közlemény

Vámon megállított lézerpointereket semmisítettek meg

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) műszaki laborjában vizsgált 27 lézerpointer közül mindössze négy felelt meg az előírásoknak. A fogyasztóvédelmi hatóság a veszélyes termékeket kivonta a forgalomból, 37 ezer lézerpointer behozatalát pedig már a vámhatáron megtiltotta.

Nyári táborokban működő élményeszközöket ellenőrzött a fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelmi hatóság a tanítási szünetben az ország minden részében célzottan ellenőrzi azokat a táborokat, ahol a gyermekek az aktív szórakozásukat biztosító eszközöket használhatnak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálat olyan kalandparkokra, strandokra is kiterjed, ahová nyári táborokat szerveznek. A fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően a szabálytalanul, hiányos dokumentációval üzemeltetett eszközök aránya a tavalyi évhez képest csökkent.

Fogyasztóvédelmi hatósági eljárás indul a reptéri utasfelvételi gyakorlat ellenőrzésére

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, Kara Ákos fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzést rendelt el a Malév GH Földi Kiszolgáló Zrt. reptéri gyakorlatával kapcsolatban.

Aquaparkokat, strandokat vizsgált a fogyasztóvédelem

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálat során országszerte 168 helyszínen több mint 850 vízi élményeszköz üzemeltetési körülményeit ellenőrizték strandokon, fürdőkben, aquaparkokban. A vízi csúszdák és egyéb vízi élményelemek kevesebb, mint tizedének használatát kellett ideiglenesen megtiltani a hiányos dokumentáció miatt.

Megfelelőnek bizonyultak a vizsgált gluténmentes termékek

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma 20 gluténmentes terméket, liszt és kenyér mellett müzliket, kekszeket és söröket is ellenőrzött. A vizsgálat kedvező eredménye, hogy mindegyik termék megfelelőnek bizonyult a laboratóriumi vizsgálat során.

Kalandparkokat vizsgált a fogyasztóvédelem

A kalandparkok kétharmadának üzemeltetése mindenben megfelelt az előírásoknak az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálat során. A hiányos dokumentációval rendelkező kalandpályák használatát ideiglenesen megtiltotta a fogyasztóvédelmi hatóság.  

Jó eredmények születtek a sűrített paradicsomok vizsgálatán

A sűrített paradicsom elengedhetetlen alkotója a nyári szezon olyan közkedvelt ételeinek, mint a töltött paprika és a paradicsomleves. A nyári főszezonban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált laboratóriuma 15 sűrített paradicsom terméket ellenőrzött. A laboratóriumi vizsgálat kedvező eredményt hozott, mindegyik termék megfelelőnek bizonyult.

Veszélyes kisjárműveket és gyermekgondozási cikkeket vontak ki a forgalomból

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált laboratóriuma a gyermekek biztonsága érdekében háromkerekű játékkerékpárokat, játékrollereket, lábbal hajtható kismotorokat, gyermek etetőszékeket, bébikompokat és utazóágyakat vizsgált. Az ellenőrzött közel ötven termékből tizennyolcat a fogyasztóvédelmi hatóság kivont a forgalomból, ahol szükséges volt, a terméket a vásárlóktól is visszahívták.

A fogyasztóvédelem farsang idején is ügyel a gyermekek biztonságára

Az év ezen időszakában kerül sor a bölcsődei, óvodai és iskolai farsangokra. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt vizsgálat célja a farsangi maszkok és jelmezek biztonságának vizsgálata.

Kitől vásároljunk belépőjegyet és kit érdemes elkerülni? – fogyasztóvédelmi jó tanácsok

Túlárazott jegyek, érvénytelen belépők, pórul járt vásárlók, koncertek és sportesemények, amelyekre nem jutott be a fogyasztó és csak a bosszúság maradt. Mindez elkerülhető tudatos vásárlással és körültekintéssel.