Bács-Kiskun

Hírös Hét Fesztivál - fogyasztóvédelmi program augusztus 25-én


P R O G R A M A J Á N L Ó

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, a Foglalkoztatási Főosztály, valamint a Népegészségügyi Főosztály is képviselteti magát az idén 2016. augusztus 19. – 2016. augusztus 28. között Kecskeméten, a Kossuth téren megrendezésre kerülő ,,Hírös Hét Fesztiválon". A hatósági jelenlét célja, hogy az érdeklődők a tudatos fogyasztóvá válás jegyében, minél szélesebb témakört érintően kérdéseikkel, észrevételeikkel személyes konzultáció keretében fordulhassanak a hatóságok szakembereihez. Augusztus 25-én az alábbi programmal várják a látogatókat a fogyasztóvédelmi szakemberek.

Szépkorúakat érintő prevenciós előadások Bács-Kiskun megyében

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály az elmúlt évekhez hasonlóan, a 2015-ös évben is előadás-sorozatot indított a tudatos fogyasztóvá válás elősegítése érdekében. A fenti prevenciós tevékenység keretében kiemelt célként kezeli a hatóság a koruknál fogva kiszolgáltatottabb helyzetben lévő, idősebb korosztályhoz tartozó fogyasztói réteg széleskörű tájékoztatását.

Intézményi előadások féléves mérlege Bács-Kiskun megyében

Véget ért a 2014/15-ös tanév, és ezáltal megkezdődött a nyári vakáció. A diákok elkezdhetik a várva várt pihenést és aktív kikapcsolódást. A szünidő amellett, hogy a regenerálódást szolgálja, alkalmasnak kell lennie arra is, hogy a tanulókra építő jelleggel hasson, élményekkel gazdagítsa őket. A mai modern kor társadalmában már nem csak a szülők felelőssége kell, hogy legyen a fiatalok szabadidejének hasznos eltöltése, hanem mindazoké, akik kapcsolatba kerülnek velük. A jövő generációjában nem elég gyermekkorban ,,elültetni’’ a tudatos fogyasztói magatartás alapjait, a megelőzésre az élet minden szakaszában hangsúlyt kell fektetni: Ez ugyanis mindamellett, hogy megnyilvánulhat az egészséges életmód gyakorlásában, a fenntartható fejlődés iránti elköteleződés elterjedésében, érdemes a prevencióra koncentrálni ugyanakkor a mindennapjaink részét képező kereskedelmi ügyletek forgatagában is.

Sokatmondó fotók a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal pályázata kapcsán

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi fotópályázatot hirdetett nemrégiben vállalkozó kedvű fogyasztók számára. A felhívás arra irányult, hogy a résztvevők örökítsék meg a bolti vásárlás alkalmával tapasztalt bármilyen furcsa árkiírást, illetve mókás, vagy éppen nem mókás tájékoztatást. A hatóság örömére számos pályázat érkezett, s közülük a legjobbakat az alábbiakban tekinthetik meg.

Fotópályázat - Legyen Ön is fogyasztóvédelmi nyomozó!

A Fogyasztók Világnapja alkalmából a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége pályázatot hirdet a vállalkozó kedvű fogyasztók számára!