NFM

Fogyasztóvédelmi együttműködés Európán túl is – az Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség járt szakmai tanulmányúton a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál

Az Európai Bizottság Európai Szomszédságpolitika és a Csatlakozási Tárgyalások Főigazgatósága (DG NEAR) keretei között működő technikai segítségnyújtási és információcsere program, a TAIEX célja, hogy az EU szomszédságpolitikai partnerei számára lehetővé tegye, hogy különböző programok, így különösen szakmai tanulmányutak keretében ismerkedjenek az uniós tagállamok egyes szakterületi intézményrendszerének működésével.

A korábbi libanoni delegációt követően, újabb arab országbeli fogyasztóvédelmi szakemberek számára adott lehetőséget a program arra, hogy a magyar fogyasztóvédelem intézményi kereteit testközelből is megismerhessék, hiszen április 20-22. között az Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség (CPA) magas rangú delegációja érkezett tanulmányútra a hatósághoz.

Román-magyar szakmai találkozó Bukarestben

Mivel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság számára kiemelt fontossággal bír a szomszédos országokkal való szoros szakmai együttműködés kialakítása és megerősítése, így 2015. április 16. és 17. között Bukarestben újabb bilaterális találkozóra került sor a román társhatósággal.

A találkozón Koszorús László helyettes államtitkár úr ismertette az NFM fogyasztóvédelmi feladatköreit, illetve a tárca eddig elért eredményeit és jövőbeli elképzeléseit. Az NFH képviseletében, dr. Szente István mb. főigazgató úr beszélt az NFH szervezetéről, tevékenységéről, továbbá 2014. évi eredményeiről és jövőbeni feladatairól. Dr. Aranyi Péter a magyar és román hatóság között meglévő együttműködés továbbfejlesztésére irányuló javaslatokat fogalmazta meg, amelyben – többek között – a közös nemzetközi projektekben való együttműködés lehetőségére és a határon átnyúló fogyasztóvédelmi ügyek hatékonyabb intézésére hívta fel a figyelmet.

A Mohácson működő szolgáltatók után maga a város is kiérdemelte a „fogyasztóbarát" címet

Mohács azon kevés hazai települések egyike, ahol nincs parkolási díj és kimagasló számú, huszonkettő a pozitív listás, azaz fogyasztóbarát vállalkozás működik. Például Veszprémben ezek száma csupán tizenkettő - mondta összehasonlításképpen Koszorús László, fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár, amikor a napokban átadta a Fogyasztóbarát település cím elnyerését igazoló oklevelet Szekó Józsefnek. 

- A város nem attól lesz igazán élhető, hogy mennyi beruházás valósul meg, hány utat, járdát építünk. Az itt lakók jó közérzetéhez a fogyasztóbarát környezet megteremtése legalább ennyire fontos és önkormányzatunk a döntéseivel mindenkor ezt a célt is szem előtt tartja - jegyezte meg az ünnepélyes eseményen Szekó József, Mohács polgármesterr.

Dr. Baranovszky György „Fogyasztóvédelemért” Érdemérem kitüntetésében részesült

Dr. Baranovszky György „Fogyasztóvédelemért” Érdemérem kitüntetésében részesült a fogyasztóvédelem területén végzett kiemelkedően eredményes tevékenysége elismeréséül. A díjat Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár és Dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság mb. főigazgatója adta át Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter megbízásából.

Sárospatak is Fogyasztóbarát település lett

A Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkár 2015. március 27-én Sárospatakra látogatott és Ünnepi Közgyűlésen átadta a város vezetésének a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által odaítélt „Fogyasztóbarát Település” címet.

Koszorús László elmondta, hogy a címmel a települések hozzáállását, a fogyasztók helyzetének javítására tett intézkedéseiket ismerte el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, és nagy örömére szolgál, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadikként díjazott települése lett Sárospatak, Miskolc és Cigánd mellett. Sárospatak is pályázott a díjra, és a bíráló bizottság elismerte a vállalt törekvéseket, a helyi vállalkozások által elért eredményeket.

Sárospatak sokat tesz a tudatos vásárlói magatartás népszerűsítéséért, a városba látogató turisták megelégedettségéért, emelte ki Koszorús László, s mindemellett szólt a fogyasztóvédelmi hatóság szemléletváltásáról. Mint fogalmazott: "hatóságként nem inzultálni, hanem konzultálni szeretnénk".

További szigorítások szükségesek az árubemutatókkal kapcsolatos szabályozásban

Tovább szigorítana az árubemutatókra vonatkozó szabályokon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), a tárca ezért egyeztetést kezdeményezett a társhatóságok és civil szervezetek bevonásával – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten. Koszorús László, az NFM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára jelezte, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2008 óta vizsgálja a termékbemutatókkal kapcsolatos kereskedelmi tevékenységet, ennek ellenére az ellenőrzések tapasztalatai szerint továbbra is kimagaslóan magas arányban élnek vissza a kiszolgáltatott, nyugdíjas fogyasztók jóhiszeműségével.

Meghirdették a Magyar Termék Nagydíj pályázatot

Szemléletváltás történt a fogyasztóvédelemben - mondta Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a 18. Magyar Termék Nagydíj nyilvános pályázat meghirdetéséről tartott sajtótájékoztatón.

Elkészült a szén-monoxid-mérők pozitív listája

KÖZLEMÉNY

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH) együttműködve elvégezte a szén-monoxid-mérők országos ellenőrzését. A vizsgálat lefedte a kereskedelmi forgalomban lévő és mintavételezésre alkalmas készülékek körét, a termékek csaknem harmada biztonságos.

Fogyasztóvédelmi Világnap 2015 - SAJTÓMEGHÍVÓ

„Évértékelés fogyasztóvédelemi szemszögből”

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és az Európai Fogyasztói Központ (EFK), valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Fogyasztóvédelmi Világnap alkalmából vásárlói nyílt napot tart. Az alábbi programokkal a sajtó munkatársait is szeretettel várjuk.

Újabb Fejér megyei vállalkozások kerülhettek fel a Pozitív Listára

A Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2015. február 26-án Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában tartotta azt a prevencióval egybekötött rendezvényét, melyen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által bevezetett jogkövető vállalkozások pozitív listája, illetve a Fogyasztóbarát Vállalkozás Védjegyet ismételten megpályázó vállalkozás emléklapja is átadásra került.

A rendezvényen Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megbízott főigazgatója, valamint Schneider Istvánné, a Fejér Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője, és a Felügyelőség munkatársai is jelen voltak.