Biztonságos a napszemüvege? Mire kell figyelni a vásárlásnál?

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Három napszemüveg akadt fent a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatán. A jó napszemüveg lencséje maximális védelmet biztosít a napsugárzás káros hatásai ellen, csökkenti a szembe jutó fény erősségét, egyenletesen szűri a különböző színeket, nem torzít, és sérülésmentes. A legtöbb termék ezeknek a szempontoknak megfelelt. Az akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium 20-féle termék vizsgálatát végezte el.

Az UVA és UVB sugarak nemcsak bőrproblémákat okozhatnak, hanem számos szembetegséget is. A szakemberek szerint az UV sugárzás káros hatásai összeadódnak, rövidtávon kötő- és szaruhártya gyulladást, hosszabb távon pedig rosszindulatú elváltozásokat és hályogot is okozhatnak. Ezért is fontos, hogy nyáron napszemüveggel védekezzünk a káros sugarak ellen, és különösen fontos hogy a napszemüveg, amit hordunk megfelelő védelmet nyújtson.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma 20-féle napszemüveget vizsgált, elsősorban a látható fény- és az UV áteresztés hatékonyságát vizsgálták a szakemberek.

A látható fény szűrése azért is fontos, mert a túl erős, vagy a túl gyenge fény nehezíti a látást. Erős fény hatására csökken a szem úgynevezett kontrasztérzékenysége, ugyanakkor a látható fény bizonyos mennyiségére szükség van a megfelelő látáshoz, a túl gyenge fény balesetveszélyes lehet.

A vizsgált napszemüvegek közül 3 nem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a vonatkozó szabvány előír.

A City Style A77373 napszemüveg esetében a látható fényáteresztés szempontjából a termék 2. kategóriának bizonyult a címkén feltüntetett 3. kategóriával szemben. Ez azért lehet megtévesztő, mert a különböző kategóriákban más-más a fényáteresztés. A 3-as kategória az erősebb fényt is szűri, a 2-es kategóriájú szemüveg viszont csak átlagos napsütésben ajánlott.

A CLOUD 6590 női napszemüveg egyik lencséje a jelölt 3. kategória helyett 4. kategóriának minősült a mért látható fényáteresztés alapján. Ez azért jelenthet veszélyt, mert a 4. kategóriájú napszemüvegek lencséi annyira sötétítettek, hogy vezetéshez nem használhatóak.

A TLC VISION 1233 UV 400 jelöléssel ellátott napszemüveg szintén veszélyes terméknek bizonyult, mert a bal lencséje nem szűrte megfelelően az UV-sugarakat a teljes UV-tartományra végzett vizsgálaton.

 

Tekintse meg a vizsgálat kapcsán készült hatósági felvételt:

Napszemüveg vásárlásakor a következő szempontokat érdemes figyelembe venni:

  • A napszemüveg legyen ellátva „CE” jelöléssel.
  • Éles szélek, kiálló pontok, amelyek túlzott irritációt vagy sérülést okozhatnak, ne legyenek a napszemüvegen.
  • A napszemüveg lencséjén nem lehet olyan sérülés, anyaghiba (pl.: karcolás, matt pötty, légbuborék, stb.) ami ronthatja a látást.
  • A napszemüveg a lehető legkisebb mértékben korlátozza a látóteret és a látást.
  • Azokat a napszemüvegeket, amelyek látható fényáteresztése 8 % alatt van, nem szabad vezetéshez használni, mert balesetveszélyes lehet. (Ezt a címkén fel kell tüntetni és 4. kategóriás termékként kell forgalomba hozni.)

A CE jelölés mellett napszemüveg keretén vagy címkéjén, esetleg a csomagoláson lévő tájékoztatón szerepelnie kell:

  • Filter kategória (0-tól 4-ig).

0-ás kategória:     tiszta vagy enyhén színezett lencse;
1-es kategória:     enyhén színezett lencse, részben felhős időben ajánlott;
2-es kategória:     közepesen színezett lencse, átlagos napsütésben ajánlott;
3-as kategória:     sötét lencse, erős napfényben ajánlott;
4-es kategória:     nagyon sötét lencse, kivételesen erős napfénynél ajánlott

  • Gyártó vagy forgalmazó neve és címe.
  • 4-es kategória esetén: „Nem alkalmas vezetéshez és országúti használathoz” figyelmeztető felirat, vagy ennek szimbóluma.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ezen a nyáron is országszerte tart ingyenes napszemüveg bevizsgálási lehetőséget, ezekről a ww.nfh.hu oldalon tájékozódhat. Legközelebb a Sziget Fesztiválon lesz ilyen ingyenes lehetőség.

 

A vizsgált termékek listája itt olvasható:

http://www.nfh.hu/sites/default/files/napszemuveg_vizsgalat_eredmenyek_2015.pdf

A vizsgálatról készült videó pedig itt található:

https://youtu.be/L4Q1VGrx4sk

 

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

 

 

 

Share on Tumblr