világnap

Rajtad is múlik – Légy Te is tudatos éghajlatvédő fogyasztó!

Az október 24-ei napra datált éghajlatvédelmi világnap ötlete a 350.org nevű nemzetközi klímavédelmi mozgalomtól származik - a szám az atmoszféra biztonságos szén-dioxid-szintjére utal, ami mára elérte a 400-at! Hogyan lehetne azt visszaszorítani legalább 350-re? Még van esélyünk. A 2015. decemberi párizsi klímacsúcs különös jelentőséget adott az idei éghajlatvédelmi világnapnak, annak gyors ratifikálása is jelzi, hogy ideje cselekedni.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is elkötelezett híve a Földünk megóvása jegyében folytatott - lakosságot célzó - megfelelő tájékoztatásnak, figyelemfelkeltésnek. Ezen belül is hosszú ideje kiemelt feladatként tekintünk a gyermek-, és tanköteles korúak körében zajló tudatos fogyasztóvá válás elősegítésére.

Óvjuk a Földünket a szebb jövőért!

25 éve, 1991. október 21-én indult útjára a Földünkért kampány, hogy felhívja a figyelmet az első környezeti világtalálkozóra, az 1992-es riói Föld-csúcsra. 25 éve világnap ez a nap, amely cselekvésre buzdít, az élővilág megőrzésére. A Földünk védelmére indított világméretű kampány (Caring for the Earth) cselekvésre buzdított – egyéneket, szervezeteket, döntéshozókat egyaránt. Jelszava, a Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan sokakat megszólított – indult a csöpögő csapok elzárása, a kádfürdőzés zuhanyozásra váltása, az energiatakarékos izzók terjedése, a lakások hőszigetelése, bringával való munkába járásra, szelektív hulladékgyűjtésre.

Vasárnap ünnepeljük a legalapvetőbb élelmiszerünket!

A mindennapos étkezéseink során szinte már természetes egy szelet kenyér után nyúlni, pedig nem is gondolnánk, hogy mennyi ember munkája szükséges ahhoz, hogy az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk az asztalra kerüljön.

Idősek világnapja – figyeljünk a szépkorúakra!

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Ez a megemlékezés is indok arra, hogy figyeljünk az idősek problémáira, segítsük őket a mindennapokban, technikailag is rohamosan fejlődő világunkban fogyasztóvédelmi ismeretekkel segítsük őket. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a tanácsadó anyagokat, melyek a szépkorúak számára hasznosak lehetnek fogyasztóvédelmi témakörben.

A kávé világnapján is tudatosan fogyasszunk

A nyolcvanas évek Japánjából indult el a kezdeményezés, hogy minden év szeptember 29-én megünnepeljük a kávét, a kávékultúrát, 2009 óta pedig immár hivatalosan is megtartják a kávé világnapját. E napon a kávézók és kereskedések számos országban akciókkal, különleges kóstolókkal és finomabbnál finomabb kávéitalokkal várják vendégeiket.

Fogyasztóvédelmi szemmel mit is nevezhetünk kávénak? A Magyar Élelmiszerkönyv (továbbiakban: MÉ) 2-231 számú irányelve alapján a kávé egyfajta nyerskávéból vagy többfajta nyerskávé keverékéből pörköléssel kávéital készítésére és ezáltal emberi fogyasztásra alkalmassá tett termék. A kávén kívül más hozzáadott anyagot nem tartalmaz.

Együtt az egészségért és a hosszú életért!

2016. április 7-én világszerte együtt ünnepeljük az Egészségügyi Világnapot. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) minden évben egy globális, közegészségügyi problémára hívja fel a figyelmet, így az idei évben a cukorbetegség került középpontba. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság igyekszik minden alkalmat megragadni, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét az egészségtudatos fogyasztás fontosságára.