vizsgálat

Aquaparkok üzemeltetési feltételeit ellenőrizte a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt figyelmet fordít a családok biztonságára, a gyermekek védelmére a nyári hónapokban is.

Alacsony a fluoridtartalom a hazai forgalmazású fogkrémekben

A fogkrémek most zárult ellenőrzéséről Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára számolt be, közölte, a tizenegy termékből kilencnél a fluorid tartalom 5-10 százalékkal alacsonyabb volt a feltüntetettnél.

Tv, telefon, internet - Mire panaszkodtak 2015-ben a legtöbben?

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

A tavalyi év során, összesen 2 539 panasz érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz a különböző elektronikus hírközlési szolgáltatásokat érintően. A kifogások legtöbbször a tv, telefon vagy internetszolgáltatók ügyfélszolgálatára, panaszkezelésére vagy megtévesztő tájékoztatásra érkeztek. A fogyasztóvédelmi hatóságnak 31 esetben kellett a vállalkozásokat köteleznie a jogszerű gyakorlatra, míg 182 alkalommal a kötelezés mellett bírság kiszabására is sor került, összesen több mint 30 millió Ft értékben. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság továbbra is körültekintésre inti a fogyasztókat, ha hírközlési szolgáltatásra kötnek szerződést.

Fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a kalandparkok

A csillebérci kalandparkban 2016. május 22-én történt esemény miatt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendkívüli vizsgálatot rendel el az országban működő összes kalandparkban.

A szaktárca álláspontja szerint megengedhetetlen, hogy a veszélyes üzemű kalandparkok megfelelő biztonsági feltételek nélkül működjenek. Az alapvető követelmények betartatása érdekében a fejlesztési minisztérium arra kéri a fővárosi és megyei kormányhivatalokat vezető kormánymegbízottakat, hogy a kalandparkok működését egy átfogó, rendkívüli vizsgálat keretében ellenőrizzék. A vizsgálat kitér majd a kalandparkokat működtető cégek berendezéseinek megfelelőségi tanúsítványaira, a kezelő személyzet biztonságos működtetéshez szükséges képesítési igazolásainak meglétére.

Az ellenőrzésnek az idegenforgalmi szezon kezdetére való tekintettel heteken belül le kell zárulnia. A tárca bízik abban, hogy az országos szintű vizsgálat az üzemeltető cégeket fokozott körültekintésre készteti a biztonságos üzemeltetés, a hétvégihez hasonló balesetek megelőzése érdekében.

Forrás: www.kormany.hu

Biztonságos a napszemüvege? Ön tudja, mire kell figyelni a vásárlásnál? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jó tanácsai

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

A jó idő közeledtével egyre többen veszik elő napszemüvegüket, hogy így védekezzenek az erős napsugárzással szemben. De vajon tisztában vagyunk azzal, milyen a megfelelő napszemüveg és mire érdemes figyelni a vásárlás során? A fogyasztóvédelmi hatóság az idei évben is ellenőrzés alá vonja ezt a termékkört.

Valóban fagyállóak a téli szélvédőmosó- és egyéb fagyálló folyadékok?

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság azt ellenőrizte, hogy a téli szélvédőmosó- és az egyéb fagyálló folyadékok a címkén megjelölt hőmérsékletnek megfelelő dermedésponttal rendelkeznek-e. 8 db termék nem felelt meg az ellenőrzés során. (eni -22 °C Prémium; ClubSmart; Antifrost-H; HUNOIL HG 12 ALU; Favorit; AUTOBRILL; LIQUI MOLY; Antifrost-K -40°C)

Tanácsok szén-monoxid érzékelő készülék vásárláshoz

Márkanév, gyártó, cikkszám, és próba gomb. Ezeket érdemes megnézni szén-monoxid érzékelő vásárlásakor. Ilyen készüléket csak szaküzletben vásároljunk, és előtte érdemes tájékozódni a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív listájáról (http://www.nfh.hu/szenmonoxid_lista). Az m1 Ma este műsorában dr.

Frissült a CO-érzékelők pozitív listája

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az idei évben 12 féle szén-monoxid érzékelő készüléket ellenőrzött. 9 típus megfelelt a vonatkozó szabvány előírásainak, míg 3 nem. A termékek pozitív és negatív listája elérhető a következő linken: http://www.nfh.hu/szenmonoxid_lista.

Etetőszékeket, pelenkázó lapokat és pelenkákat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Etetőszékeket, pelenkázó lapokat és pelenkákat vizsgált az NFH. A vizsgálati eredmények során 2 db etetőszék, illetve 1 db pelenkázó lap nem felelt meg a termékbiztonsági követelményeknek. A pelenkák összehasonlító vizsgálata azt mutatta, van olyan pelenka, ami kétszer annyi nedvességet képes felfogni, mint a forgalomban lévő többi ilyen jellegű termék.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) évről évre kiemelten ellenőrzi a gyermekek által használt termékeket, és ellenőrzések során törekszik a különböző funkciójú, igen széles választékban kínált termékeket az éves vizsgálataiba bevonni. A jelenlegi vizsgálat elsődleges célja volt a nem biztonságos magas etetőszékek, illetve a pelenkázók részét képező nem biztonságos pelenkázó lapok/alátétek forgalomból történő kiszűrése. Továbbá fontosnak tartjuk, hogy a gyermekgondozási termékek területén olyan vizsgálatokat is végezzünk, amelyek fókuszában olyan minőségi szempontok szerepelnek, mint például az egyszer használatos pelenkák nedvszívó képessége.

Tekintse meg az etetőszékek vizsgálati módszereit!

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megkezdi a szén-monoxid riasztók ellenőrzését

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Az elmúlt időszakban Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárának javaslatára Dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter kétszer (2014 decemberében és 2015 januárjában) rendelte el a szén-monoxid riasztó készülékek rendkívüli és fokozott ellenőrzését.

A korábbi vizsgálatok tapasztalatai, a szén-monoxid érzékelő készülékek fontossága, illetve a fogyasztók védelme érdekében Kara Ákos államtitkár az idei fűtési szezon kezdete előtt is elrendelte, és ennek megfelelően a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a mai napon megkezdi a forgalomban lévő szén-monoxid érzékelő készülékek vizsgálatát. Az ellenőrzés célja a családok és a fogyasztók biztonságának és egészségének védelme, illetve a megfelelő és nem megfelelő termékek feltérképezése annak érdekében, hogy a készülékeket mindenki biztonsággal használhassa. Az ellenőrzések eredményeiről az NFH folyamatosan beszámol majd az elkövetkező időszakban.