rendezvények

Tanácsadás a VIDOR fesztiválon

Az idén 13. alkalommal zajlik Nyíregyházán a VIDOR fesztivál – a Vidámság és Derű Országos Seregszemléje – mely színvonalas programot kínál a legkülönbözőbb korosztályok számára. 2014. augusztus 29. és szeptember 6. között a színházi versenyprogramban tizenhat vígjáték szerepel a legismertebb hazai színtársulatok tolmácsolásában.

Civil Falu és pozitív hatósági tapasztalatok a Szegedi Ifjúsági Napokon

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a Csongrád Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi Felügyelősége a többi szakigazgatási szervvel közösen vett részt a Szegedi Ifjúsági Napok augusztus 26-30–ig tartó rendezvénysorozatán. A hatósági ellenőrzések nem találtak hiányosságokat.

A nap híre (2014.08.19) - A Bajai Halfőző Fesztiválon jártunk

A fogyasztóvédelmi hatóság az idegenforgalmi főszezonban nagy hangsúlyt fektet mind a hazai fogyasztók, mind a külföldi turisták által szívesen látogatott fesztiválokon történő ellenőrzésekre.

A nap híre (2014.08.15) - Sziget - Folyamatosak a fogyasztóvédelmi ellenőrzések

Folyamatosan vizsgálják a fogyasztóvédelmi ellenőrök a Sziget Fesztivál vendéglátóipari egységeit, eddig egy esetben indítottak hatósági eljárást – mondta dr. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője csütörtökön a fesztivál helyszínén tartott sajtótájékoztatón az MTI-nek. 

A nap híre (2014.07.30) - Már gyermekkorban fontos a tudatos vásárlóvá nevelés

Az ÁGOTA táborban – vagyis az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány táborában – a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Mechanikai és Villamos Laboratóriumának szakemberei bemutatóval egybekötött előadással színesítették azokat az élményterápiás foglalkozásokat, és személyes törődést, amelyekben az itt táborozó gyermekek 10 napig részesülhettek.

A nap híre (2014.07.09) - XII. Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves Találkozó Győrben

Már XII. alkalommal rendezte meg Győrben a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműves Tagozata a Kenyérfesztivált és kézműves vásárt, ahol a tanoncok és a mesterek műveit nem csak megcsodálhatták az érdeklődők, hanem meg is kóstolhatták.

A nap híre (2014.07.03) - 80. alkalommal jubilált Kecskemét ,,Hírös Hete’’

Az immáron 80 éve megrendezésre kerülő rendezvény, az idei évben június 23. és június 29. között felpezsdítve a város életét, kínált színes, szórakoztató programokat valamennyi korosztály számára.

A nap híre (2014.06.16) - Fogyasztóvédelemi Nyílt Nap Pakson

A Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a szekszárdi Zöldtárs Alapítvány közös szervezésében került sor 2014. május 22-én a „Laboratóriumi Nyílt Nap”-ra, amely a paksi, Energetikai Szakközépiskola diáknapi rendezvényéhez kapcsolódott.

A nap híre (2014.06.06) - Bemutatót és tanácsadást tartottak a NFH szakemberei veszélyes sporteszközökből a Budapesti Nagy Sportágválasztón

A hétvégi jó idő kedvezett a Merkapt Maraton Sportközpontban rendezett Nagy Sportágválasztónak, és hatalmas tömegek látogattak ki a rendezvényre. A sport az egészséges életvitel része, így fontos, hogy a gyermekekkel már kiskorukban megszerettessük. A sport viszont veszélyekkel is járhat, főleg, ha a sporteszköz nem megfelelő.