A karácsonyi vásárok sem maradnak ki az ellenőrzések alól

A tapasztalatok azt mutatják, hogy főként a nyugtaadást mulasztják el az árusok, vagy az árakat nem tüntetik fel, de összességében évről-évre kevesebb a szabálytalankodó. Előbb választott, majd fizetett, és végül megkapta a vásárlásról szóló nyugtát – a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársa csak ezután árulta el az eladónak, hogy ez egy próbavásárlás volt. Minden ellenőrzés így kezdődik. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei fogyasztóvédelmi felügyelő a csütörtöki ellenőrzés során is kérte a vállalkozói igazolványt, személyi igazolványt, illetve a jegyzőkönyvhöz a bélyegzőt.

A karácsonyhoz közeledve megnő a forgalom is, ezért egyre több ellenőrzésre számíthatnak az árusok. A vevők azt mondják, biztonságban érzik magukat, ha tudják, hogy ellenőrzik a termékeket és a kereskedőket. Horváthné Szendrei Szilvia, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, Műszaki Engedélyezési Fogyasztóvédelmi Főosztály főosztályvezető-helyettese ismertette, közel 50 ellenőrzést végeztek már a megyében. Elmondható, hogy 96 olyan veszélyes terméket találtak, amelyet már korábban a hatóság vizsgált, és balesetveszélyességet állapított meg. – Erre vonatkozóan a hatósági ellenőrzések során megtiltották a termékek továbbforgalmazását, és eljárást indítottak a vállalkozás ellen – fűzte hozzá.

A fogyasztóvédelem munkatársa hozzátette, hogy a csütörtöki ellenőrzésnek csak a feldolgozás után lesznek eredményei. A kereskedők már tudják, hogy bármikor számíthatnak a revizorokra, ezért évről-évre kevesebb szabálytalansággal találkoznak a vásárokon és az üzletekben.

 

forrás: http://minap.hu/, fotó: Végh Csaba

Share on Tumblr