szépkorú

Az Európai Fogyasztói Központ sikeres részvétele az „50+ Nyugdíjas Expón”

2016. november végén került megrendezésre a budapesti Syma csarnokban a szépkorúak részére az immár hagyományosnak mondható szakkiállítás, amelyen az idős korosztály érdeklődési körének megfelelő programokból és kínálatból válogathattak az érdeklődők.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ (EFK) a kiállításon történő részvétele során hasznos és praktikus fogyasztóvédelmi tanácsokat nyújtott a standhoz látogatóknak.

Idősek világnapja – figyeljünk a szépkorúakra!

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Ez a megemlékezés is indok arra, hogy figyeljünk az idősek problémáira, segítsük őket a mindennapokban, technikailag is rohamosan fejlődő világunkban fogyasztóvédelmi ismeretekkel segítsük őket. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a tanácsadó anyagokat, melyek a szépkorúak számára hasznosak lehetnek fogyasztóvédelmi témakörben.

Szépkorúként is biztonsággal szörfölhetünk a neten

„Tovább bővült a hazai online kiskereskedelem, 2015-ben újabb 16%-os növekedéssel már mintegy 270 milliárd forint értékben vásároltunk terméket a világhálón keresztül. Még mindig a műszaki cikkek a legkeresettebbek, de jelentősen gyarapodott a szépség, egészség és a játék, kultúra termékek forgalmán belül is az online csatornák aránya" – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatás-sorozatának idei első felméréséből.

Az idősebb korosztály továbbra sem bízik meg egyértelműen az online értékesítési módban, ugyanakkor minden korosztály számára biztonságot jelenhet a webes vásárlás, amennyiben tudatosan, és nem ösztönszerűen vásárolunk.

Szépkorúaknak szóló partnerségi fórum Zala megyében

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Zala Megyei Kormányhivatal és az Idősügyi Tanács szervezésében került megrendezésre a Zala Megyei Kormányhivatal épületében július végén azon Partnerségi Fórum, ahol a jelenlévők megismerhették a közelmúltban lefolytatott fogyasztóvédelmi tárgyú közvélemény kutatás eredményeit, illetve aktuális fogyasztóvédelmi témakörökben hallgathattak meg előadásokat.

Fogyasztóvédelmi előadás a Sajószentpéteri Idősek Otthonában

„Időskorúak kihasználása a kereskedelemben” címmel tartottak fogyasztóvédelmi tájékoztató előadást a közelmúltban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság fogyasztóvédelmi szakemberei. A rendezvény célja a fogyasztói tudatosság növelése, hogy jogainkkal kapcsolatban minél tájékozottabbak legyünk.