Jogszabály Hírlevél / 2016.05.26 / 8.

A Magyar Közlöny 71/2016. számában megjelent a cigaretta kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-kibocsátásának mérésére vonatkozó díjakról szóló 11/2016. (V. 20.) NFM rendelet. Hatályos: 2016. május 20-án 16 órától. Új önálló fogyasztóvédelmi szabály (eddig a 212/2008. (VIII. 29.) Korm. rendeletben szerepeltek a díjak).

Kihirdetéskori állapota:

A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény 8. § (4b) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 109. § 9. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során felmerülő, a cigaretta kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-kibocsátásának mérésére vonatkozó mintavételi díj, továbbá laboratóriumi és egyéb vizsgálati díj (a továbbiakban együtt: díj) mértékét az 1. melléklet határozza meg.

2. § A díjat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01494879-00000000 számú előirányzat-felhasználási keretszámlájára csekken vagy átutalással kell befizetni.

3. § (1) A díjat a díj ügyfél általi viseléséről szóló döntés jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül kell megfizetni.

(2) A Hatóság a befizetett díjról számlát állít ki, és azt a befizetést követő tizenöt napon belül megküldi az ügyfélnek.

(3) A befolyt díjakból a laboratóriumi és egyéb vizsgálati díj a Hatóság, a minta költségét is tartalmazó mintavételi díj pedig azon fővárosi és megyei kormányhivatal bevételét képezi, amely a mintát vette.

(4) A díj befizetését követő harminc napon belül, a befolyt díj fővárosi és megyei kormányhivatalt megillető részét a Hatóság átutalja azon fővárosi és megyei kormányhivatal számlájára, amely a mintát vette.

4. § Ez a rendelet a kihirdetése napján 16 órakor lép hatályba.

5. § Ez a rendelet a tagállamoknak a dohánytermékek és kapcsolódó termékek gyártására, kiszerelésére és értékesítésére vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezései közelítéséről és a 2001/37/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2014. április 3-i 2014/40/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikk (6) bekezdésének való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 11/2016. (V. 20.) NFM rendelethez

 

A

B

1.

Tevékenység

Díj (forint)

2.

Mintavételi eljárás

4 000+a minta ára

3.

Cigaretta főfüst kátrány- és nikotintartalmának együttes meghatározása (GC-vel)

20 170

4.

Cigaretta főfüst kátrány- és nikotintartalmának meghatározása (GC-vel és Karl Fischer-módszerrel)

20 220

5.

Cigaretta főfüst kátrány-, nikotin-, és szén-monoxid-tartalmának együttes meghatározása (GC-vel és CO-analizátorral)

23 740

6.

Cigaretta főfüst kátrány-, nikotin-, és szén-monoxid tartalmának együttes meghatározása (GC-vel, Karl Fischer-módszerrel és CO-analizátorral)

23 460

7.

Cigaretta főfüst szén-monoxid tartalmának meghatározása

10 320

8.

A 2–7. pontban nem szereplő vizsgálatok esetében a díjat a következő módon kell meghatározni: a vizsgálatra fordított idő és az itt meghatározott mérnöki óradíj szorzata, hozzáadva a felhasznált anyagköltséget.

3 000

Share on Tumblr