szén-monoxid

Jogszabály Hírlevél / 2016.05.26 / 8.

A Magyar Közlöny 71/2016. számában megjelent a cigaretta kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-kibocsátásának mérésére vonatkozó díjakról szóló 11/2016. (V. 20.) NFM rendelet. Hatályos: 2016. május 20-án 16 órától. Új önálló fogyasztóvédelmi szabály (eddig a 212/2008. (VIII. 29.) Korm. rendeletben szerepeltek a díjak).

⇒ Fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálattal érintett szén-monoxid érzékelők pozitív és negatív listája elérhető innen

Tájékoztatjuk a tisztelt érdeklődőket, hogy a nyitott égésterű tüzelőberendezések üzemeltetése során keletkező szén-monoxid érzékelésére szolgáló készülékekkel kapcsolatos piacfelügyeleti hatósági feladatok

A szén-monoxid mérgezés veszélyeiről és a megelőzésről tartottak sajtótájékoztatót

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal és a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a „szén-monoxid mérgezés megelőzhető” témában tartott nemrégiben sajtótájékoztatót. Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott kiemelte az eseményen, hogy fontos széleskörűen megismertetni a lakosságot a problémakör veszélyeiről és természetesen a megelőzésről is. Október derekán elindult a fűtési szezon, nem lehet elégszer a prevencióról beszélni, hogy egyáltalán ne kelljen szembesülnünk a mérgezéssel összefüggő fenyegetettséggel. Deák István tűzoltó alezredes többek között a szén-monoxid mérgezés tüneteiről beszélt, miként is keletkezik ez a színtelen, szagtalan gáz – amelyet csendes gyilkosnak is neveznek –, milyen kockázatokat idézhetünk elő saját magunk is a lakásban, illetve a szén-monoxid érzékelők helyes elhelyezését is ismertette.

Amit a szén-monoxid érzékelőkről tudni érdemes

A korábbi vizsgálatok tapasztalatai, a szén-monoxid érzékelő készülékek fontossága, illetve a fogyasztók védelme érdekében Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az idei fűtési szezon kezdete előtt is elrendelte, és ennek megfelelően a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megkezdte a forgalomban lévő szén-mono

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megkezdi a szén-monoxid riasztók ellenőrzését

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Az elmúlt időszakban Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárának javaslatára Dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter kétszer (2014 decemberében és 2015 januárjában) rendelte el a szén-monoxid riasztó készülékek rendkívüli és fokozott ellenőrzését.

A korábbi vizsgálatok tapasztalatai, a szén-monoxid érzékelő készülékek fontossága, illetve a fogyasztók védelme érdekében Kara Ákos államtitkár az idei fűtési szezon kezdete előtt is elrendelte, és ennek megfelelően a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a mai napon megkezdi a forgalomban lévő szén-monoxid érzékelő készülékek vizsgálatát. Az ellenőrzés célja a családok és a fogyasztók biztonságának és egészségének védelme, illetve a megfelelő és nem megfelelő termékek feltérképezése annak érdekében, hogy a készülékeket mindenki biztonsággal használhassa. Az ellenőrzések eredményeiről az NFH folyamatosan beszámol majd az elkövetkező időszakban.

Elkészült a szén-monoxid-mérők pozitív listája

KÖZLEMÉNY

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH) együttműködve elvégezte a szén-monoxid-mérők országos ellenőrzését. A vizsgálat lefedte a kereskedelmi forgalomban lévő és mintavételezésre alkalmas készülékek körét, a termékek csaknem harmada biztonságos.

Továbbra is kiemelt téma a szénmonoxid-mérők megfelelősége

„A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2014 április óra folyamatosan vizsgálja a kereskedelmi forgalomban kapható szénmonoxid érzékelők megfelelőségét. A vizsgálat során a mintavételezett termékek teljes körű piacfelügyeleti ellenőrzése zajlott és zajlik.”

Pozitív lista a biztonságos termékekről

Ismét vizsgálják a CO-mérőket, a februári rendkívüli vizsgálat nyomán a szakemberek március 15-éig összeállítanak egy "pozitív listát". Tavaly a fogyasztóvédelmi hatóság kétszer is mintavételezte a szén-monoxid-érzékelőket, és a vizsgálatok során kiderült, hogy többségük nem felel meg az előírásoknak – emlékeztetett a szerdai Ma reggelben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Az eddig vizsgált szén-monoxid érzékelők vizsgálati tapasztalatai

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2014 április óra folyamatosan vizsgálja a kereskedelmi forgalomban kapható szénmonoxid érzékelők megfelelőségét. A vizsgálat során a mintavételezett termékek teljes körű piacfelügyeleti ellenőrzése zajlott és zajlik.