Államreform Operatív Program

Lezárult a fogyasztóvédelmi intézményrendszer fejlesztését megvalósító projekt

2015.09.23.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szeptember 18-án, pénteken, záró rendezvényt tartott, ahol összefoglalták annak a 350 millió forintos Államreform Operatív Program keretében (ÁROP) támogatott projekt eredményeit, melyek a jövőben elősegítik a fogyasztóvédelem intézményrendszerének hatékonyabb működését.

Megkezdődött a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése

2015.05.20.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Megkezdődött a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése az államreform operatív program (ÁROP) 1.2.24-2014-2014-0001 számú kiemelt projektje keretében

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 350 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Államreform Operatív Program keretében megvalósuló „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése”című kiemelt projekt keretében. A megvalósításban a hatóság konzorciumi partnere a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az Európai Uniós támogatás segítségével elérendő cél, hogy növekedjen a közigazgatás teljesítménye, és a közigazgatás ezáltal hozzájáruljon az ország társadalmi és gazdasági versenyképességének javításához.