Az Európai Bizottság az energiaügyi illetve a vállalkozásokat támogató szervezeteinek együttműködésében rendezi meg a Fenntartható Energia Hét rendezvénysorozatot, melyben idén a fogyasztók kerülnek a központba. Az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható energiagazdálkodás fontosságára, a megújuló energia felhasználásában rejlő lehetőségekre, az energiahatékonyság növelésének előnyeire.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is kiemelt figyelmet fordít a fenntartható életmód fogyasztóvédelmi eszközrendszeren keresztüli népszerűsítésére, melyet tavaly a KEOP-6.4.0/14-2015-0001 pályázat keretében valósított meg. Tekintse meg a kampányhoz kapcsolódó alábbi kisfilmünket:
A Fenntartható Energia Hét mellett megrendezik az Energia Napokat is. Az Energia Napok kezdeményezés célja, hogy a lakosság és a vállalkozások számára bemutassa a fenntartható energiagazdálkodás fontosságát, a tiszta, biztonságos, környezetbarát energiagazdálkodásra való áttérés lehetőségeit, annak előnyeit.