Hírek

„Fogyasztók Világnapja” iskolai fogyasztóvédelmi vetélkedő, avagy „nem lehet elég korán elkezdeni”

A Nógrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a „Fogyasztók Világnapja” alkalmából 2013.03.14.-én vetélkedőt szervezett általános iskolai tanulóknak, melynek keretében egy Mátra aljai kisváros, Bátonyterenye (tanulási nehézségekkel küzdő, illetve halmozottan hátrányos tanulóinak szervezett „Tanoda”) diákjai „mérkőztek” meg fogyasztóvédelmi ismeretekből.

Tájékoztatás az árfeltüntetésre vonatkozó előírások betartásának ellenőrzéséről a kereskedelemben és a szolgáltatások területén

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a korábbi években az árfeltüntetést, illetve áralkalmazást érintő ellenőrzéseit jellemzően nem egész évben, hanem szezonálisan, azaz ünnepekhez, illetve különböző akciókhoz kapcsolódóan végezte.

A nap híre (2013.03.18) - Kötbér a fogyasztóknak a hibás számlák után

Németh Szilárd, a rezsicsökkentésért felelős munkabizottság elnöke a múlt héten terjesztett törvényjavaslatot a parlament elé a rezsicsökkentés végrehajtásáról. A törvény július 1-jén lépne hatályba. Törvénybe foglalnák, hogy július 1-jével tíz százalékkal kell csökkennie a víz- és a szemétszállítási díjaknak.

A nap híre (2013.02.21) - Egy nagyszerű módszer, hogy hogyan váljunk tudatos fogyasztóvá

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének szervezésében 2013. február 18-án került sor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) által kidolgozott „Okoskosár” kezdeményezés és a hozzá tartozó honlap bemutatására.