Hírek

Sokan nem tudják: milliós kártérítést is kaphatnak a késésért

Díjcsökkentést, kártérítést és sérelmi díjat is kérhet az utazásszervezőjétől a turista, ha nem azt kapta a helyszínen, amiért fizetett. A nagyobb turisztikai irodák már az üdülés helyszínén készpénzben kifizetik az alacsonyabb színvonalú szolgáltatás miatt visszajáró díjat.

Civil Falu és pozitív hatósági tapasztalatok a Szegedi Ifjúsági Napokon

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a Csongrád Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi Felügyelősége a többi szakigazgatási szervvel közösen vett részt a Szegedi Ifjúsági Napok augusztus 26-30–ig tartó rendezvénysorozatán. A hatósági ellenőrzések nem találtak hiányosságokat.

Az Európai Fogyasztói Központ a Főszezon kiállításon

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ az idei évben is részt vett a Budai Várban 2014. augusztus 30. és 31. között megrendezett Főszezon 2014. című turisztikai kiállításon és vásáron.

Helyettes államtitkári látogatás a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalban

Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár látogatást tett a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalban. A találkozón dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, dr. Vida Dóra főigazgató, Ströcker Zoltán igazgató és dr. Bures Gabriella felügyelőség vezető mutatta be a megyei Kormányhivatalt.