vetélkedő

Karácsonykor is tudatosan! – Középiskolák fogyasztóvédelmi vetélkedője

A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség (FÉBÉSZ) az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is játékos programokkal készül a felnövekvő generáció, a diákok fogyasztóvédelmi ismereteinek bővítése céljából. Tekintve, hogy a közoktatásban még nincs kialakult rendszer a fogyasztóvédelmi ismeretek átadására, a diákok ez irányú tudásának fejlesztésében a civil szervezetekre fontos szerep hárul.

Nagysikerű fogyasztóvédelmi és egészségvédelmi nap a Petőfi Gyakorló Iskolában

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya és a Népegészségügyi Főosztály munkatársai a Kecskeméti Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolája felső tagozatos diákjaihoz látogattak el.

Az iskola felkérésére – immár hagyományosnak mondható módon – a Fogyasztóvédelmi Osztály fogyasztóvédelmi előadás, majd vetélkedő keretében osztotta meg a legfontosabb fogyasztóvédelmi ismereteket a diákokkal.

Készül a totó és a feladatlap a fogyasztóvédelmi vetélkedőn