Szavatosság, jótállás és panaszkezelés – rendezvény Békéscsabán

„Szavatosság, jótállás és panaszkezelés a 2014. évi jogszabályváltozások tükrében” címmel jelentős érdeklődés mellett tartottak előadást a Békés Megyei Kormányhivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakemberei Békéscsabán.

2014-ben jelentős jogszabályváltozás történt, így többek között a 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet is módosult, ami a kötelező jótállás hatálya alá tartozó termékek körét szabályozza. A rendelet melléklete felsorolja az érintett termékek körét, ami az elmúlt évben bővült a korábbi szabályozáshoz képest. Például nem csak a közlekedési eszközök, hanem azok tartozékai, illetve alkatrészei is 10 ezer forint vételár felett a kötelező jótállás hatálya alá tartoznak.

A rendelet változásairól bővebben alábbi blog cikkeinkben olvashatnak:

A Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztályának, valamint Közlekedési Osztályának munkatársai a közös ellenőrzések során azt tapasztalták, hogy a vállalkozások egy jelentős része nem volt tisztában a módosításokkal, nem pontosan tájékoztattak a szavatossági jogról, a szavatossági időről megtévesztő tájékoztatást adtak.

A szabályozás abban nem változott, hogy fogyasztói szerződések esetében továbbra is két év a szavatossági idő, ennek ellenére 30 napos, egy hónapos, egy éves és hat hónapos időintervallumok is elhangoznak a vállalkozások részéről. Ezen túlmenően a jótállási jegyekkel is gondok adódtak: vagy nem adtak át ilyen dokumentumot a vállalkozások, vagy a jótállási jegyek hibásak, hiányos tartalmúak voltak.

A bizonytalanságok tisztázása érdekében tartotta szükségesnek a Békés Megyei Kormányhivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság egy közös rendezvény összehívását elsősorban az autóalkatrész-forgalmazók részére, de más vállalkozások képviselői közül is többen megjelentek a tájékoztatón.

A rendezvényt Dr. Lukácsi Krisztina igazgató úrhölgy nyitotta meg, előadást tartott dr. Kriesch Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európai Fogyasztói Központjának főosztályvezetője, dr. Pethő Hajnalka Katalin, a Fogyasztóvédelmi Osztály osztályvezetője, valamint a Közlekedési Osztály osztályvezetője, Séllei Zoltán is.

Az előadások után fórum következett, ahol a résztvevők a kérdéseiket feltehették, amelyekre a szakemberek a pontos válaszokat megadták.

A rendezvény az ÁROP-1.2.24-2014-2014-0001. számú, "A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése" elnevezésű projekt keretében valósulhatott meg.

 

forrásanyag: http://www.kormanyhivatal.hu/hu/bekes/  .

Kategória: 
Share on Tumblr