A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkársága Fogyasztóbarát Település elismeréssel illette Gyula városát. A megtisztelő címet Keszthelyi Nikoletta helyettes államtitkár adta át múlt csütörtökön a gyulai városháza dísztermében megtartott ünnepségen.
„Egy nagy ívű együttműködés, komoly csapatmunka eredményeként kaphatta meg gyulai önkormányzat a megyében egyedüliként a Fogyasztóbarát település címet” — fogalmazott köszöntőjében Kónya István, a fürdőváros alpolgármestere. Emlékeztetett arra, hogy a gyulai képviselő-testület tavaly május 28-án döntött a pályázat benyújtásáról, amit a korábbinál is komolyabb munka követett a Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályával, a polgármesteri hivatal munkatársaival és a helyi vállalkozásokkal közösen.
Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta, államtitkárságuk az öt évre szóló fogyasztóbarát címmel azokat a településeket ismeri el, amelyek komoly erőfeszítéseket tesznek az adott helységben működő vállalkozások fogyasztóbarát szemléletének erősítése érdekében, illetve hozzájárulnak a fogyasztók jogainak kellő és tudatos érvényesítéséhez. Aláhúzta, Gyula városa segíti, hogy a 7-8. osztályos általános iskolások és a középiskolások fogyasztóvédelmi ismereteket tanulhassanak. A rendezvényeken a fogyasztóvédelem konzultatív módon járul hozzá a vállalkozások munkájához. Az időseket előadásokkal, információkkal támogatják a városban is — például a sok gondot okozó árubemutatók kapcsán.
Boros László Attila, Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a „Fogyasztóbarát Vállalkozás” elismerés visszaigazolja azt a munkát, amit Keszeli Hajnalka értékesítési és marketing igazgató koordinálásával végeznek szakembereik.
Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy vendégeinket a lehető legnagyobb részletességgel már előzetesen tájékoztassuk azokról az információkról, amelyek szükségességek számukra — mondta az igazgató. — A Gyulai Várfürdő évente 600 ezer látogatót szolgál ki, így természetesen előfordulhatnak kisebb döccenők. Arra törekszünk, hogy ilyen esetekben mindig a legkorrektebben, a vendégek érdekeinek maximális figyelembe vételével járjunk el.
A Gyulai Várfürdő a megyében elsőként kapta meg a Fogyasztóbarát vállalkozás címet.
Az eseményen oklevelet kaptak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív listájára frissen felkerült gyulai vállalkozások is: A Boglárka Kertészet, dr. Berndt Gabriella, a Gyulai Piestas Kft., Markó István, Markóné Tabajdi Márta Mária, a Fanitex Kft. és a Kneifel Szolgáltató Bt. képviselője vehette át ezt az elismerést.
Forrásanyag: http://www.beol.hu/bekes/kozelet/gyula-a-fogyasztobarat-telepules-671334
Fotók: http://www.gyulaihirlap.hu/4564-fogyasztobarat-telepules-cimet
Videó: http://www.gyulatelevizio.hu/2016/06/23/fogyasztobarat-telepules-lett-gyula/