Újabb balkáni kooperáció – együttműködési megállapodás aláírására került sor a montenegrói társhatósággal

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nemzetközi kapcsolatainak építése körében kiemelt figyelmet szentel a kormányzat külpolitikai és külgazdasági stratégiájában felvázolt irányok követésének. Ennek jegyében bővültek a hatóság kapcsolatai az utóbbi évek során a balkáni térségben, amelyek között 2015. július 22-től újabb partnerként jegyezhetjük Montenegrót is.

Két éves szakmai egyeztetést magában foglaló közös munka eredményeként született meg az az együttműködési megállapodás, amelyet dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója és Dr. Božidar Vuksanović, a Montenegrói Felügyeleti Ügyek Hatóságának igazgatója írt alá múlt szerdán Podgoricában.

A Megállapodás megkötése a montenegrói hatóság által szervezett szakmai találkozó keretében valósult meg, amelyen dr. Szente István főigazgató mellett jelen volt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkárságának munkatársa, Kánya József, valamint az NFH képviseletében dr. Aranyi Péter, a Stratégiai Kabinet vezetője, Vermes Bella, a Főigazgatói Titkárság vezetője és dr. Nagy Éva, a Stratégiai Kabinet nemzetközi jogi referense.

A megkötött együttműködési megállapodás célja, hogy megteremtse a keretet a felek fogyasztóvédelem és piacfelügyelet területén folytatott együttműködéséhez. A kooperáció egyebek mellett magában foglalja a vonatkozó törvényekről, rendeletekről, politikai irányvonalakról és egyéb, a felek által közösen meghatározott kérdésekről való közvetlen eszmecsere lehetőségét, a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kiemelt témákban való egyeztetés kereteinek kialakítását, valamint a közös találkozók, projektek és szakértőcserék lehetőségének feltérképezését egyaránt.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a megállapodás értelmében szakmai tapasztalatainak átadásával segítséget nyújt Montenegró fogyasztóvédelemmel kapcsolatos jogharmonizációs kötelezettségének teljesítéséhez az ország Európai Uniós csatlakozási folyamatának elősegítése érdekében.

A megállapodásban foglalt célkitűzések megvalósítása céljából a felek folyamatosan konzultálnak egymással, különös tekintettel a fogyasztók jogait és érdekeit veszélyeztető, gyors beavatkozást igénylő ügyekre.

A montenegrói hatóság a találkozó alkalmával elismeréssel beszélt hatóságunknak a fogyasztóvédelem és a piacfelügyelet terén végzett munkájáról és elért eredményeiről. A felek a szakmai konzultáció és tájékoztatás rendszeressé válását, a szakmai együttműködés elmélyülését, Montenegró uniós csatlakozásának hatékony támogatását, közösen szervezett akciók lebonyolítását, és a szakmai projektekben való közös részvételt remélik a kooperációtól.

Az együttműködés gyakorlati megvalósítása a tervek szerint jövő év tavaszán, Budapesten megrendezendő közös szakmai találkozó keretében folytatódik, ahol a felek a nyári időszak alatt megvalósítható közös fellépés lehetőségéről fognak konzultálni. 

Az együttműködési megállapodás szövege elérhető ezen a linken.

 

 

Share on Tumblr