sajtóközlemény

Autókereskedéseket, autószervizeket és autósboltokat ellenőriztek a hatóságok

S A J T Ó K Ö Z  L E M É N Y

Összehangolt országos ellenőrző akciót szervezett közösen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Idén először autókereskedéseket, autószervizeket, és autósboltokat ellenőriztek a szakemberek. Minden második helyen volt valamilyen jogsértés, a vizsgált alkatrészek közül pedig minden tizenkettedikkel volt valamilyen probléma.

Európai Fogyasztói Központok Hálózata 2005-2015 – 10 éve a határon átnyúló fogyasztói jogok védelmében

A határon átnyúló fogyasztóvédelemben fontos szerepet betöltő Európai Fogyasztói Központok Hálózata (ECC-Net) 2005 óta védi az európai fogyasztók érdekeit, és a Hálózat 2015-ben ünnepli működésének 10 éves évfordulóját. A Hálózatot az Európai Unió 28 tagállamában, valamint Izlandon és Norvégiában az Európai Unió társfinanszírozásával működő nemzeti Európai Fogyasztói Központok alkotják. Hazánkban az Európai Fogyasztói Központ Magyarország a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében végzi tevékenységét.

Az ECC-Net eredményeinek bemutatására 2015. június 2-án az Európai Parlamentben került sor Brüsszelben. A Hálózat az elmúlt 10 évben több mint 650 000, a fogyasztói jogokkal kapcsolatos tájékoztatás-kérést válaszolt meg, továbbá 300 000 határon átnyúló (amikor a fogyasztó lakóhelye és a vállalkozás székhelye különböző országban, de valamely uniós tagállamban, Izlandon vagy Norvégiában található) fogyasztói panasz rendezésében működött közre, melyek kétharmada békés úton, az érintett fogyasztó és vállalkozás megállapodása útján megoldódott.

További részletek az alábbi sajtóközleményben olvashatók.

Európai Fogyasztói Központok Hálózata 2005-2015 – 10 éve a határon átnyúló fogyasztói jogok védelmében

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A határon átnyúló fogyasztóvédelemben fontos szerepet betöltő Európai Fogyasztói Központok Hálózata (ECC-Net) 2005 óta védi az európai fogyasztók érdekeit, és a Hálózat 2015-ben ünnepli működésének 10 éves évfordulóját. A Hálózatot az Európai Unió 28 tagállamában, valamint Izlandon és Norvégiában az Európai Unió társfinanszírozásával működő nemzeti Európai Fogyasztói Központok alkotják. Hazánkban az Európai Fogyasztói Központ Magyarország – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítása alatt álló – Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében végzi tevékenységét.

Az ECC-Net eredményeinek bemutatására 2015. június 2-án az Európai Parlamentben került sor Brüsszelben. A Hálózat az elmúlt 10 évben több mint 650 000, a fogyasztói jogokkal kapcsolatos tájékoztatás-kérést válaszolt meg, továbbá 300 000 határon átnyúló (amikor a fogyasztó lakóhelye és a vállalkozás székhelye különböző országban, de valamely uniós tagállamban, Izlandon vagy Norvégiában található) fogyasztói panasz rendezésében működött közre, melyek kétharmada békés úton, az érintett fogyasztó és vállalkozás megállapodása útján megoldódott.

Alapozókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

S A J T Ó K Ö Z  L E M É N Y

Alapozókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A sminkelés alapvető kellékei ezek a termékek, melyek közül számos típusú, árnyalatú és állagú (folyékony, hab, krém) kapható a boltokban. A vizsgálaton valamennyi termék megfelelt. 

Az alapozók egyik tipikus tulajdonsága, hogy tartósan érintkeznek a bőrrel, a termékek jelölése szerint léteznek 24- vagy akár 48 órán át használható alapozók is.  Ha ezekbe a termékekbe a gyártás során, vagy valamilyen más módon baktérium, vagy gomba kerül, az számos bőrproblémát, esetleg fertőzéses gyulladást okozhat. Az egyik legfontosabb szabály, hogy ezekben a kozmetikai termékekben nem lehet kimutatható úgynevezett Enterobaktérium, szulfitredukáló Clostridium, Staphylococcus aureus és Pseudomonas aeruginosa, továbbá az összes élő mikrobák száma nem haladhatja meg a határértéket. (103/g mennyiséget, illetve penészszám esetén a 102/g).

Az Air Lituanica légitársaság működésének leállásával kapcsolatos fontos információk

Az Európai Fogyasztói Központ sajtóközleménye

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ a litván társközpontjától (http://www.ecc.lt/news/air-lituanica-stops-flight-operations) értesült arról, hogy az Air Lituanica litván légitársaság 2015. május 22-én több járatát, majd 23-án valamennyi járatát törölte, és beszüntette működését (http://www.airlituanica.com/en/about-us/news/air-lituanica-stops-rxjd.html; http://www.airlituanica.com/en/about-us/news/air-lituanica-is-5sys.html) .

Annak érdekében, hogy május 22-30. között az Amszterdamba, Brüsszelbe, Prágába, Münchenbe, Párizsba, Billundba, Stockholmba, Vilniusba és Tallinnba közlekedő, valamint ezen városokból visszainduló járatokra repülőjeggyel rendelkező utasok szállítása megtörténhessen, a légitársaság megállapodást kötött az Air Baltic légitársasággal, amely megállapodás értelmében az érintett utasok jegyeit átfoglalják az Air Baltic járataira, így ezen járatok utasai eljuthatnak célállomásukra.

