sajtóközlemény

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Wizz Air Hungary kft. konzultációjának eredményeképpen módosul a légitársaság üzletszabályzata

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, valamint a Wizz Air Hungary Kft. konzultációjának eredményeképpen a légitársaság beleegyezett, hogy pontosítja légiszemély- és poggyászfuvarozási üzletszabályzatának egyes rendelkezéseit.

A 2015-ös évben a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a kelet-közép-európai régió államaiból egyedülálló módon konstruktívan vett részt abban az európaI uniós fogyasztóvédelmi kezdeményezésben, melynek célja az európai légitársaságok szerződési feltételeinek fogyasztói szempontból kedvezőbbé tétele volt. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság erre tekintettel még a nyár folyamán tárgyalásokat kezdeményezett a magyarországi székhelyű Wizz Air légitársasággal, és a légitársaság által alkalmazott üzletszabályzat átvizsgálását követően több ponton módosítási javaslattal élt.

Sajtóközlemény: Kijelölték a 2016. évi fogyasztóvédelmi ellenőrzési területeket

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Jóváhagyta a nemzeti fejlesztési miniszter a 2016. évre tervezett fogyasztóvédelmi ellenőrzési programot. Továbbra is a fogyasztók testi épségének, egészségének, és vagyoni biztonságának védelme került a vizsgálatok középpontjába, ugyanakkor az ellenőrzések kiterjednek még a közelmúltban elfogadott jogszabályi változások betartására is, így például a termékbemutatókra vonatkozó szigorításokra. A webáruházakat új, korszerű internetes laboratórium segítségével vizsgálják, míg a műszaki és vegyipari laborokban háztartási kisgépeket, játékokat, gyermekgondozási termékeket tesztelnek majd.

Kijelölték a 2016. évi fogyasztóvédelmi ellenőrzési területeket

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Jóváhagyta a nemzeti fejlesztési miniszter a 2016. évre tervezett fogyasztóvédelmi ellenőrzési programot. Továbbra is a fogyasztók testi épségének, egészségének, és vagyoni biztonságának védelme került a vizsgálatok középpontjába, ugyanakkor az ellenőrzések kiterjednek még a közelmúltban elfogadott jogszabályi változások betartására is, így például a termékbemutatókra vonatkozó szigorításokra. A webáruházakat új, korszerű internetes laboratórium segítségével vizsgálják, míg a műszaki és vegyipari laborokban háztartási kisgépeket, játékokat, gyermekgondozási termékeket tesztelnek majd.

Külföldi cégekkel szemben felmerült panaszok esetén segít az Európai Fogyasztói Központ

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Meghibásodott a külföldről rendelt karácsonyi ajándék? A külföldi webáruház figyelmen kívül hagyta fogyasztói jogait? Nehézségek a külföldi cégekkel szembeni ügyintézés és reklamáció során? –  Külföldi cégekkel szemben felmerült panaszok esetén segít az Európai Fogyasztói Központ

Előfordulhat, hogy a karácsonyi vásárlásaink nem úgy sikerültek, ahogy elterveztük, mert például az eredetileg ajándéknak szánt termék a vételár kifizetése ellenére mostanáig sem érkezett meg külföldről, vagy a külföldön vásárolt műszaki cikkel kapcsolatban minőségi kifogásunk merült fel, vagy ahhoz nem kaptunk magyar nyelvű használati-kezelési útmutatót, esetleg a külföldi webkereskedő annak ellenére nem fizeti vissza számunkra a termék vételárát, hogy 14 napon belül gyakoroltuk elállási (visszaküldési) jogunkat. Ilyenkor kiemelten fontos, hogy fogyasztóként tudjunk arról, hogy milyen jogaink vannak a külföldi szolgáltatókkal és vállalkozásokkal szemben felmerült panaszok esetén, azokat milyen módon gyakorolhatjuk, és hol kaphatunk érdemi segítséget a panaszok rendezéséhez.

Valóban fagyállóak a téli szélvédőmosó- és egyéb fagyálló folyadékok?

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság azt ellenőrizte, hogy a téli szélvédőmosó- és az egyéb fagyálló folyadékok a címkén megjelölt hőmérsékletnek megfelelő dermedésponttal rendelkeznek-e. 8 db termék nem felelt meg az ellenőrzés során. (eni -22 °C Prémium; ClubSmart; Antifrost-H; HUNOIL HG 12 ALU; Favorit; AUTOBRILL; LIQUI MOLY; Antifrost-K -40°C)

Mire érdemes figyelni a karácsonyt megelőző utolsó napokban?

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

A hatóság karácsonyi ellenőrzéseinek eddigi tapasztalatai,
erre érdemes figyelni a karácsonyt megelőző utolsó napokban

A fogyasztóvédelmi hatóság 2015. november 23-án kezdte meg karácsonyi ellenőrzését, amelynek elsődleges szempontja a családok, fogyasztók biztonságának és vagyoni, továbbá a tisztességes kereskedők érdekeinek védelme. Az ünnepek előtti ellenőrzések célja továbbá a karácsonyi vásárlások jogszerű feltételeinek biztosítása. Az ellenőrzések elsősorban a széles fogyasztói tömegeket vonzó nagy áruházláncok üzleteire, hiper- és szupermarketekre, bevásárlóközpontokra koncentrálnak, de jelen vannak a kitelepüléseken, a vásárokon és a piacokon is.

Árubemutatón járt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Akaratlanul termékbemutatóra invitálta egy vállalkozás a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatóját. A rendezvényen a hatóság vezetője és kísérője, a Fővárosi Kormányhivatal kollégája, mint vásárlók hallgatták végig a programot, átvették az ajándékot a nyereménysorsoláson, és szerződést kötöttek. Csak ezek után igazolták magukat, megkezdve a fogyasztóvédelmi eljárás további szakaszát.

2016 januárjától szigorodnak az árubemutatókra vonatkozó szabályok. Egyebek mellett a cégek kötelesek lesznek ügyfélszolgálatot működtetni, és nem küldhetnek olyan meghívókat sem, melyen nyereményt ígérnek a résztvevőknek.

Sajtóközlemény: Árubemutatón járt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Akaratlanul termékbemutatóra invitálta egy vállalkozás a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatóját. A rendezvényen a hatóság vezetője és kísérője, a Fővárosi Kormányhivatal kollégája, mint vásárlók hallgatták végig a programot, átvették az ajándékot a nyereménysorsoláson, és szerződést kötöttek. Csak ezek után igazolták magukat, megkezdve a fogyasztóvédelmi eljárás további szakaszát.

2016 januárjától szigorodnak az árubemutatókra vonatkozó szabályok. Egyebek mellett a cégek kötelesek lesznek ügyfélszolgálatot működtetni, és nem küldhetnek olyan meghívókat sem, melyen nyereményt ígérnek a résztvevőknek.

Csokoládé-e a csoki mikulás?

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Mikulás csokoládé figurákat ellenőrzött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma. A 20-féle vizsgált termék közül mindegyik megfelelt a szabályoknak.

A Magyar Élelmiszerkönyv vonatkozó szabályai szerint a csokoládék (vagyis étcsokoládék) kakaótermékekből és cukrokból készülő termékek, míg a tejcsokoládék gyártásához ezeken túlmenően tejet és tejterméket használhatnak fel a gyártók.

Sajtóközlemény: Csokoládé-e a csoki mikulás?