Fogyasztók Világnapja

Fókuszban a fogyasztóvédelem – átadták Szegeden a Csada-díjakat

A fogyasztók világnapja alkalmából immár negyedízben adták át a Dr. Csada László-díjakat a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ezúttal is három terület, a közigazgatás, a civil és a vállalkozási szféra kiválóságait ismerték el.

„Példaértékű az a Csongrád megyei összefogás, ami a fogyasztóvédelem érdekében feltűnik. Látható, hogy az elmúlt időszakban felértékelődött a fogyasztóvédelem, a kormányzati munkában is egyre nagyobb szerepet kap, de az egyének szintjén is megfigyelhető, hogy egyre több a tudatos vásárló” – fogalmazott Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a Dr. Csada László-díj átadóján rendezett ünnepségen, amelyen részt Csada László felesége és fia is.

Fogyasztóvédelmi tanácsadás kiemelt érdeklődés mellett

A Fejér Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya több éve programsorozattal emlékezik meg a „Fogyasztók Világnapjáról”. Az idei évben megrendezésre kerülő eseményre ismételten egy nagy forgalmú bevásárló központban várta a fogyasztókat és a vállalkozókat a hatóság egy interaktív játékkal egybekötött kötetlen beszélgetésre.

Fogyasztóvédelemért díjat kaptak munkájuk elismeréseként

A hazai és nemzetközi fogyasztóvédelem területén nyújtott szakmai tevékenység elismeréseként adta át a "Fogyasztóvédelemért" díjat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója. A tizenöt díjazott ünnepélyes keretek között, március 10-én vette át a kitüntetést. Az ünnepségen Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, hogy a díj egyfajta köszönetnyilvánítás az NFH részéről, egyúttal azonban felelősséget is jelent a kitüntetettek számára.

Fogyasztók Világnapja 2016-ban

Mi a különbség a fogyasztó és a tudatos fogyasztó között? Ismeri a jogait, tájékozódik a megvásárolni kívánt termék minőségéről, áráról, és hosszabb távon több marad a pénztárcájában. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a fogyasztói tudatosságra hívja fel a figyelmet 2016-ban a Fogyasztók Világnapján.

Fogyasztóvédelmi elismerések Csongrád megyében

Harmadik alkalommal adták át Szegeden ünnepélyes keretek között a Dr. Csada László-díj fogyasztóvédelmi elismerést a közigazgatás, a vállalkozói szféra, illetve a civil területen dolgozó szakembereknek. A PROKO TRAVEL Kft. utazási iroda pedig immár másodjára pályázott sikerrel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által alapított „Fogyasztóbarát Vállalkozás” védjegyre.

A Fogyasztók Világnapja alkalmából Fogyasztóbarát Vállalkozás tanúsítvány ünnepélyes átadására került sor

2012 márciusában hirdette meg a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európában egyedülálló kezdeményezésként a Fogyasztóbarát Vállalkozás Tanúsítvány elnyerésére irányuló pályázatát. Ennek keretében 2016. március 8-án, Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal dísztermében a bajai Trend for Me Kft. képviselői vehették át a pályázat legújabb díjazottjaként tevékenysége elismerését jelentő dokumentumot.

Az eseményen részt vett dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója, dr. Horváth Zsuzsanna, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Békéltető Testület elnöke, Récsányi Ilona, a Fogyasztóvédelmi Osztály vezetője, valamint a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója, dr. Zombor Attila is.

Programajánló: Március 11-én tanácsadás és játék a Fogyasztók Világnapja alkalmából

A Fejér Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya több éve programsorozattal emlékezik meg a Fogyasztók Világnapjáról. Ebben az évben a hatóság munkatársai március 11-én, pénteken 9-től 12 óráig „A fogyasztók napja” rendezvényre várják a fogyasztókat és az érdeklődőket Székesfehérvár, Holland fasor 2.

Öt fogyasztói jog, amit jó, ha ismer - meghosszabbított kampány a Fogyasztók Világnapja alkalmából

A 2014-ben indult, fogyasztói jogokkal kapcsolatos információs kampány célja az Unió-szerte hatályos fogyasztói jogokkal kapcsolatos általános ismeretek terjesztése a kereskedők és a fogyasztók körében. 2016. márciusában az Európai Bizottság kéthetes tájékoztató kampányt indít a Facebook segítségével. A kampány célja a napokban közelgő Európai Fogyasztói Napra (03.10) és a Fogyasztók Világnapjára (03.15) fordítani a közvélemény figyelmét.  Ennek keretében a kétéves Fogyasztói jogokról szóló felvilágosító kampány március végéig meghosszabbításra került. A felvilágosító kampány 5 alapvető fogyasztói jogról szól, melyet megismerhet honlapunkról is. >>> http://www.nfh.hu/node/8255