karácsony

Hogyan ünnepeljünk gondtalanul?

Holnap már szenteste, az ajándékok és az ünnepi menü alapanyagai beszerezve, de még ekkor sem lehetünk figyelmetlenek, kérjük a fa díszítése, a menü elkészítése kapcsán további fogyasztóvédelmi tanácsainkat is fogadja meg.

Virsliket és bejgliket vizsgált a hatóság

K Ö Z L E M É N Y

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a közelegő ünnepekre tekintettel ellenőrzés alá vonta a bejgliket, valamint a virsliket arra vonatkozóan, hogy a termékmegnevezésekhez kapcsolódó élelmiszerkönyvi előírások teljesülnek-e. A 19-féle mintavételezett virsli közül 5-féle termék esetében merült fel kifogás. A vizsgált 8-féle bejgli esetében valamennyi megfelelt az élelmiszerkönyvben meghatározott jellemzőknek.

Fényfüzérek vizsgálata

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság minden karácsonyi időszak előtt ellenőrzi a fényfüzéreket. Idén 20 égősor került kiválasztásra, ezek közül nyolcnak fejeződött be eddig a vizsgálata, és egyik sem tudta teljesíteni a biztonsági követelményeket. A vizsgálatok kapcsán a karácsonyfaégők biztonsági szempontjairól tájékoztatott Vermes Bella, az NFH szóvivője a Duna tv Család-Barát című műsorában.

 

Jövőre az e-kereskedelem kerül a fogyasztóvédelem fókuszába

Jövőre az e-kereskedelem kerül a fogyasztóvédelem fókuszába - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára a tegnapi napon tartott sajtótájékoztatón. Kiemelte, robbanásszerűen növekszik az internetes kereskedelem és meghatározóvá válik a digitalizáció, ezért a kellő időben meghozott szabályokkal szeretnék védeni a fogyasztókat, a tisztességes vállalkozásokat.

Jövőre kiemelten figyelik egyebek mellett, hogy a webkereskedők megfelelően tájékoztassák a neten a fogyasztókat, például az elállási lehetőség részleteiről - tette hozzá.

Hasznos tanácsok a tökéletes ünnephez

Sűrűsödnek a teendők, egyre nagyobb a forgalom az utakon és az üzletekben, mindenki tökéletes karácsonyi menüt és ajándékokat szeretne. Ehhez azonban az is szükséges, hogy a vásárlások során figyelemmel járjunk el, valamint a vásárlást követően is tudatosan éljünk szavatossági jogainkkal.

 

forrás: www.privatbankar.hu

Megvette már az ajándékot? Nem árt, ha megfogadja tanácsainkat!

A karácsonyi ajándékot általában nem az utolsó pillanatban vesszük meg. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy amennyiben a kötelező jótállás alá eső termék (pl. karóra, médialejátszó, háztartási készülék) gyártási hiba folytán olyan minőségi hibával rendelkezik, hogy a termék rendeltetésszerű használatra alkalmatlan (pl. nem indul el az elektromos vízforraló, a vásárolt okostelefon több funkciója sem használható, a beszélő játékbaba nem beszél), úgy speciális csereigényünkkel a vásárlástól számított három munkanapon belül élhetünk.

Érdemes tehát a vásárolt ajándék csomagolását akkor is felbontani még annak átadása előtt, ha ez bizonyos szépséghibával fog járni a termék eredeti csomagolását illetően, mivel kellemetlen meglepetés lehet ajándékozónak és ajándékozottnak egyaránt, ha csak a fa alatt derül ki, hogy a termék használhatatlan.

Jó ha tudjuk, milyen jogaink vannak a karácsonyi bevásárlásokkal kapcsolatban

A karácsonyi időszakkal kapcsolatos hasznos ismereteket osztott meg az NFH szóvivője, Vermes Bella a TV2 Mokka című adásának vendégeként.

 

Karácsony 2016: Jó tanácsok a kereskedők részére

Ahogy minden évben, az adventi időszak beköszöntével ismét megrendezik Veszprém belvárosában a karácsonyi vásárt, amely kellemes hangulatával segít ráhangolódni az ünnepekre. Hagyománynak tekinthető emellett az is, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi szervezeti egysége  - elsődlegesen megelőző célzattal - tájékoztatást nyújt a vásáron jelen lévő vállalkozóknak, vállalkozásoknak a tevékenységüket érintő, fogyasztóvédelmi szempontból jelentős jogszabályi előírásokról.

Hasznos ünnepi tudnivalók

Soha nem lehet azt mondani, hogy a karácsonyi időszak nagybevásárlásainak idején haszontalan lenne a hatósági tájékoztatás a tekintetben, hogy mire ügyeljenek elsősorban a vásárlók. Amellett, hogy természetesen mindenki boldog, nyugodt, és nem kellemetlen meglepetésekkel teli ünnepet szeretne, nem árt odafigyelni arra, hogy ne megszokásból, automatikusan vásároljunk. Hogy ne hagyjuk magunkat a tömeggel sodródni és megfelelő körültekintés nélkül vásárolni. Az ajándék értékéhez hozzáadódik, ha megfelelő gondossággal, előzetes tájékozódással igyekszünk kiválasztani szeretteinknek az ajándékot. Hatóságunk összeállította a fontosabb tudnivalókat a karácsonyi vásárlást megelőző, valamint az ünnepi időszakra vonatkozóan, a két ünnep közötti jogérvényesítési lehetőségeket illetően, mely ezen a linken olvasható: www.nfh.hu/karacsony_2016.