fogyasztói jogok teljes körű biztosítására, mint egy túlzott hatósági elvárásra, hanem, mint az üzletek alapvető érdekére. Hiszen ha az ügyfél úgy látja, egy esetleges reklamációs eljárásban nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe a céggel szemben, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy elégedett vásárlónak érezze magát.

A rendezvényen köszöntő beszédet mondott dr. Szente István főigazgató. Kiemelte: pozitívnak tartja, hogy a vállalkozások ilyen nagyszámban képviseltetik magukat a rendezvényen. Ez is azt bizonyítja, hogy igény van a részükről arra, hogy a jogszabályi tartalmakat megismerve jogkövető, a fogyasztói érdekeket is szem előtt tartó kereskedelmi gyakorlatot folytassanak. Elmondta, az NFH partnerként tekint a vállalkozásokra, és a rendelkezésükre áll egy-egy fogyasztóvédelmi kérdés megvitatásakor, vagy ha tájékoztatásra van szükségük. Ugyanakkor nyitott a Hatóság működődését érintő véleményeikre, észrevételeikre is.

Barkóczi Dalma kommunikációs referens előadásában az NFH megvalósult innovatív kezdeményezéseit, illetve kommunikációs tevékenységét mutatta be. Prezentációjában az NFH megújult internetes oldalára, és egyéb elektronikus csatornákra is felhívta a jelenlévők figyelmét, ahonnan a vállalkozások néhány kattintással hozzájuthatnak az őket érintő legfontosabb információkhoz, illetve letölthetnek olyan dokumentumokat – így például jegyzőkönyv vagy jótállási jegy mintát –, amelyek a jogszabályi kötelezettségeik betartásához szükségesek. Az NFH Pozitív Listájára való felkerülést, és a Fogyasztóbarát Vállalkozás védjegy elnyerésének folyamatát is ismertette.

Az első szakmai tárgyú előadást dr. Gervainé Ritter Csilla vezető-főtanácsos tartotta a ruházati cikkekre vonatkozó piacfelügyeleti tevékenység témájában. Előadása révén a résztvevők magas szakmai színvonalú, gyakorlati példákkal bemutatott tájékoztatást kaptak a textil termékek és lábbelik címkézési előírásairól, valamint a ruházati cikkekre vonatkozó biztonsági előírásokról.

A kellékszavatosság szabályairól, a minőségi kifogás intézésének folyamatáról, illetve az általános kereskedelmi feltételekről dr. Ütő Kristóf Benjámin jogi előadó tartott tájékoztatást. Elmondta, jótállási kötelezettség – egyes kivételeket nem számítva – nem vonatkozik a ruházati cikkekre, a kellékszavatossági felelősség azonban fennáll, ha hibásnak bizonyul a fogyasztónak eladott ruha vagy lábbeli. Ilyenkor a kereskedő köteles arra, hogy jegyzőkönyvet vegyen fel és abban dokumentálja a reklamációt. Amennyiben pedig a fogyasztó a vásárlók könyvébe tesz panaszt, a vállalkozásnak harminc napon belül érdemi írásbeli választ kell adnia.

Az előadások végeztével a résztvevőknek lehetőségük nyílt, hogy személyesen kérdéseket tegyenek fel az NFH szakértő kollégáinak, illetve kikérjék a véleményüket egy-egy fogyasztói reklamáció szabályszerű intézése céljából.


A szakmai konzultációs napokról bővebben itt olvashat: http://www.nfh.hu/node/7768

 

Share on Tumblr