Hírek

Kihelyezett fogyasztóvédelmi ügyfélfogadás

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2015. évtől félévente egy alkalommal kihelyezett ügyfélfogadást tart a járási székhelyeken. A kihelyezett ügyfélfogadás elsősorban tanácsadással, beadványok átvételével, helyben beadványok szerkesztésében való közreműködéssel segíti majd az ügyfeleket. A konkrét – közműszolgáltatással, szavatossággal, jótállással, vásárlói panaszokkal kapcsolatos – problémák megoldásával kapcsolatosan a szakemberek törekszenek a helyszínen megoldási javaslatot adni.

Fogyasztóvédelmi tanácsadás a XIV. Nemzetközi böllérversenyen

Napkoron került megrendezésre január 17-én a XIV. Nemzetközi Böllérverseny. A versenyzők a népi hagyományoknak megfelelően készítették el a disznótor finomságait, pl. a hurkát, kolbászt vagy a mindig nagy népszerűségnek örvendő toroskáposztát. A gasztronómiai élmény mellett egyéb programok közül is válogathattak az érdeklődők, kirakodóvásár, kulturális programok, zenei produkciók, illetve a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei várták a látogatókat.

Évindító felügyelőségvezetői értekezlet

Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára és dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megbízott főigazgatója január 20-án a megyei és fővárosi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségeinek vezetői részére tartott munkaértekezleten indította el a 2015. év programját.

Cigánd elnyerte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által meghirdetett „Fogyasztóbarát Település” címet

Fogyasztóbarát település címet adományozott a napokban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Cigándnak. Az erről szóló oklevelet Koszorús László, fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár adta át Oláh Krisztián polgármesternek. A hivatali rendezvényen elhangzott: a címmel a települések hozzáállását, a fogyasztók helyzetének javítására tett intézkedéseket ismerte el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Cigánd pályázott a díjra, és a bíráló bizottság elismerte a vállalt törekvéseket, a helyi vállalkozások által elért eredményeket. Cigánd sokat tesz a tudatos vásárlói magatartás népszerűsítéséért, és a díj odaítélése kapcsán további vállalásokat tesz ez irányban, emelte ki Koszorús László.