konferencia

A fogyasztóvédelem jogi szempontjairól tartottak konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Fogyasztóvédelem a közjog és a magánjog metszetében címmel tartanak konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara szervezésében 2017. június 16-án, Budapesten.

Az NFH képviseltette magát az idei kozmetikai konferencián is

A Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Szövetség (Kozmos) 2016. november 10-11-én tartotta szakmai konferenciáját Visegrádon, ahol az illetékes hatóságok, köztük a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakértője is beszámolt a 2016. évi ellenőrzési tapasztalatokról. A konferencia célközönsége a kozmetikai és háztartás vegyipari termékeket gyártó, és fogalmazó vállalkozások voltak, akik sok hasznos információhoz juthattak a jogszerű vállalkozói magatartás betartásához.

Szakmai konferencia a kozmetikai és háztartás-vegyipari termékek tárgyában

A Magyar Kozmetikai és Háztartás-vegyipari Szövetség (Kozmos) 2016. november 10-11-én tartja szakmai konferenciáját Visegrádon, az illetékes hatóságok jeles képviselőinek részvételével, ahová meghívást kapott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakértője is. Fogyasztóvédelmi tárgyú előadásként a résztvevők a kozmetikumok piacfelügyeleti ellenőrzési tapasztalatairól, valamint a háztartás-vegyipari termékek idei ellenőrzési eredményeiről értesülhetnek.

Összeurópai fellépés a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokkal és reklámokkal szemben

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem JÁK Versenyjogi Kutatóközpontja harmadszorra adott otthont nemzetközi reklámjogi konferenciának. Egy kereken tíz éve elfogadott uniós irányelv egységes szabályokat rögzít a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tekintetében, az általános tilalmakat azonban sokan sokféleképpen alkalmazzák. Vannak a reklámokat aktívan ellenőrző, a megalapozatlan állításokat tevőkre bírságot kiszabó országok, s vannak, ahol inkább önszabályozás, vagy polgári peres eljárások keretében rendezik a vitákat. A szigorúbb elvárásokat támasztó és azokat számon is kérő tagállamok közé tartozik Lengyelország, Olaszország, Hollandia és Magyarország. Ezen országok képviselői mellett francia és amerikai előadók is beszámoltak tapasztalataikról. A konferenciát megnyitó Darák Péter, a Kúria elnöke a legfelsőbb bíróság gyakorlata alapján mutatta be, hogy a megtévesztő reklámok tilalma milyen fontos a tisztességes verseny érdekében.

Darák Péter, a Kúria elnöke