EFK

Módosította poggyászméret ajánlását a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség

Módosította poggyászméret ajánlását a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség, mely annak érdekében történt, hogy lehetőleg minden utas csomagja felférjen a repülőgépekre – nyilatkozta az InfoRádióban dr. Kriesch Attila, az Európai Fogyasztói Központok Hálózata magyarországi szervezetének igazgatója. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarország igazgatója elmondta: "a légitársaságra nézve nincs kötelező szabályozás előírva a kézipoggyász méretét illetően, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség ezért ajánlást tesz, amelyet remélhetőleg a légitársaságok követni fognak.

A szövetség mostani ajánlásával csökkentette a kézipoggyász ajánlott méretének előírásait annak érdekében, hogy ne legyen tumultus a fedélzeten és a lehető legtöbb utasnak felférjen a kézipoggyásza a gépre. Az a tapasztalat ugyanis, hogy nagyon sokan kihasználják egyes légitársaságok megengedőbb szabályozását, akár két-három kézipoggyásszal is utaznak, így egyes utasok csomagja már nem fér fel a gép fedélzetére, ezeket utóbb a gép rakterébe kell elhelyezni."

Kézben a segítség - hasznos fogyasztóvédelmi mobilalkalmazás segíti a magyar fogyasztókat külföldi utazásaik alatt

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Vásárolt valamit külföldi nyaralása során, ami nem sokkal később meghibásodott? Problémája adódott az otthonról foglalt külföldi autóbérléssel vagy a szálláshely minőségével kapcsolatban? Késik a repülőjárata vagy elveszett a poggyásza kiutazáskor? Amennyiben a külföldi utazása vagy nyaralása nem úgy alakul, ahogy eltervezte, fontos tudnia, hogy miképp gyakorolhatja fogyasztói jogait. Sőt mi több! Ki is tudja fejezni magát!

Ebben nyújt segítséget egy, az Európai Fogyasztói Központ Magyarország közreműködésével kifejlesztett egyedülálló mobil alkalmazás, melynek neve: „ECC-Net: Travel”.

Az „ECC-Net: Travel” alkalmazás egy olyan nélkülözhetetlen útitárs az Európai Unióban, valamint Norvégiában és Izlandon, amely segíti a fogyasztókat a szabadságuk alatt külföldön előforduló fogyasztóvédelmi problémák megoldásában, és lehetőséget teremt arra, hogy fogyasztói jogaikat a célország nyelvén fejezhessék ki.

Az Európai Bizottság a fogyasztói jogok hatékonyabb kikényszerítése érdekében közösen lép fel a tagállami fogyasztóvédelmi hatóságokkal a gépkocsi bérlési szektorban

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A mai napon az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok közös kikényszerítési akciójának köszönhetően öt jelentős gépkocsi bérbeadással foglalkozó cég vállalt kötelezettséget arra, hogy felülvizsgálja a fogyasztókkal szemben folytatott gyakorlatát. Az állampolgárok vélhetően profitálni fognak majd a biztosításokkal és tank-feltöltési opciókkal kapcsolatos világosabb szerződési feltételek, a károk igazságosabb rendezése és az árak könnyebb átláthatósága tekintetében. Ez a közös akció azért indult, mert az Európai Fogyasztói Központokhoz gépkocsi bérlésekkel kapcsolatban beérkező panaszok száma jelentősen megnőtt az elmúlt két év folyamán.

Az érintett cégek ígéretet tettek, hogy gépkocsi bérbeadással kapcsolatos gyakorlatukat még inkább a fogyasztói jogokkal, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal és tisztességtelen szerződési feltételekkel kapcsolatos EU-s fogyasztóvédelmi jogszabályokhoz fogják igazítani.

Sajtómeghívó

S A J T Ó M E G H Í V Ó
A légi utasok jogait népszerűsítő tájékoztató kampánnyal kapcsolatos sajtótájékoztatóra

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és az Európai Fogyasztói Központ MagyarországTörölték a járatom, elveszett a poggyászom, mit tehetek? – a légi utasoknak is vannak jogai” címmel sajtótájékoztatót tart, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit.

Időpont: 2015. június 30. (kedd) 10 óra
Helyszín: Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, SkyCourt, Konferencia Központ 2-es Tárgyaló
A sajtótájékoztatón részt vesz:

  1. Koszorús László Gáspár fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
  2. Kiss Anita szóvivő, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
  3. dr. Kriesch Attila igazgató, Európai Fogyasztói Központ Magyarország

Európai Fogyasztói Központok Hálózata 2005-2015 – 10 éve a határon átnyúló fogyasztói jogok védelmében

A határon átnyúló fogyasztóvédelemben fontos szerepet betöltő Európai Fogyasztói Központok Hálózata (ECC-Net) 2005 óta védi az európai fogyasztók érdekeit, és a Hálózat 2015-ben ünnepli működésének 10 éves évfordulóját. A Hálózatot az Európai Unió 28 tagállamában, valamint Izlandon és Norvégiában az Európai Unió társfinanszírozásával működő nemzeti Európai Fogyasztói Központok alkotják. Hazánkban az Európai Fogyasztói Központ Magyarország a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében végzi tevékenységét.

