EVL

Bonyhádi nyílt nap fogyasztóvédelmi szakemberekkel

Laboratóriumi nyílt napot tartott a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban a Tolna Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya (továbbiakban: elsőfokú hatóság) az NFH-val és a Zöldtárs Alapítvánnyal közösen. A rendezvény fő célja az volt, hogy segítse a diákokat, fiatalokat a tudatos fogyasztóvá válásban a termékek, illetve szolgáltatások vásárlásakor, igénybevételekor. Emellett az energiatudatosságon és a környezettudatosságon volt a hangsúly – nyilatkozta Foltin Gyula, az elsőfokú hatóság főosztályvezető-helyettese.

Veszélyes lövedékes játékok

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y 
TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú
kiemelt projekt keretében lefolytatott vizsgálat
veszélyes lövedékes játékok

Játékfegyvereket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az ellenőrzés célja az volt, hogy az úgynevezett lövedékes játékok a kémiai- illetve mechanikai biztonsági követelménynek megfelelnek-e. A vizsgálat a TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú „Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése (Te tudod, hogy hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?)” elnevezésű kiemelt projekt keretében valósult meg.

Fürdőruhákat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Idén vizsgált először fürdőruhákat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma. A szakemberek 20 féle fürdőruhánál vizsgálták a nyersanyag-összetételt és azt, hogy van-e a termékekben veszélyes anyag. Egy termékről derült ki, hogy a rajta szereplő tájékoztatás megtévesztő, mivel nem olyan anyagból készült, mint amit a címkére írtak. Veszélyes anyagot tartalmazó fürdőruhát nem találtak a szakemberek.

Biztonságos a napszemüvege? Mire kell figyelni a vásárlásnál?

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Három napszemüveg akadt fent a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatán. A jó napszemüveg lencséje maximális védelmet biztosít a napsugárzás káros hatásai ellen, csökkenti a szembe jutó fény erősségét, egyenletesen szűri a különböző színeket, nem torzít, és sérülésmentes. A legtöbb termék ezeknek a szempontoknak megfelelt. Az akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium 20-féle termék vizsgálatát végezte el.

Fesztiválok, kánikula, hűsítők - Söröket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Barna sör, félbarna, vagy világos, árpából esetleg búzából. A különböző típusú, ízű és színű sörök igen széles választékban kaphatóak a kereskedelemben - a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság most ezeket vizsgálta meg. Az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium ellenőrzésén minden sör megfelelt.

Sajtóközlemény: Söröket vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

Barna sör, félbarna, vagy világos, árpából esetleg búzából. A különböző típusú, ízű és színű sörök igen széles választékban kaphatóak a kereskedelemben - a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság most ezeket vizsgálta meg. Az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium ellenőrzésén minden sör megfelelt.

Piacfelügyeleti szakértői egyeztetés Egyiptommal – az Egyiptomi Ipari Ellenőrzési Hatóság járt szakmai tanulmányúton a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál

Az Európai Bizottság Európai Szomszédságpolitika és a Csatlakozási Tárgyalások Főigazgatósága (DG NEAR) keretei között működő technikai segítségnyújtási és információcsere program, a TAIEX célja, hogy az EU szomszédságpolitikai partnerei számára lehetővé tegye, különböző programok, így különösen szakmai tanulmányutak keretében az uniós tagállamok egyes szakterületi intézményrendszerének megismerését.

Az Egyiptomi Ipari Ellenőrzési Hatóság (ICA) háromtagú delegációja érkezett tanulmányútra a hatósághoz.

Az Egyiptomi Fogyasztóvédelmi Ügynökség látogatását követően, újabb egyiptomi kollégák ismerhették meg a hazai fogyasztóvédelem és piacfelügyelet intézményi kereteit, azok működését, hiszen május 26-28. között az Egyiptomi Ipari Ellenőrzési Hatóság (ICA) háromtagú delegációja érkezett tanulmányútra a hatósághoz.

Alapozókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

S A J T Ó K Ö Z  L E M É N Y

Alapozókat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A sminkelés alapvető kellékei ezek a termékek, melyek közül számos típusú, árnyalatú és állagú (folyékony, hab, krém) kapható a boltokban. A vizsgálaton valamennyi termék megfelelt. 

Az alapozók egyik tipikus tulajdonsága, hogy tartósan érintkeznek a bőrrel, a termékek jelölése szerint léteznek 24- vagy akár 48 órán át használható alapozók is.  Ha ezekbe a termékekbe a gyártás során, vagy valamilyen más módon baktérium, vagy gomba kerül, az számos bőrproblémát, esetleg fertőzéses gyulladást okozhat. Az egyik legfontosabb szabály, hogy ezekben a kozmetikai termékekben nem lehet kimutatható úgynevezett Enterobaktérium, szulfitredukáló Clostridium, Staphylococcus aureus és Pseudomonas aeruginosa, továbbá az összes élő mikrobák száma nem haladhatja meg a határértéket. (103/g mennyiséget, illetve penészszám esetén a 102/g).

Iszap/agyag az arcra? Minden termék megfelelt a vizsgálaton

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumában 18-féle arcpakolás vizsgálatát végezték el a szakemberek. Az ellenőrzésen valamennyi termék megfelelt- egészségre káros anyagot nem találtak a vizsgálat során.

A Hatóság azért tartotta fontosnak ezeknek a termékeknek a vizsgálatát, mert az arcpakolások növényi összetevőket, akár iszapot, illetve agyagot is tartalmazhatnak, mely összetevőkben káros anyagok is lehetnek az egészségre.

Komoly veszélyt jelenthetnek egyes mágneses játékok

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Mágneses játékokat vizsgáltak a szakemberek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Mechanikai és Villamos Laboratóriumában. Két termék forgalmazását kellett megtiltani, mert súlyos sérülést okozhatnak.

Azok a mágneses játékok, amelyek túlságosan erős mágneseket tartalmaznak, azért lehetnek veszélyesek, mert a játékokról leválasztható mágneseket a gyerekek könnyen lenyelhetik. Abban az esetben pedig, ha egy gyerek szervezetébe véletlenül egynél több mágnes kerül, akkor azok a bélfalon keresztül vonzhatják egymást, amelyek végül bélperforációt vagy bélelzáródást okozhatnak. Ezeknek a betegségeknek a felismerése nem mindig egyszerű, mert sok gyermek csak influenzaszerű tüneteket mutat. 

A nemzetközi adatok szerint a legtöbb ilyen baleset a 10 hónapos és a 8 éves kor közötti gyermekekkel történik. Az esetek több mint 80%-ban mágneses építőjáték-készletekben lévő erős mágnesek okoztak sérülést. Számos esetben sebészeti beavatkozással lehetett a mágneseket a bélrendszerből eltávolítani. A magyarországi gyermekkorházakban is találkoztak már hasonló esettel.