Hírek

A Föld napja 2015-ben: mivel óvhatja környezetét fogyasztóként?

Már több, mint egymilliárdan ünnepeljük 2015. április 22-én a 45. nemzetközi Föld napját a világ 192 országában.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság elkötelezett híve a Földünk megóvása jegyében folytatott - lakosságot célzó - megfelelő tájékoztatásnak, figyelemfelkeltésnek. Ezen belül is hosszú ideje kiemelt feladatként tekintünk a gyermek-, és tanköteles korúak körében zajló tudatos fogyasztóvá válás elősegítésére.

Ennek érdekében évek óta tudatosan építjük be vizsgálati programjainkba, előadásainkba, tájékoztató anyagainkba, innovatív kezdeményezéseinkbe az olyan hasznos információkat, mint például a környezettudatossággal-, a tudatos fogyasztói magatartással-, az energiával-, a Föld készleteivel -, a veszélyes termékekkel -, a biztonságos vásárlással-, internetezés szabályaival kapcsolatos fontos ismereteket.

7 kilométer futás, 7 tanács az egészségtudatossághoz, 7 tipp az egészségtudatos fogyasztáshoz

A Health at a Glance 2014-es felméréséből kiderül, hogy a magyar lakosság egészséggel kapcsolatos statisztikai eredményei elmaradnak az európai átlagtól. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság munkatársai 7 kilométeres futásukkal szeretnék felhívni a figyelmet az egészségtudatos fogyasztói magatartás fontosságára, és egyben 7 + 7 egészségtudatos tanáccsal szolgálni az egészségüket megőrizni kívánók számára.

Midicittá futás: Rajt

Veszélyes lábbelik, a magasabb króm tartalom súlyos egészségügyi kockázatot jelenthet

Tekintse meg az Rtl klub híradójának felvételét a hatósági vizsgálat eredményeivel kapcsolatban. A cipőkben talált króm erősen mérgező, rákkeltő anyag- allergiás kiütést okoz, már nagyon alacsony koncentrációban is képes bőrgyulladást, dermatitiszt kiváltani. A kapcsolódó sajtóközlemény, a kifogásolt termékek listája itt olvasható.

Egészségre káros anyagok több lábbeliben: cipőket vizsgált a Hatóság

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumában 25 pár cipőt vizsgáltak meg a szakemberek. A vizsgálaton 4 pár cipőről derült ki, hogy olyan mennyiségben tartalmaz krómot, ami már káros lehet az egészségre. Ezen cipők forgalmazását a Hatóság megtiltotta. A szakemberek 5 pár gyermek, 12 pár női, 8 pár férfi cipőt ellenőriztek a laboratóriumban. A 4 pár kifogásolt lábbeli bélésében 5 mg/kg-nál magasabb volt a króm tartalom, ami súlyos egészségügyi kockázatot jelenthet.

A cipőkben talált króm erősen mérgező, rákkeltő anyag- allergiás kiütést okoz, már nagyon alacsony koncentrációban is képes bőrgyulladást, dermatitiszt kiváltani.

Tisztességtelenül járt el a termékbemutatós cég a bíróság szerint is – nyertek a fogyasztók

Tisztességtelenek és ezért valamennyi fogyasztóval szemben érvénytelenek a Solutem Konference Kft. termékbemutatós cég azon szerződési feltételei, amelyek alapján korlátozta többek közt a fogyasztókat megillető indokolás nélküli elállási jog gyakorlásának lehetőségét – állapította meg a Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesület által indított közérdekű keresetben a Veszprémi Törvényszék immár jogerősen is.