Lezárult a fogyasztóvédelmi intézményrendszer fejlesztését megvalósító projekt

2015.09.23.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szeptember 18-án, pénteken, záró rendezvényt tartott, ahol összefoglalták annak a 350 millió forintos Államreform Operatív Program keretében (ÁROP) támogatott projekt eredményeit, melyek a jövőben elősegítik a fogyasztóvédelem intézményrendszerének hatékonyabb működését.

 

A vállalt feladatok időben, a tervezetteknek megfelelően elkészültek. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése” elnevezésű, ÁROP 1.2.24-2014-2014-0001 azonosító számú kiemelt projekt keretében vállalt kötelező nyilvánosság biztosításaként az elvégzett munkáról, és a teljesítés során létrejött eredménytermékekről, elért indikátorokról sajtó nyilvános, záró esemény keretében számolt be. A 350 millió forint vissza nem térítendő támogatás a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal konzorciumban került megvalósításra. Az Európai Uniós támogatás segítségével elérendő cél volt, hogy növekedjen a közigazgatás teljesítménye, és a közigazgatás, ezáltal hozzájáruljon az ország társadalmi és gazdasági versenyképességének javításához.

 

A projekt megvalósítása 2015. január 1-jén kezdődött, mely során a meghatározott feladatokat 2015. szeptember 30-ig szükséges teljesíteni.

Dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megbízott főigazgatója elmondta, a fogyasztóvédelmi hatóság célul tűzte ki az idén, hogy a hagyományos hatósági tevékenység mellett kiemelt hangsúlyt fektessen a szemléletformálásra, a fogyasztók és a vállalkozások tájékoztatására, ezáltal a fogyasztói tudatosság és a fogyasztói bizalom erősítésére.

A főigazgató azt is elmondta, hogy a fogyasztóvédelemmel az állampolgárok döntő többsége akkor találkozik, ha őket fogyasztóként valamilyen sérelem éri, de sokan még ekkor sem fordulnak a fogyasztóvédelmi hatósághoz. Ezért a projekt átfogó célja volt, hogy a Jó Állam koncepciójába illeszkedve, az állam eszközeivel elősegítse a fogyasztók piaci termékekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatos bizalmának, és a tisztességes piaci szereplők termékei, szolgáltatásai irányába a tudatos fogyasztói választást. Ez pedig hozzájárul mind a gazdasági növekedéshez, mind a társadalmi jóléthez.

A projekt közvetlen célja volt, hogy a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezetfejlesztésén keresztül a fogyasztóvédelem területén megteremtse, illetve javítsa az eredményes piacfelügyeleti, a tudatos fogyasztói magatartást erősítő, preventív kommunikációs tevékenységeket, és az ezeket megalapozó kutatási, elemzési, monitoring és értékelési tevékenységek megvalósításának szervezeti feltételeit.

A rendezvényen Dr. Török Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium referense bemutatta Magyarország V. középtávú fogyasztóvédelmi politikája tervezetét, amelynek szakmai előkészítése a projekt során került kidolgozásra. Az előadásban elhangzottak az új fogyasztóvédelmi politika általános stratégiai céljai, úgymint a fogyasztói tudatosság és fogyasztóbarát vállalkozói magatartás elérése; az átlátható, kiszámítható, a fogyasztói jogok érvényesülését biztosító intézményi és szabályozási környezet kialakítása; valamint az eredményesebb fellépés a fogyasztás és kockázat szempontjából kiemelt területeken, a termékek és szolgáltatások piacának hatékony felügyeletén keresztül.

Dr. Török Zoltán beszédében kiemelte azt is, hogy a szakmai működést támogató célok mellett három fontos területet jelenik meg az új fogyasztóvédelmi politikában, ahol a tisztességes piaci működést és a fogyasztói bizalom erősödését átfogóan, rendszerbe foglalva kívánják elősegíteni a 2018-ig terjedő időszakban mindhárom korábban említett stratégiai célt. Ezen horizontális célok: a fogyasztói társadalom digitális vonatkozásainak kezelése; a kiszolgáltatott fogyasztók védelme, valamint a fenntartható és egészségtudatos fogyasztói gondolkodás és magatartás erősítése.

Az elért eredményeket továbbá — amelyek 4 munkacsomag megvalósításán keresztül valósultak meg — Dr. Ádám Gabriella Katalin, főigazgató- helyettes, valamint Dr. Aranyi Péter főosztályvezető ismertették:

  • A projekt során megalapozták és előkészítették az új középtávú fogyasztóvédelmi stratégiát.
  • A fogyasztói tudatosság erősítéséhez, valamint a szervezet vizsgálati-elemzési képességének fejlesztéséhez kapcsolódó folyamatokat felülvizsgálták, és azokat, valamint a folyamatok során használt módszereket tovább fejlesztették. Ennek eredményeképpen létrejött például az az internetes kutató labor is, mely a stratégiai célt jelentő online kereskedelem ellenőrzését segíti. Ugyanakkor a létrejött egy olyan minta-webáruház is, mely azoknak a vállalkozásoknak nyújt segítséget, melyek terjeszkedni szeretnének az elektronikus kereskedelem területén.
  • Az NFH, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, és kormányhivatalok fogyasztóvédelmi egységeinél feladatot ellátó munkatársakat felkészítették az új típusú, korszerű fogyasztóvédelmi megközelítésű stratégiai és operatív szintű változások alkalmazására.
  • A fogyasztóvédelmi politika egységes és eredményes alkalmazása, valamint a fogyasztóvédelmi intézményrendszer társhatóságokat és társadalmi partnereket érintő szervezeti működési területei fejlesztése érdekében szintén lépéseket tettek a szervezetközi együttműködés fejlesztése érdekében.

 

                                                           Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

 

Share on Tumblr