Keszthelyi Nikoletta

Fogyasztói tudatosságra nevelés

A Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola címet adományozta múlt szerdán, 2017. április 12-én a nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceumnak a magyarországi Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes szakállamtitkársága.

Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: a tárca az idei tanév kezdetekor írta ki a Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola pályázatot azzal a céllal, hogy azokat a tanintézményeket díjazzák, amelyek valamilyen módon becsempészik a fogyasztóvédelmet az oktatásba, annak ellenére, hogy ez a köznevelésben, mint tantárgy nem jelenik meg, de mégis az érintett tanárok, illetve tanintézmények felismerték azt, hogy fontos fogyasztói tudatosságra nevelni a gyerekeket, hiszen ők a jövő generációja.

Meghirdették az idei Magyar Termék Nagydíj pályázatot

Az idén 20. évfordulóját ünneplő Magyar Termék Nagydíj pályázatra 46 témakörben, mintegy 100 termék típussal lehet pályázni 2017 május 19-ig. A pályázat kiemelt támogatója a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, szakmai támogatója a Közbeszerzési Hatóság, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára kiemelte: a kormány célja a magyar családok, a fogyasztók védelme, a piacfelügyeleti tevékenység kiemelt kezelése, és ebben fontos szerepet játszik a tárcához tartozó élelmiszer és vegyipari akkreditált laboratórium, amely a Magyar Termék Nagydíj pályázat bírálatához szükséges mérések bázisát adja.

Az e-kereskedelem és a kettős termékminőség áll a fogyasztóvédelem középpontjában az idén

Az e-kereskedelem szabályozása és a kettős termékminőség megszüntetése áll a fogyasztóvédelem középpontjában az idén, de kiemelt feladat maradt a termékbemutatók ellenőrzése is - mondta Kara Ákos a mai sajtótájékoztatón.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára fogyasztóvédelmi garanciákat sürgetett a robbanásszerűen bővülő internetes kereskedelem szabályozására, egyúttal eredményesnek nevezte az eddigi intézkedéseket. Az érintett internetes vállalkozások együttműködőek, a hatóságok folyamatosan egyeztetnek velük - tette hozzá.

Fókuszban a fogyasztóvédelem – átadták Szegeden a Csada-díjakat

A fogyasztók világnapja alkalmából immár negyedízben adták át a Dr. Csada László-díjakat a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ezúttal is három terület, a közigazgatás, a civil és a vállalkozási szféra kiválóságait ismerték el.

„Példaértékű az a Csongrád megyei összefogás, ami a fogyasztóvédelem érdekében feltűnik. Látható, hogy az elmúlt időszakban felértékelődött a fogyasztóvédelem, a kormányzati munkában is egyre nagyobb szerepet kap, de az egyének szintjén is megfigyelhető, hogy egyre több a tudatos vásárló” – fogalmazott Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a Dr. Csada László-díj átadóján rendezett ünnepségen, amelyen részt Csada László felesége és fia is.

Sok a panasz a webes rendelésekkel kapcsolatban

Az M1 Kosár című magazinja március elejei műsorában bemutatta, miként és hogyan kell kinéznie egy korrekt webáruház oldalának, ahonnét problémamentesen lehet rendelni. Egyre többen vásárolnak ugyanis az interneten és ezzel párhuzamosan egyre több fogyasztói panasz is keletkezik – nyilatkozta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.

A tudatos fogyasztók iskolája

A Fogyasztói tudatosságra nevelő intézmény címét nyerte le a makói Návay iskola. Az elismerést 2017. február 22-én - ünnepélyes keretek között - a pályázatot kiíró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, Keszthelyi Nikoletta adta át Kincses Tímea igazgatónak.

Először nyerte el külhoni magyar iskola a ”Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet

Egyre ismertebb és sikeresebb a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” elismerése, amelyet első alkalommal vehet át határon túlról pályázó iskola, a vajdasági Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola.

A Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kezdeményezése nyomán létrejött „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” pályázat fő célja, hogy elősegítse az általános és középiskolás diákok fogyasztóvédelmi tudásának megalapozását. Emellett értékelje azon oktatási intézmények munkáját, amelyek hozzájárulnak a tudatos fogyasztói szemlélet általánossá válásához és a fiatal fogyasztók mindennapok során hasznosítható ismereteinek bővítéséhez. A pályázat nagy figyelmet fordít a tanulók körében a felelős internet és közösségi média használatának kérdésére, figyelembe véve az online vásárlás térnyerését.

Közelebb kerül az emberekhez az átalakult fogyasztóvédelem

A 2017. január 1-jén átalakult intézményi rendszerben a fogyasztóvédelem közelebb kerül az emberekhez, mivel a lakóhelyhez legközelebbi járási hivatalhoz fordulhatnak – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációsért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. 2017. január 1-jétől már mind a 197 járási hivatalban elérhető a fogyasztóvédelem. Így mindenki a lakóhelyhez legközelebbi hivatalban intézheti fogyasztóvédelmi ügyét, kérhet tanácsot például jótállási, szavatossági, panaszkezelési kérdésekben.

Az idei év fókuszába a robbanásszerűen növekvő e-kereskedelem, vagyis az interneten történő vásárlással összefüggő fogyasztóvédelmi kérdések kerülnek.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba olvadásával a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörök és feladatok 2017. január 1. után is megmaradtak. Az átalakulás következtében az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatósági feladatok a kormányhivataloktól átkerültek a járási hivatalokhoz.

Ennek eredményeként a vásárlók, a családok már 197 járásban kérhetnek közvetlenül fogyasztóvédelmi tanácsokat és intézhetik panaszaikat a járási hivatal fogyasztóvédelemmel foglalkozó munkatársainál, akik szükség esetén lefolytatják a hatósági eljárást. A másodfokú hatósági feladatok – amelyeket korábban az NFH látott el – országos illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatalhoz kerültek. Az Inforádió hanganyaga meghallgatható innen.

Jövőre az e-kereskedelem kerül a fogyasztóvédelem fókuszába

Jövőre az e-kereskedelem kerül a fogyasztóvédelem fókuszába - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára a tegnapi napon tartott sajtótájékoztatón. Kiemelte, robbanásszerűen növekszik az internetes kereskedelem és meghatározóvá válik a digitalizáció, ezért a kellő időben meghozott szabályokkal szeretnék védeni a fogyasztókat, a tisztességes vállalkozásokat.

Jövőre kiemelten figyelik egyebek mellett, hogy a webkereskedők megfelelően tájékoztassák a neten a fogyasztókat, például az elállási lehetőség részleteiről - tette hozzá.

Tudatos fogyasztókat nevelnek a diákokból

„Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola" címet nyert el a szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatán, az elismerést Keszthelyi Nikoletta, az NFM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára nyújtotta át ünnepélyesen a múlt héten, 2016. december 15-én. A Derkovits iskola csaknem húsz éve működteti kismenedzser programját, melynek keretében vállalkozói és fogyasztóvédelmi ismeretekre oktatják a gyerekeket. Felsőbb évfolyamokon a Siker kulcsa programot valósítják meg hasonló célzattal. A városban elsőként vezették be hetedik osztályban a gazdasági és pénzügyi ismeretek oktatását.