sajtóközlemény

Az energiaitalok és kávék összehasonlító vizsgálatáról

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y         

TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú
kiemelt projekt keretében lefolytatott vizsgálat
energiaitalok és kávék összehasonlító vizsgálata

Energiaitalok és kávék összehasonlító vizsgálatát végezte el a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A vizsgálat célja egyrészt az volt, hogy kiderüljön, a boltokban kapható energiaitalokban valóban annyi koffein van-e, amennyit a címkén feltüntettek, másrészt az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium megvizsgálta azt is, hogy az energiaitalok koffeintartalma mennyi az őrölt kávékhoz, illetve az instant kávékeverékekhez képest. A vizsgálat a TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú „Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése (Te tudod, hogy hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?)” kiemelt projekt részeként valósult meg.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megkezdi a szén-monoxid riasztók ellenőrzését

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Az elmúlt időszakban Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárának javaslatára Dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter kétszer (2014 decemberében és 2015 januárjában) rendelte el a szén-monoxid riasztó készülékek rendkívüli és fokozott ellenőrzését.

A korábbi vizsgálatok tapasztalatai, a szén-monoxid érzékelő készülékek fontossága, illetve a fogyasztók védelme érdekében Kara Ákos államtitkár az idei fűtési szezon kezdete előtt is elrendelte, és ennek megfelelően a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a mai napon megkezdi a forgalomban lévő szén-monoxid érzékelő készülékek vizsgálatát. Az ellenőrzés célja a családok és a fogyasztók biztonságának és egészségének védelme, illetve a megfelelő és nem megfelelő termékek feltérképezése annak érdekében, hogy a készülékeket mindenki biztonsággal használhassa. Az ellenőrzések eredményeiről az NFH folyamatosan beszámol majd az elkövetkező időszakban.

Lezárult a fogyasztóvédelmi intézményrendszer fejlesztését megvalósító projekt

2015. október 7.

Stratégiai Kabinet

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG

 

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y       

LEZÁRULT A FOGYASZTÓVÉDELMI INTÉZMÉNYRENDSZER FEJLESZTÉSÉT MEGVALÓSÍTÓ PROJEKT

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 350,00 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az ÁROP-1.2.24-2014 „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése” című konstrukció keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal konzorciumban, melyből a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezetfejlesztésén keresztül megvalósult az a cél, hogy a fogyasztóvédelem területén megteremtse, illetve javítsa az eredményes piacfelügyeleti, a tudatos fogyasztói magatartást erősítő, preventív kommunikációs tevékenységeket, és az ezeket megalapozó kutatási, elemzési, monitoring és értékelési tevékenységek megvalósításának szervezeti feltételeit.

A projekt során került kidolgozásra Magyarország V. középtávú fogyasztóvédelmi politikájának tervezete, melynek céljai többek között: a fogyasztói tudatosság és fogyasztóbarát vállalkozói magatartás elérése; az átlátható, kiszámítható, a fogyasztói jogok érvényesülését biztosító intézményi és szabályozási környezet kialakítása; valamint az eredményesebb fellépés a fogyasztás és kockázat szempontjából kiemelt területeken, a termékek és szolgáltatások piacának hatékony felügyeletén keresztül.

Mikrohullámú sütők vizsgálata

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Mikrohullámú sütőket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratórium szakemberei azt ellenőrizték, hogy a mikrohullámú sütők teljesítményfelvétele, készenléti állapotban megfelel-e az előírásoknak. Hét vizsgált termék közül egyről derült ki, hogy nem az előírásoknak megfelelően készült.

Készenléti üzemmódban van egy készülék, amikor nem használjuk, de az továbbra is áram alatt van, (tehát ha nem húzzuk ki a konnektorból). Ilyenkor kizárólag bizonyos funkciókat látnak el a készülékek (például mutatják az időt), de mivel áram alatt vannak, fogyasztják az energiát.

Felszámolási eljárás indult az Air Lituanica légitársasággal szemben

Az Európai Fogyasztói Központ sajtóközleménye

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) 2015 májusában kiadott közleményében tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy az Air Lituanica litván légitársaság 2015. május 23-ától valamennyi járatát törölte, és beszüntette működését. Az EFK a litván társközpontjától értesült arról, hogy 2015. augusztus 24-én a litván bíróság a légitársasággal szemben felszámolási eljárást rendelt el, és egyúttal kijelölte a cég felszámolóbiztosát.