Az ECC-Net eredményeinek bemutatására 2015. június 2-án az Európai Parlamentben került sor Brüsszelben. A Hálózat az elmúlt 10 évben több mint 650 000, a fogyasztói jogokkal kapcsolatos tájékoztatás-kérést válaszolt meg, továbbá 300 000 határon átnyúló (amikor a fogyasztó lakóhelye és a vállalkozás székhelye különböző országban, de valamely uniós tagállamban, Izlandon vagy Norvégiában található) fogyasztói panasz rendezésében működött közre, melyek kétharmada békés úton, az érintett fogyasztó és vállalkozás megállapodása útján megoldódott.

További részletek az alábbi sajtóközleményben olvashatók.

Európai Fogyasztói Központok Hálózata 2005-2015 – 10 éve a határon átnyúló fogyasztói jogok védelmében

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A határon átnyúló fogyasztóvédelemben fontos szerepet betöltő Európai Fogyasztói Központok Hálózata (ECC-Net) 2005 óta védi az európai fogyasztók érdekeit, és a Hálózat 2015-ben ünnepli működésének 10 éves évfordulóját. A Hálózatot az Európai Unió 28 tagállamában, valamint Izlandon és Norvégiában az Európai Unió társfinanszírozásával működő nemzeti Európai Fogyasztói Központok alkotják. Hazánkban az Európai Fogyasztói Központ Magyarország – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítása alatt álló – Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében végzi tevékenységét.

Az ECC-Net eredményeinek bemutatására 2015. június 2-án az Európai Parlamentben került sor Brüsszelben. A Hálózat az elmúlt 10 évben több mint 650 000, a fogyasztói jogokkal kapcsolatos tájékoztatás-kérést válaszolt meg, továbbá 300 000 határon átnyúló (amikor a fogyasztó lakóhelye és a vállalkozás székhelye különböző országban, de valamely uniós tagállamban, Izlandon vagy Norvégiában található) fogyasztói panasz rendezésében működött közre, melyek kétharmada békés úton, az érintett fogyasztó és vállalkozás megállapodása útján megoldódott.

Európai Fogyasztói Csúcstalálkozó, középpontban a 10 éves EFK hálózattal és a Digitális Belső Piaccal

Az Európai Fogyasztói Csúcstalálkozót (European Consumer Summit) az Európai Bizottság rendezi meg minden évben, amelyen több mint 500 kulcsfontosságú Európai Uniós és nemzetközi döntéshozó és érintett fél vesz részt többek között az Európai Parlament, a nemzeti kormányok és hatóságok, fogyasztói szervezetek, valamint a tudományos és üzleti szféra képviseletében. Az idei rendezvény június 1-2. között került megrendezésre.

Június 1-jén plenáris és szemináriumi üléseket tartottak, amelyek a fogyasztói jogok védelmének kérdését négy fő téma köré építették: fogyasztói tájékoztatás a Digitális Belső Piacon, energia-unió – új terv az energia-fogyasztóknak, hatékony jogalkalmazás a digitális környezetben, valamint adósságkezelés – az adóssággal kapcsolatos tanácsadás szerepe. A találkozó második napján a résztvevő szakemberek a fogyasztói politika jövőjéről folytattak eszmecserét.

A csúcstalálkozó egyik központi témája az idén 10 éves Európai Fogyasztói Központok Hálózata volt. A Hálózat nagyon fontos szerepet tölt be abban, hogy az EU fogyasztói tájékozódjanak a jogaikról, és a nemzeti központokon keresztül segítséget nyújt nekik a határon átnyúló vásárlásaikkal kapcsolatos ügyekben.

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdi a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket

Dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter által jóváhagyott éves ellenőrzési és vizsgálati program alapján a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelemért felelős szervezeti egységei június elsején megkezdik a nyári idegenforgalmi ellenőrzéseket - jelentette be Kiss Anita, az NFH szóvivője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: a nyár végéig tartó országos idegenforgalmi ellenőrzések egyebek közt kiterjednek a szezonális termékekre, a vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és alkalmi rendezvényekre, a taxis szolgáltatásokra. A részletekről Kiss Anita közölte, hogy a szezonális termékek vizsgálata többek között érinti a gyermekjátékokat, a fürdőruhákat, a napszemüvegeket, a strandlabdákat és a söröket.

Az NFH a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársággal együttműködve az ellenőrzéseket kiemelten kezeli, hozzájárulva a fogyasztói elégedettség növekedéséhez, illetve segítve a tisztességes és jogkövető vállalkozások tevékenységét.