Megkezdődött a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése

2015.05.20.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Megkezdődött a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése az államreform operatív program (ÁROP) 1.2.24-2014-2014-0001 számú kiemelt projektje keretében

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 350 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Államreform Operatív Program keretében megvalósuló „A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése”című kiemelt projekt keretében. A megvalósításban a hatóság konzorciumi partnere a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az Európai Uniós támogatás segítségével elérendő cél, hogy növekedjen a közigazgatás teljesítménye, és a közigazgatás ezáltal hozzájáruljon az ország társadalmi és gazdasági versenyképességének javításához.

Veszélyes rollerek, triciklik, autók - Mire ügyeljünk ezeknél a termékeknél?

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Rollereket, tricikliket, játék gördeszkákat, lábbal hajtható kisautókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Összesen 22 féle terméket vizsgáltak meg a szakemberek a hatóság akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumában. A termékek közel feléről – összesen 12 termékről – derült ki, hogy nem biztonságos.

roller

Az úgynevezett gyermekek tömegét hordozó játékoknak speciális szabályoknak kell megfelelniük. Ha túlságosan törékeny egy ilyen termék, vagy túl instabil, esetleg nem megfelelő a szerkezeti kialakítása, akkor a termékek balesetveszélyesek lehetnek. A vizsgálat kizárólag a játékként árusított, valamint a fiatal gyermekeknek készített termékekre (triciklik, játékrollerek, játékgördeszkák játékautók) terjedt ki. A laboratóriumban szám szerint 9 fajta rollert (8 fajta játékroller és 1 fajta sportroller), 6 fajta triciklit, 4 fajta játékautót és 3 fajta játék gördeszkát vizsgáltak a szakemberek.

30-féle hajfestéket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Valamennyi vizsgált termék megfelelt

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 30-féle hajfestéket vizsgált a Hatóság Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumában. A szakemberek azt ellenőrizték, hogy a gyártók betartották-e a termékekre vonatkozó szabályokat. A vizsgálaton valamennyi termék megfelelt, egyetlen hajfestékben sem volt kimutatható káros anyag az előírt határérték felett.

 

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság azért tartotta fontosnak, ezeknek a termékeknek a vizsgálatát, mert a hajfestékek úgynevezett színezék részében ammónia fordul elő, míg a színelőhívó szerekben hidrogén-peroxid van jelen. Ezek a kémiai anyagok erősen irritáló, illetve maró hatásúak.  Éppen ezért az Európai Parlament és Tanács kozmetikai termékekről szóló rendelete tartalmazza azokat az előírásokat, amelyeket a gyártóknak be kell tartaniuk. 

Ne essen az átverések áldozatául! - Az Európai Fogyasztói Központ tanácsai

SAJTÓKÖZLEMÉNY

„Évek óta küzd a felesleges kilókkal? Szeretné megőrizni fiatalságát? Fontos Önnek az egészsége? Ha esetleg már krónikus egészségügyi problémákkal küzd, akkor is van tökéletes megoldás, csak meg kell rendelnie a reklámozott terméket! Ha szerencséje van, Öné lehet a fődíj is!”

Ne essen az átverések áldozatául! - Az Európai Fogyasztói Központ tanácsai

Laptopból egy köpenyes kéz tablettákat nyújt át

Mindenki találkozott már olyan csábító ajánlatokkal, amelyek azt ígérik, hogy gyorsan könnyedén, minden erőfeszítés nélkül megszabadulhatunk túlsúlyunktól vagy ráncainktól, esetleg visszanyerjük fiatalkori testi erőnket. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy a postaládánkba bedobott prospektusból rendelünk különböző étrendkiegészítő termékeket, vagy tapasz, krém, oldat formájában kapható gyógyhatásúnak mondott készítményeket. Ugyanezek a reklámok különféle figyelemfelhívó módon az interneten is megtalálják a gyanútlan fogyasztót.  Gyakran még a megfontolt vásárlókat is megingatja és vásárlásra ösztönzi, hogy a cégek esetenként 100%-os pénzvisszafizetési garanciát ígérnek, amennyiben a termék nem nyújtaná a várt eredményt. A hatás fokozásához létezik olyan vállalkozói gyakorlat is, amely több millió forint értékű fődíj várományosaként az érintett fogyasztót nevezi meg.

Mennyi az annyi? Gyakran többet mutat a mérleg

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Nem hitelesített mérlegek, a csomagolóanyagot is hozzászámolják a termékhez, kartonpapír a mérleg alatt, és egyéb trükkök az elhelyezésnél. Ez csak néhány szabálytalanság, amellyel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai találkoztak, mikor az üzletekben a többletszámolást vizsgálták. Az adatok szerint minden ötödik próbavásárlásnál többet mutatott a mérleg. Azaz például több felvágottat fizettettek ki, mint amennyit vásároltunk.

A vizsgálat tapasztalatai szerint leggyakrabban az élelmiszer-áruházláncokban, és a kisebb élelmiszerüzleteknél fordult elő, hogy többet mutatott a mérleg. Az élelmiszer-áruházláncoknál minden ötödik próbavásárlásnál, míg a kisebb élelmiszerüzleteknél minden negyedik próbavásárlásnál állapítottak meg többletszámolást az ellenőrök. A tapasztalatok szerint egy vásárlásnál átlagosan 207 forinttal kellett többet fizetni a szabálytalan mérés miatt.