Azon magyar fogyasztók, akik érvényes menetjeggyel rendelkeztek a légitársaság valamely járatára, azonban a leállás miatt járatuk törlésre került, és a légitársaság ezt követően nem térítette vissza a fel nem használt jegy árát, követeléseiket a felszámolási eljárás keretében írásban, litván nyelven 2015. október 23-ig az alábbi címre küldött tértivevényes postai levél útján jelenthetik be: UAB "Baklis", Kęstučio str. 60-2, LT-44304, Kaunas, Lithuania. Az aláírt kérelemhez minden esetben csatolni szükséges a követelést alátámasztó valamennyi dokumentumot. Fontos kiemelni, hogy amennyiben a repülőjegyet nem a foglalásban szereplő utas fizette, a kérelmet az jogosult benyújtani, aki a kérdéses repülőjegyet vásárolta.

„Akciós terméket nem cserélünk” - Ön találkozott már ezzel a kijelentéssel? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jótállással-szavatossággal kapcsolatos ellenőrzésének eredményei

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Jegyzőkönyveket, vásárlók könyvét, és a jótállási jegyeket ellenőrizték országszerte a kormányhivatalok munkatársai. Az ellenőrzés tapasztalatai szerint az üzletekben továbbra is gyakran adnak nem megfelelő tájékoztatást a szavatossági, jótállási jogokkal kapcsolatban. Az ellenőrzésben 19 megyei, és a fővárosi kormányhivatal vett részt.

Akciós terméket nem cserélünk”, „Üzletünkben levásárolhatja”, „Reklamációt három napig fogadunk el”,Csere csak, ha eredeti a csomagolás.”, Néhány félrevezető tájékoztatás, amelyek a próbavásárlásokkor hangzottak el országszerte.

Összesen 954 esetben vizsgálták a kormányhivatalok azt, hogy a szavatossági, illetve a jótállási jogokkal kapcsolatosan a vállalkozások megfelelő tájékoztatást adnak-e a vásárlóknak - 173 alkalommal tapasztaltak jogsértést.

Az egyik üzletben táblára írták ki, hogy az ott vásárolt terméket nem veszik vissza, nem cserélik, és nem adják vissza a pénzt sem.

Lezárult a fogyasztóvédelmi intézményrendszer fejlesztését megvalósító projekt

2015.09.23.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szeptember 18-án, pénteken, záró rendezvényt tartott, ahol összefoglalták annak a 350 millió forintos Államreform Operatív Program keretében (ÁROP) támogatott projekt eredményeit, melyek a jövőben elősegítik a fogyasztóvédelem intézményrendszerének hatékonyabb működését.

Sikeresen zárult az online szolgáltatások és ügyfélkapcsolati rendszer továbbfejlesztése az EKOP-2.A.2 pályázat keretében az NFH-nál

 

 

 

 

2015. szeptember 20.
Stratégiai Kabinet
NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG
 

 

S A J T Ó K Ö Z L E MÉ N Y  

SIKERESEN ZÁRULT AZ ONLINE SZOLGÁLTATÁSOK ÉS ÜGYFÉLKAPCSOLATI RENDSZER TOVÁBBFEJLESZTÉSE AZ EKOP-2.A.2 PÁLYÁZAT KERETÉBEN AZ NFH-NÁL

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 97,68 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az EKOP-2.A.2 „Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatásokhoz való hozzáférést támogató fejlesztésekre” című konstrukció keretében, melyből a hatóság meglévő interaktív felületeinek, elsősorban honlapjának, valamint a nyújtott szolgáltatások integrálása, korszerűsítése, továbbfejlesztése és az állampolgárok, fogyasztók gyorsabb, hatékonyabb és egyszerűbb kiszolgálása valósult meg.

„PROBIOTIKUS”- ÉS EGYÉB ÉTREND-KIEGÉSZÍTŐK ÉS PEZSGŐTABLETTÁK VIZSGÁLATA


 

 

 

 

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú
kiemelt projekt keretében lefolytatott vizsgálat

Étrend-kiegészítők

 

Étrend-kiegészítőket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az ellenőrzés célja az volt, hogy kiderüljön, valóban annyi ásványi anyag, vitamin vagy „jótékony” baktérium van-e a termékekben, amennyi a címkéjükön szerepel. A vizsgált 54-féle termék közül 3 készítmény nem felelt meg a követelményeknek. A vizsgálat a TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú „Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése (Te tudod, hogy hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?)” kiemelt projekt része.