Hírek

Lett, litván és bolgár szakemberek látogatása a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál

2015. július 16. és 17-én az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának lett, litván és bolgár tagszervezeteitől 6 munkatárs szakmai tanulmányút keretében látogatást tett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szervezetében működő magyarországi Európai Fogyasztói Központnál (EFK).

A résztvevők véleményt cseréltek a Hálózat működésének aktuális kérdéseiről, a határon átnyúló fogyasztói panaszok kezeléséről és a legjobb gyakorlatokról. Az EFK-k munkájának kiemelt részét képezi a fogyasztók tájékoztatása és a fogyasztói tudatosság növelése, így élénk szakmai beszélgetés zajlott a résztvevők között a központok által végzett tájékoztatási és kommunikációs tevékenységekről is. Emellett a szakemberek megosztották egymással az európai uniós hálózatokkal (Europe Direct, Enterprise Europe Network, Solvit) folytatott együttműködésük eredményeit és tapasztalatait is.

Újabb balkáni kooperáció – együttműködési megállapodás aláírására került sor a montenegrói társhatósággal

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nemzetközi kapcsolatainak építése körében kiemelt figyelmet szentel a kormányzat külpolitikai és külgazdasági stratégiájában felvázolt irányok követésének. Ennek jegyében bővültek a hatóság kapcsolatai az utóbbi évek során a balkáni térségben, amelyek között 2015. július 22-től újabb partnerként jegyezhetjük Montenegrót is.

Két éves szakmai egyeztetést magában foglaló közös munka eredményeként született meg az az együttműködési megállapodás, amelyet dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója és Dr. Božidar Vuksanović, a Montenegrói Felügyeleti Ügyek Hatóságának igazgatója írt alá múlt szerdán Podgoricában.

TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú kiemelt projekt nyitórendezvénye

S A J T Ó K Ö Z L EM É N Y

TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú kiemelt projekt nyitórendezvénye

2015.07.28.

Mit vegyünk? Mit tegyünk, hogy egészségtudatosabbak legyünk? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2015. 07.28-án tartotta „Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése (Te tudod, hogy hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?)” elnevezésű projekt projektnyitó rendezvényét, melyre a TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú kiemelt projekt keretében került sor.

Megfelelő táplálkozás, mozgás – ma már sokan tudják, hogy ezek az egészséges életmód alapvető feltételei. De mit tehetünk még egészségünkért? Hogyan lehetünk egészségtudatosabbak? Mit vegyünk? Mit tegyünk? Milyen szempontok alapján válasszunk?

Műszaki Biztonság Hete

S A J T Ó K Ö Z LE M É N Y

Nem találtak engedély nélküli vagy veszélyes gyerekülést a hatóságok

Bevásárlóközpontokban, autósboltokban, gyermekboltokban, valamint a közutakon is ellenőrizték a gyermekülésekre vonatkozó előírások betartását a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a megyei (fővárosi) kormányhivatalok műszaki engedélyezési és fogyasztóvédelmi főosztályainak szakemberei, valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai. Az országos akció megnyugtató eredménnyel zárult: a szakemberek nem találkoztak engedély nélkül forgalmazott rossz minőségű gyermekülésekkel, de 154 vizsgált gyerekülés kifogásolható volt, valamilyen szempontból. (13 %). Az akció során a közlekedési hatóság a gyerekülések mellett a fékproblémák elkerülésére és ezek kiszűrése koncentrált.

SAJTÓMEGHÍVÓ

SAJTÓMEGHÍVÓ

TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú projekt

Projektnyitó Rendezvény
 

Téma: Mit vegyünk? Mit tegyünk, hogy egészségtudatosabbak legyünk? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tisztelettel meghívja Önöket „Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése. (Te tudod, hogy hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?)” elnevezésű projekt projektnyitó rendezvényére, melyre a TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú kiemelt projekt keretében kerül sor.