LaundrySafe

Tudatos fogyasztóvá nevelés program

A Tudatos fogyasztóvá nevelés elnevezésű program első megállapodását a Heim Pál Gyermekkórházzal kötötte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az együttműködés keretében erősödik a kétirányú információáramlás, illetve a veszélyes termékek piacról való gyors kivonása – mondta a Rádió Orient Köz-vélemény című műsorában Szente István, az NFH mb. főigazgatója és Bognár Zsolt, a Heim Pál Kórház vezető főorvosa. Az interjút teljes terjedelmében itt hallgathatja meg.

Óvatosan a mosószerkapszulákkal !

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is  csatlakozott  ahhoz a globális kampányhoz, melyet az OECD  (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet ) indított, annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a mosószerkapszulák veszélyeire.

Sokan használnak otthon mosókapszulát, azonban azt már kevesen tudják, hogy ezek a termékek akár veszélyesek is lehetnek a gyerekekre nézve. Ezek a színes, gél állagú kapszulák ugyanis megjelenésükben nagyon könnyen összetéveszthetőek a gyermekek számára oly vonzó cukorkával, játékkal. Amennyiben nem fordítunk kellő figyelmet az ilyen jellegű mosószer-koncentrátumok biztonságos tárolására, a kicsik szájába, gyomrába kerülve súlyos egészségkárosodást okozhatnak.